Hazánkban több évtizedes múltra tekint vissza a történelmi hagyományőrzés, avagy modernebb kifejezéssel történelmi újrajátszás. Sokaknak biztosan a húsz évvel ezelőtti harisnyanadrágos, sufnituning lovagok jutnak eszébe a témáról, de szerencsére ma már minőség dolgában sokkal jobb a helyzet. Korszakosan az ókortól az 1980-as évekig találhatók itthon komoly minőséget képviselő egyesületek. Gyakran nem is vagyunk tisztában vele, mi mindent adhatnak ezek a civilek a múzeumunknak. Szabadidőmben jó ideje aktívan foglalkozom történelmi újrajátszással és a múzeumi közművelődési munkám is gyakran összefonódik a hobbimmal. Az elmúlt években hagyományőrzőként sok olyan programot láttam, ami rosszul sikerült, mert az intézmény és a fellépő csapat nem megfelelőképpen egyeztetett, vagy épp nem tudták, mit is várhatnak egymástól. Márpedig egy kis odafigyeléssel és kommunikációval csodákra lehetünk képesek.
Ezt a négy részes cikksorozatot kedvcsinálónak és kicsit kézikönyvnek is szánom azok számára, akik érdeklődnek a hagyományőrzőkben rejlő lehetőségek iránt. Az összkép nem lesz teljes, mivel csak a közművelődési területhez értek; a kísérleti régészet vagy a muzeológia lehetőségeinek boncolgatását meghagynám a nálam szakavatottabbaknak.
Kik is az újrajátszók?
Hétköznapi emberek, akik szenvedélyből történelmi öltözeteket, eszközöket készítenek és tevékenységeket játszanak újra szabadidejükben. Éveket szánnak témáik kutatására, miközben embertelennek tűnő összegeket költenek erre a szórakozásra. Mindezt azért, hogy mássá válhassanak egy-egy hétvégére, mint akik a hétköznapjaikban. A főszezon nyárra esik, de sokan már kora tavasztól fellépésekre járnak. Egyesek magukban űzik ezt a hobbit, de a legjellemzőbb, hogy valamilyen egyesületben tevékenykednek. Az egyesületek tagjai általában ugyanazt a korszakot igyekeznek megjeleníteni. A társaságok összetétele változó, de a legjobbakra az jellemző, hogy egymást kiegészítő érdeklődésű és képességű tagok dolgoznak egy vagy több személy irányítása alatt a közösen elhatározott célokért. A jó újrajátszók nemcsak a felszerelésükben, de a műsoraikban is törekednek a hiteles bemutatásra. A műsorpaletta a mesterség/tánc/viselet/harci bemutatóktól a színi jeleneteken át a gyerekjátszóházig igen széles lehet a társaság habitusától függően. Sajnos a mai napig erős a tévhit, hogy ezek az emberek csak katonai dolgokat játszanak újra. Ez azonban nem igaz: már több éve terjed hazánkban a hétköznapi élet és a különböző mesterségek megjelenítése is, amelyek múzeumi körülmények között ideális szemléltetést biztosíthatnak.
Fotó: Mindenki máshonnan (balról jobbra) Elemző, múzeumpedagógus, fordító, múzeumpedagógus, rendezvényszervező, kézműves, háziasszony, informatikus
Persze a fenti jellemzők csak a legjobb csapatokra igazak (ez kb. 20-25 formáció itthon), és nyilván nem mindenhol ideális az arányuk. Az egyesületek kapacitását az adott tagság lelkesedése és szervezettsége befolyásolja. A különböző társaságok működésében és kínálatában hatalmas különbségek lehetnek, mint ahogy a látogatókhoz való hozzáállásukban is. Van olyan, aki nem alkalmas másra, minthogy egy kézműves tevékenységet mutasson be egész nap, miközben a látogatók nézik őt. Viszont akad olyan is, aki hajlandó akár egész nap egy élőszereplős kalandjáték-pályát is működtetni. Hogy melyik társaság harmonizál legjobban a céljainkkal és az intézményünk szellemiségével, annak csakis alapos egyeztetéssel juthatunk a nyomára. Nézzünk a következőkben néhány tipikus programot!
Standard programok
Ezekkel találkozhatunk leggyakrabban, ha azt a szokott mintát követjük, hogy elhívjuk őket és rájuk hagyjuk, hogy hozzanak, amit tudnak.
A hétköznapi élet bemutatója, táborképek:
Statikus bemutatónak is szokták nevezni. A jó színvonalú megvalósítása úgy néz ki, hogy különböző karaktereknek öltözött hagyományőrzők várják a közönséget és apró játékokkal vagy tárgymásolatokkal szórakoztatják az arra járókat. Rosszabb esetben a csapat kipakolja, amije van, a közönség pedig megnézheti, ha nagyon szeretné. Esetleg nagy kegyesen még válaszolnak is a látogató kérdéseire, ha úgy tartja a kedvük. A kettő közt a proaktivitás, a törődés és a néző aktív bevonása a különbség.
