120 éve született Hincz Gyula, a 20. századi magyar művészet egyik kiemelkedő és igen sokszínű alkotója. A Szepes Gyula Művelődési Központ a váci Tragor Ignác Múzeummal együttműködve időszaki kiállítással emlékezik meg az alkotóról – akinek Népek barátsága című falikárpitja 1975 óta díszíti a művelődési központ falát. A Kaleidoszkóp – Hincz Gyula 120 című tárlat az Érdi Galériában nyílt meg 2024. április 12-én.
A mű, mely egy 1975. március 22. és április 7. között megrendezett kiállítás alkalmával került Érdre, nemrég teljeskörű restauráláson esett át.
Népek barátsága (1974, gyapjú szövés, 195 × 380 cm)
A Képző- és Iparművészeti Lektorátus iratanyagai között megtalálható dokumentumok tanúsága szerint a Pest Megyei Tanács Művelődésügyi Osztályának igényére, az érdi Művelődési Ház klubtermének bejárattal szemközti felfelületén elhelyezendő kb. 200 × 300 cm méretű gobelin tervezésére 1973 májusában kérték fel Hincz Gyulát. Az 1:1 arányú színes kartontervvel Hincz októberre készült el, ezt követően a helyszíni próba alapján a mű végleges helyéül a klubhelyiség zenekar mögötti falfelületét választotta a szakmai zsűri, a gobelin méretét pedig 195 × 380 cm-ben határozták meg (4-es felvetéssel). A speciális szövéstechnikát igénylő mű az Iparművészeti Vállalat gobelinszövő műhelyében készült, 1974 novemberére lett kész. Felavatására 1975. március 22-én került sor, egy Hincz Gyula festményeit is felvonultató időszaki kiállítás keretein belül.
A népek barátsága, azaz a népek közötti kulturális kapcsolatok gyakorlata a hivatalos szovjet politika egyik alappillére és mint ilyen, a pártállami évtizedek művészetének is egyik gyakran ismételt témája volt. Alapgondolata egy olyan többnemzetiségű (szocialista / kommunista) társadalom volt, melyben mindenki egységben és egyenlőségben él egymás mellett. Az eredetileg népek testvériségeként elképzelt világrend idővel népek barátságára módosult, vérségi összetartozás helyett a választott kötelékekre helyezve a hangsúlyt. A témakör Hincz művészetének is visszatérő eleme, egyik korai példája az az 1956-ban készített falikárpit, melynek egy változatát 1961 óta a Fővárosi Képtár őrzi.
Az érdi faliszőnyeghez képest kisebb léptékű, figurális kompozíció négy rasszt képviselő fiatal fiú profilportréját ábrázolja vörös és kék zászlók, valamint békegalambok előtt. A közel két évtizeddel későbbi érdi faliszőnyeg – Hincz ebben az időszakban készült festményeihez, grafikáihoz hasonlóan – már absztraktabb nyelven, tágabban is értelmezve fogalmazza meg az összetartozás gondolatát. A mű a kezek alkotta földgömb által a népek sokszínűségének szimbolizálása mellett a különböző művészeti ágakra tett jelzésszerű utalással a művészetek összességének megragadására is törekszik, jól illeszkedve az azt befogadó művelődési központ sokszínű tevékenységéhez is.
Ahogy Hincz maga fogalmazott egy 1976-os interjúban: „Az érdi gobelinemet azért szeretem különösen, mert ott a művészetnek hivatásáról beszélhettem. A művészetnek a békével összekapcsolt fogalmáról, a művészetnek, mint a békének hirdetőjéről, az emberiség legnagyobb vágyáról, amely mélyen összefonódik a népművészettől az egész emberi művészet történetén keresztül a békével. A zene, az építészet, a festészet, tehát a képzőművészetek, és a film mint új kifejezési eszköz szónoka és terjesztője a béke gondolatának. Az emberiség mindig jeleket próbál felrajzolni, amely jelek jellemzői a kor lelkivilágának. A barátságnak a gondolata, az összefonódó emberi kezek, a színes emberek és nem színes emberek nagy kollektívájának a kialakítása, ezek voltak azok a gondolatok, törekvések, amelyeket itt próbáltam a magam eszközeivel a köznek nyújtani.”
