Indiánozz az irodalmi múzeumban! Inspiráció és kultúra a PIM-ben

Keresztury Hajnalka
2021-12-17 18:00

Még január 2-ig látogatható a magyar indiánozás alakjait megidéző többféle korosztályt is megszólító kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban, mely alkalmat ad a kultúrák közötti rokonság rejtelmeinek megértésére.

 

Úgy tűnhet, hogy inkább a múlté, mint a jelené az indiánok kultúrája, hiszen hatalmi erővel falta fel az „európai fehér ember” azt a világot, amelyet meg akart hódítani önmagának. Aztán persze kiderül, hogy nagyon is inspiráló világ az, amit az indián kultúra rejt?

 

Xantus János néhai „Old Shaterland” alakja, akit az élet hozott olyan helyzetbe, hogy közvetlen közelből tapasztalhatta meg az indiánok kultúráját, természethez kötődő intimitását, személyes találkozás révén tudott kapcsolódni hozzájuk. Baktay Ervin, a„Heverő bölény”, aki indológusként már egészen tudatosan kutatta az amerikai őslakosok kulturális hagyatékait; a dunai indiánozó táborai által rituálét, szokások újraéledését indított el saját környezetében. Cseh Tamás, aki „Füst a szemében” indián névvel azonosította önmagát, meghatározóvá vált bakonyi indiántáboraival, számos ma is élő embernek adott valami olyat, ami könnyedén illan tova az élettel, de mint az indiánok pipafüstje, mégis nyomot hagy valahol.

 

Az ősi amerikai nép történetei nem ott kezdődnek, amikor a „fehérbőrű ember” először találkozott velük, sokkal régebbre nyúlik vissza, oda, ahol gyökeret vert ez a nép, egy sokszínű és nagyon leleményes, spirituálisan érzékeny világgal övezett időbe. Ki gondolná, hogy őseik azték városaiban több ember élt, mint az akkori Párizsban vagy Londonban? Az ősi virágzó kultúra, mely fantasztikus találékonysággal jellemezhető, nemcsak a fenyérfűből nemesített kukorica vagy a strapabíró növényekből fonott függőhidak miatt, de a már hószemüveget is kitaláló és a mai kajaknak mondható csónakokat megépítő sarki indiánok révén is. Bátran mondhatjuk: „Uhh!”

 

Fotó: "Rézbőrű volt az alkony" / A magyar indiánozás nyomában című kiállítás egyik terme

 

 

Az indián, aki békében élt a természettel, használta, de nem kihasználva azt, az európai ember számára vonzóvá vált. Az indián népek a túlélést az évezredek során művészetté fejlesztették, talán éppen ez az, ami miatt a felnőtté vagy épp a hőssé válásban segíthet, példát nyújthat nekünk, akik hatalmas feladat előtt állunk, itt a 21. században, leginkább a természettel kapcsolatban.

 

A PIM kiállításában egy valós könyvespolc kinyitásával léphetünk be a gyerekszobába, az emlékeinkbe, az indiánok történeteibe, a magyar indiánozók tárgyain keresztül „Fehér Szarvas” Borvendég Deszkás Sándor történetébe. Egy szándékoltan is törölt regény volt „A Sziklás hegyek varázslója”, mely aztán a fikcióból szinte valósággá éledt nemcsak az író képzelete által. Nem pusztán játéknak tekintette az indiánozást, egy lélekkel átitatott filozófia állt mögötte.

Rövid ideig látogatható még a finisszázshoz érkezett kiállítás, de reméljük, újra láthatjuk Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban, ahova a kurátor Wirth Imre tovább szeretné vinni az egészen egyéni tárlatot.

 

 Fotó: Wirth Imre olvas fel a "Rézbőrű volt az alkony" / A magyar indiánozás nyomában című kiállítás finisszázsán

 

A kiállítás pozitív üzenetet közvetítő momentuma az a stilizált erdő, melyen keresztül kilépünk az ünnepi térből, s a kortárs szerzők arcaival találkozva bízhatunk abban, hogy történeteikben tovább élhet valami a múltból, és mi is egy rituálé részesei lehetünk! Dobok lüktető ritmusa, halk távoli furulyaszó, egy esőbot lágy nesze és lelkes ajakhangot imitáló gyerekek jönnek át a téren.

 

Köszönet a szerzőknek, akik bátor tollakat használva hagytak ránk valamit a múltból, hogy álmodozhassunk és bátrak lehessünk nemcsak játszani, hanem élni!

 

Nyitókép: Finisszázs a "Rézbőrű volt az alkony" / A magyar indiánozás nyomában című kiállításon, Gál Csaba