Fotó: Táborkép proaktív használata tájkoztató táblákkal, sok kipróbálható másolattal
Bemutatók:
Leggyakrabban viselet-, tánc-, harc-, technikai eszköz-bemutatókkal találkozhatunk, melyek minősége, tematikája annyiféle lehet, ahány csapat van. Ezek nyílt színen, nagy közönség előtt, harsányan és látványosan előadott produkciók. Ha szerencsénk van, egy jól begyakorolt és frappáns előadást kapunk. Ellenkező esetben a helyszínen tíz perc alatt összevakart bohóckodás lesz a dologból.
Fotó: Jól begyakorolt bemutató. Nem kell sokat gondolkozni, miért is izgalmas ez
Színjátékok:
Lehetnek vicces jelenetek, dramatizálások bemutatókhoz, avagy teljesen rekonstruált, korhű események megjelenítése is. Semmiképpen ne számítsunk profi színészi teljesítményre! Ugyanakkor az okos csapatok tudják, mi megy jól nekik és mi nem, így csak olyat vállalnak, amit meg is tudnak csinálni. A sok különböző képességű előadó néha egészen jól kiegészíti egymást, és abból bizony kisebb csodák is születhetnek.
Fotó: Múzeumszínházi előadás az 1930-as évek mulatóiról
Mi döntünk: egyszeri kalandot vagy stabil partnert szeretnénk?
Sajnos az alapos egyeztetés sok intézmény esetében kimerül abban, hogy „Lesz egy családi napunk. Hozzatok, amit akartok, legyen látványos.” Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ha egy csapat kész produkciója megtetszik, akkor hiba őket egy alkalomra elhívni. De fel kell ismernünk, hogy mind a korhűség, mind a gyűjtemény bemutatása miatt sem elég egy-egy programra szerződni. Ha igazi eredményekre vágyunk, akkor a hosszútávú együttműködés a megoldás. A hagyományőrzőknek megbízható forrásokra, szakmai tanácsokra és fellépési lehetőségre van szükségük. Nekünk pedig szakmailag hiteles, szórakoztatva oktató attrakciókra. Tehát alapvetően jó üzlet a tartós együttműködés már csak azért is, mert így nem egyszeri alkalmakba, hanem egy többször megtérülő rendszerbe fektetjük a munkaóráinkat.
Akadályok természetesen vannak. Az egyik, hogy a tartós együttműködéshez kifejezetten stratégiai gondolkodás kell, ami az intézményekből sokszor hiányzik. Sok újrajátszó egyesület már februárban látja az egész évi beosztását, míg a múzeum néha azt sem tudja, mikor nyílik meg egy kiállítása az év első felében. A múzeum vezetőségét arról kell meggyőzni, hogy megéri a programokra kiadott pénz és a befektetett munkaórák sokasága. A tudományos munkatársakat pedig arról, hogy az intézményt szolgálják, ha idejüket rászánják, és a előhalásznak valamit a raktárból/dokumentumtárból ezeknek a hóbortos alakoknak a kedvéért. Emellett jól jön az is, ha az intézménynek van egy valamilyen módon kiszámítható profilja, amihez lehet közös erővel felkészülni a hagyományőrző csapatokkal. Ha a kiállításaink periódusai az 1920-as évek és az avar kor közt ugrálnak, akkor igen nehéz fix csapatokkal tervezni, hiszen néhány évtized eltérés olykor már teljesen más felszerelést igényel.
Fotók: XV. és XVII. század. Két különböző terem egy múzeumnak, de két többszázezer forintos ölözet egy újrajátszónak
Persze nem szeretnék a valóságtól elrugaszkodni. Magyarországról beszélünk, ahol a legfontosabb faktor nem a pénz, nem a stratégia, de még csak nem is a szakmai háttér. Itt a személyes kapcsolat a lényeg. Ráadásul ebben az esetben az intézményeknek egy teljesen civil szektorral kell együttműködést keresnünk, ahol a motiváló és érdekes dolgokat akkor is megcsinálják, ha minimális pénz van rá, és az unalmas, erőltetett kéréseket akkor is elutasíthatják, ha jól fizetnének érte. Vagyis az újrajátszók személyes motivációs erejére érdemes igazán építeni, és akkor szó szerint szárnyakat kapnak a próbálkozásaink. Enélkül azonban csak lélektelen üzlet lesz belőle.
A fentiek alapján talán már látszik - még ha csak felszínesen is -, milyen sok lehetőség rejlik a történelmi újrajátszók és a múzeumok kapcsolatában. Azonban hogy ne vesszünk el a lehetőségek, akadályok és feltételezések rengetegében, a következő írásban mérlegre tesszük, pontosan milyen előnyökkel és hátrányokkal kell számolnunk a velük való munka során, és hogy végső soron megéri-e ez a munka.
Fotók forrása:
Mónos Gábor
Banderium Hungarorum csapat
Mare Temporis
