EN facebook

Gilbert & George a Lumúban

2017-07-10 14:10

Az egymásra mutogatás mechanizmusára világít rá a brit Gilbert & George művészpáros Bűnbak képek című, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban (Lumú) nyíló tárlata, amely egyben megjeleníti a kortárs technologizált, multikulturális és sokhitű urbánus társadalom félelmeit és jellemvonásait is.

 

Fabényi Julia igazgató a kiállítás pénteki sajtóbemutatóján elmondta: 25 évvel ezelőtt volt az Ernst Múzeumban Gilbert & George első magyarországi kiállítása, amelyen egy pop-artból táplálkozó, de mégis sosem látott módon személyes művészetet ismerhetett meg a budapesti közönség. 


A Bűnbak képek bár egyszerűnek tűnnek, értelmezésük rendkívül bonyolult. Óvásszerűen figyelmeztettek előre mindarra, ami később bekövetkezett, például a migrációval kapcsolatban – méltatta a 2013-ban készült sorozatot Fabényi Julia, aki szerint a művészpáros mindig egyfajta ellenszakralitásra törekszik a szakralitás nyelvével, ikonikus képjeleik jóval többek, mint tárgyak konkrét lenyomatai, mindig új tartalommal töltik fel az ábrázoltakat.

 

Szipőcs Krisztina szakmai igazgatóhelyettes hangsúlyozta: Gilbert & George a világ legismertebb művészei közé tartoznak, akik az 1970-es évek óta intenzíven alakítják a kortárs művészet történetét. 1967 óta dolgoznak együtt, ahogy ők mondják, két személyről, de egy művészről van szó. Művészetüket és életüket nem választják el egymástól, alkotásaik középpontjába saját magukat állítják, egyszerre tárgyai és médiumai saját művészetüknek.

Az 1960-as évek óta élő szobrokként állítják önmagukat a néző elé és az 1970-es évektől kezdődően készítenek nagyméretű fotóalkotásokat. Műveiket a közönségnek szóló szerelmesleveleknek tekintik – fűzte hozzá Szipőcs Krisztina, aki kitért arra is: a 123 műből álló Bűnbak képek sorozatból összesen 27 alkotás látható a Ludwig Múzeumban. Az aktuális társadalmi kérdéseket feszegető alkotásokon a különböző vallási, kulturális és társadalmi rétegek egymás mellett élésének keretet adó nagyvárosi lét motívumai tűnnek fel.

 

 

A képek visszatérő motívuma a nitrós palack, a "nevetőgázt" tartalmazó szifonpatron egy bombára hasonlító formájával a veszély, a terror érzetét kelti. Gilbert & George sokszor maszkokat viselve, darabokra szaggatva, torzítva vagy tükrözve jelennek meg a képeken, amelyek a modern multikulturális világ fenyegetettségére a bűnbakképzés mechanizmusán keresztül mutatnak rá – ismertette Szipőcs Krisztina a tárlatot, amelynek bejáratánál olvasható üzenet szerint Gilbert & George arra törekszik, hogy képeik a "liberálisból" a "bigottat", a "bigottból" pedig a "liberálist" hozzák elő.

 

A művészpáros az eseményen elmondta: amikor 1969-ben diplomáztak a művészeti iskolában, azt akarták, hogy az élet maga legyen a művészetük tárgya, ezért állították önmagukat alkotásaik fókuszába. 

 

„A legtöbb művész már a korai időszakától kezdve szerelmes magába a művészetbe, mi viszont a művészet szemlélőibe voltunk szerelmesek. A művészet sokszor valamiféle absztrakt formalizmus, amely csak a formákban és színekben érdekelt. Ettől mi eltávolodva egyfajta moralisztikus művészetet hoztunk létre. Mindazokkal a gondolatokkal és érzelmekkel foglalkozunk, amelyek ott vannak mindenkiben. Halál, remény, élet, félelem, szex, pénz, rassz és vallás” – fogalmaztak. Kiemelték: művészetüket mint a néző és az alkotás közötti baráti köteléket határozzák meg. Hozzátették: manapság, amikor kilépnek kelet-londoni otthonukból, egy új világgal találkoznak, mert a teljesen másfajta kultúrát hozó iszlám egyre inkább benyomul a környezetükbe. Az 1970-es években ők voltak az elsők saját társadalmi közegükben, akiknek sok muszlim barátjuk volt. 

 

„Az a világ azonban már nem létezik” – jegyezték meg. Mint elmondták, a régi világ eltűnésével egy új művészeti nyelvezetet kezdtek használni, amely sokkal közvetlenebbül, inkább negatív alapon konfrontálódik a közönséggel. 

„Mennyire megváltozott a világ, mennyire más Budapest is, amióta utoljára jártunk itt negyed évszázaddal ezelőtt. A kultúrát hibáztatjuk ezért, a kultúra változtat meg mindent” – fogalmazott Gilbert & George. 

 

A Bűnbak képek című kiállítás szeptember 24-ig látható a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban.