A múzeumok társadalmi felelősségvállalása nem újdonság. A Magyar Múzemok Online friss kutatásából többek között az is kiderül, hogy a magyaroszági múzeumi intézmények több mint fele vesz részt a háborús krízishez kapcsolódó segítségnyújtó akciókban.
A múzeumok az ukrajnai háború kitörése pillanatától kezdve világszerte emelik fel hangjukat a fegyveres konfliktussal szemben, az emberi élet és a kulturális javak védelme érdekében. Ezzel egy időben számos magyar múzeum, múzeumi munkatárs törekszik arra, hogy segítsen a fegyveres konfliktus áldozatain, az otthon maradottakon és a menekülőkön. Oldalunkon 2022. február 28-án jelent meg a „Kétszer ad, aki gyorsan ad, és többször, aki jól ad…” - Ajánlások múzeumi szakembereknek, rendkívüli időben, rendkívüli okból című felhívás dr. Bereczki Ibolya, a Pulszky Társaság elnöke tollából. Hasonlóan erőteljes az ICOM Magyarország állásfoglalása, valamint a négy országos múzeumi, illetve közgyűjteményi szakmai szervezetének elnökének közös nyilatkozata, amely egyenként arra biztatja az intézményeket, hogy erejükhöz mérten vegyenek részt a háborús katasztrófa áldozatainak célzott támogatásában.
A Magyar Múzeumok Online az ajánlások szellemében indított a hazai múzeumok körében egy gyors online kérdőíves kutatást, amelyben 2022. március 1. és március 3. között vehettek részt a múzeumi működési engedéllyel rendelkező intézmények. (Ezúton is köszönjük a Pulszky Társaság és az MVMSZ támogatását!)
A kérdőívet összesen 43 intézmény töltötte ki, amelyből kiderült, 55,8 százalékuk vesz részt jelen pillanatban segítségnyújtó kampányban. A kutatásból az is kiderült, hogy a múzeumok jelentős része nemcsak az ukrán-orosz háború áldozatainak támogatásán fáradozik, hanem 58,1 százalékuk már korábban is vett részt segítségnyújtó akcióban. Az intézmények 62,8 százalékában több dolgozó is elkötelezett ezen a területen, 9,3 százalékában 1-1 fő vesz részt aktívan a háború okozta szenvedések enyhítésében. Legnagyobb számban Pest (14,3%), Budapest, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Zala megyéből (9,5% mindenhol) töltötték ki a kérdőívet, közülük Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, majd Budapest intézményei számoltak be a legtöbb segítségnyújtó akcióról. A legaktívabbnak a területi múzeumok, majd a megyei hatókörű városi múzeumok és az országos múzeumok bizonyultak. Az előbbi estében 9, a megyei intézményeknél 8, az országos múzeumoknál 3 múzeum képviselője számolt be arról, hogy szervezetten segítséget nyújt a háborús helyzet károsultjainak.
A kutatásból az is kiderült, hogy az intézmények hasonlóan reagáltak a krízishelyzetre. A múzeumok és munkatársaik országszerte adománygyűjtő akciókban vesznek részt. Tartós élelmet, ruhákat, tisztálkodószereket, pénzt gyűjtenek, szendvicseket készítenek, jótékonysági koncertet szerveznek, amelynek a bevételét felajánlják a rászorulóknak, menekülteket fogadnak be, szolgálatot látnak el a települések adománygyűjtő pontjain, részt vesznek a segélyszállításban. Jelen pillanatban például a Paksi Képtár, a Sóstói Múzeumfalu szolgál adománygyűjtő pontként.
A miskolci Herman Ottó Múzeum saját szervezésben gyűjt adományt a múzeumi munkatársaktól 2022. február 28-tól. Március 3-án csomagolták az összegyűlt segélyszállítmányt, amit útnak indítottak. A hatékonyság érdekében folyamatosan kapcsolatot tartanak SmartMuseum pályázatuk vezető ukrán partnereivel, a Munkácsi Történeti Múzeum munkatársaival. A miskolci múzeum fenntartójával is egyeztet, de önállóan végezheti a megkezdett munkát. A szállítást Magyarország területén belül maguk szervezik. Az Alkotóház nevű épületükben múlt hétfő óta menekülteket szállásolnak el. Ennek érdekében már meglévő korábbi foglalásaikat még nem törölték, de újakat már nem rögzítenek.
A budapesti Ludwig Múzeum munkatársai heti két alkalommal szendvicseket készítenek, heti egy alkalommal higiéniai
termékeket, valamint heti egy alkalommal tartós élelmiszert gyűjtenek. A múzeum dolgozói napi szinten figyelemmel kísérik, hogy hol milyen adománygyűjtésre van szükség, és próbálnak arra is reagálni.
A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum munkatársai már a járvány okozta veszélyhelyzet teljes időtartama alatt is önkéntesként tevékenykedtek az Országos Mentőszolgálatnál, amelyet tovább folytatnak.
Az intézmények különböző szervezetekkel is együtt működnek. A Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum a fenntartójuk által szervezett (Országos Vízügyi Főigazgatóság) adománygyűjtő akcióhoz kapcsolódtak, az olyan kis intézmények, mint az Orosháza Város Önkormányzat Nagy Gyula Területi Múzeuma, a polgármesteri hivatal munkáját segítik. A nyíregyházi Jósa András Múzeum egyes munkatársai a Magyar Református Szeretetszolgálaton, mások a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül segítettek és segítenek folyamatosan. Az intézmény gyűjtőpontot alakított ki az épület aulájába, és az összegyűjtött adományokat a Labor Cafe nevű civil szervezettel együtt a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül juttatják a rászorulóknak.
A kérdőív kitöltői egyenként megfogalmazták, milyen pozitív a kollégák és a környezetünk - múzeumbarátok, kollégák családjai, együttműködő partnerek - hozzáállása a jelen helyzethez. Negatív tapasztalattal eddig senki sem találkozott. Ahogyan az egyik nyíregyházi múzeum munkatársa megjegyezte: „a munkatársak érzik az események súlyát, összefogás tapasztalható a kollektíva tekintetében.”
Bár a néhány napig tartó online kérdőíves kutatás a múzeumi működési engedéllyel rendelkező 922 intézmény töredékét érintette, alapvetően megállapítható, hogy a magyarországi múzeumok nyitottak a jelenkor problémái felé, elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás terén. Erre a szemléletmódra minden bizonnyal szükség is lesz, hiszen minden bizonnyal elhúzódó krízishelyzetre kell felkészülnünk a jövőben. Az adománygyűjtésen mellett a múzeumoknak fel kell készülniük arra, hogy a Hajdúsági Múzeum terveihez hasonlóan programokkal, vagy a Budapesti Történeti Múzeum példáját véve ingyenes látogatással, ukrán nyelvű hirdetésekkel támogathatják az otthonukat elhagyni kényszerülőket. Hiszen a pandémia óta tudjuk, hogy a múzeum nemcsak szórakoztat, hanem a stresszoldásban, a sebek gyógyításában is segít.