A barátság gondolatának politikai olvasatáról tanúskodik egy 1975 augusztusában megjelent újságcikk, mely egyenesen Aczél Györgyöt idézte: „Ám ennél is büszkébbek új szerzeményeikre, Hincz Gyula nagyméretű modern faliképére – amely, mint Aczél György megjegyezte, részben nonfiguratív vonalvezetése, élénk színei ellenére a modern nagyipart testközelbe hozó Százhalombatta, s a mezőgazdasági-ipari lakosságú Érd rokonságát, együvé tartozását szimbolizálja.”
Az egyértelmű politikai üzenetek méltatásán túl a művet mind a szakma, mind a korabeli sajtó nagy elismeréssel értékelte. Pécsi László textilművész – a művet elbíráló szakmai zsűri tagja – a kompozíció mellett a felületi színhatást gazdagító szövéstechnikát méltatta: „A helyiség funkciójából következően a gobelin tartalmi része, mondanivalója megfelel a követelményeknek. A hangsúlyozott dekorativitás, a színek élénksége jól szolgálja a helyiség atmoszféráját. Az L alakúra kiképzett helyiségben egy csomópontot, központot teremt. A mű formai rendje Hincz Gyula sajátos formanyelvének töretlen folytatása – és ily módon a művész eddigi megismert gobelinjeinek is egyenes folytatása. A kompozíció asszimetriája, amellyel mégis teljes egyensúlyt teremt a művész, komoly értéke a műnek. Ritmusa is teljes harmóniát ad – nagy változatossága ellenére. Érdekes és hasznos megoldásnak tűnik a művész által kikísérletezett effekt fonallal való variálás. Ez tovább gazdagítja a felületet, a színhatásokat megtöbbszörözi és ezáltal nagyobb hatást ér el.”
A kiállításról hírt adó cikkében Losonci Miklós – Hincz Gyula későbbi monográfusa – ugyancsak dicsérő szavakkal illette az alkotást: „Újra felgyulladt egy szemet gyönyörködtető, szívet tisztító, emberséget növelő láng: Hincz Gyula gobelinje az érdi művelődési központban. E sok nézőpontra szerkesztett nagy méretű alkotás sziporkázó örömmel számol be a színes tér szikrázó tüneményeiről. A mű: találkozás. A madárívben helyezkedik el a kultúra teljessége, jelzésszerűen jelenített paletta, filmszalag, zeneeszköz. A másik központ maga a világrészeket is érzékeltető földgömb színes forgása a rézbőrű, néger, sárga és a fehér ember új évezredet nyitó kézfogásával. A nemzetköziség impozáns képi megfogalmazása ez, melyet a hírközlés rezgő hullámmozgása kísér. Tudatosság folytatja Hincz Gyula kifogyhatatlan ötleteit, az iramló fantáziát az értelem szabatos fegyelme véglegesíti. A szőnyeg fő motívuma a madár és a kéz, retardációs dallamként vissza-visszatér, építve, görgetve a centrális eszmét.”
A 2024. július 13-ig megtekinthető évfordulós kiállításon a gobelin mellett a váci Hincz-gyűjtemény ritkán látott darabjai kerülnek bemutatásra, 1960-as évek végén, 1970-es években készült festmények, grafikák és a művész érett alkotásai.
„Érdi kiállításán színek melengető, ébresztő tűzijátéka fogad, joggal érezzük, hogy varázsló kertjében járunk. Hincz Gyula jó varázsló, jövőt ajándékoz nekünk, maradéktalan ünnepet. Nem tehetünk mást – ünnepeljünk.” Losonci Miklós 1975-ben írott sorai ma is igaznak hatnak, ünnepeljük hát Hincz Gyulát 2024-ben is!
Kurátorok: Cifka Fruzsina, Dudás Barbara
