„Nem azért hagyunk fel a játékkal, mert megöregszünk – mondta George Bernard Shaw -, azért öregszünk meg, mert felhagyunk a játékkal.” És valóban, a játék „az emberi szellem legszabadabb megnyilvánulása”, ahogyan Schiller fogalmazott, és még annyi minden más is: gyermeki énünk kiterjesztése, kreativitás, teremtés, szabályok meghaladása, önreflexió és önérvényesítés izgalmas szimbiózisa. A játék ugyanakkor végtelenül komoly akció, talán mert általa megtiszteljük azt, akivel játszunk, és azt is, amit játszunk. Mert mélyen elmerülünk benne, mert amíg tart, mindennél fontosabbnak érezzük, komolyan vesszük. A játék misztériuma talán éppen e kettősségben rejlik: súlyosságában és súlytalanságában, szabadságában és szabályaiban, a kreativitásban és az alkalmazkodásban, a felhőtlen derűben és a krokodilkönnyekben, az én-ben, a te-ben, a mi-ben. A játék feloldozás, feloldódás, feloldás. A játék: friss levegő az élet drámájában.
forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum, MűvészetMalom
Ilyen friss fuvallat a szentendrei MűvészetMalom legújabb, 2025. március 15-én nyílt, a nap tiszteletére amúgy forradalmi jelzővel illethető kiállítása a Saját olvasat, melynek mottója: A művészet mindenkié! A Kodály Zoltán-féle Legyen a zene mindenkié hitvallás parafrázisaként is helytálló tárlat azt adja, amit ígér: egy olyan válogatást, mely mindenkié – esetünkben mindenkié, aki csak az intézményben dolgozik. Merthogy a rendhagyó, kevés előképpel rendelkező, ezért aztán még nagyobb tapsot érdemlő tárlat során mindenki kurátor volt, a teremőröktől a régészeken, a múzeumpedagógusoktól a könyvelőkön, az adminisztratív kollégáktól a művészettörténészeken át egészen az igazgatóig – hogy a falakon végül sok saját olvasat, sok nézőpont, sok választás megjelenhessen. A tízezres képzőművészeti, irodalmi, néprajzi gyűjtemény páratlan megközelítése az installáció: az eredmény pedig sokszínű, megrázó, vicces, meghökkentő, személyes, friss, bátor, szeszélyes, eklektikus, megengedő és nagyvonalú egyszerre. És ami még, vagyis ami mindenekelőtt: játékos. Játékos úgy, amint csak a nagy alkotók mernek lenni, a MűvészetMalom munkatársainak kreativitása egyetlen teremtő vágyban összpontosult: megmutatni a gyűjteményt, úgy, ahogyan a benne, érte dolgozók látják. Mindenki másként, mindenki különböző aspektusból közelítve, mindenki a saját szeretetétől, hitétől, elkötelezettségétől, egyéni kapcsolódásától vezetve.
forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum, MűvészetMalom
A határozottan antielitista, a legtöbb bevett múzeumi gyakorlattal szembemenő akcióban 77 múzeumi munkatárs vett részt, 115 választott művel és 115 gondolattal. Az ötlet az volt, hogy mindenki keressen egy olyan alkotást, műtárgyat a gyűjteményből, mely számára valamiért fontos, vagy melyet - egy vagy számos okból - másoknak is meg szeretne mutatni, az ezzel kapcsolatos érzéseit pedig megosztani. A műcédulákon ezért ezúttal nem csak a művek címe szerepel, hanem a választások indoklása is: így megismerhetjük azokat a kötődéseket is, melyek egy adott műalkotáshoz, tárgyhoz társulnak. Az FMC dolgozóinak személyes választásai által különleges kiállítás kerekedik, mely egyértelműen magával ragad mindenkit, méghozzá azon egyszerű oknál fogva, miszerint (egy újabb) történettel gazdagodik minden egyes objektuma a válogatásnak, ez a ráadásként betoldott lap a tárgyak sorskönyvébe pedig egy-egy személyes vallomás, egy-egy érdekes viszonyrendszer, emlék, múltpillanat, egy-egy összetalálka műalkotás és múzeumi dolgozó között.
A páratlanul gazdag képzőművészeti, irodalmi, néprajzi, helytörténeti gyűjtemény ily módon történő újraírása egyben csapatépítés is volt felsőfokon, merthogy a múzeumi performanszban Kozák Zsuzsanna kurátor mellett a múzeumi centrum minden művészettörténésze részt vállalt, akik pedig minden javaslatot és kérést befogadtak. A munkatársak folyamatosan figyelemmel kísérték a kiállítás építését, és további ötletekkel segítették a tárlatot, így a rendezés közben számos, további kutatást érdemlő érdekesség bukkant elő: például, hogy mi a címe a képnek egy Bánáti Sverák mű hátoldalán, miért szerepel a gyűjteményi leírásban Kovács Margit egyik kerámiáján az angyalszárny, ami valójában Salome két keze, és milyen titkokat rejt a 19. századi sztereokép nézegető?
forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum, MűvészetMalom
A nagy klasszikusok csakúgy szegélyezik barangolásunkat, mint meglepő tárgyak és kortárs alkotások. Korniss, Czóbel, Barcsay, Bánáti Sverák, Bálint, Ferenczy, Kmetty, Ilosvai Varga, Rozgonyi, Vajda művei mellett hol egy hímzett szoknya, egy díszes kamaráskulcs, hol egy rézveretekkel ékes pisztoly, egy hajómodell, vagy egy viaszgyöngyökkel varrott menyasszonyi koszorú, hol pedig patkolt kacsatojások vagy római kori csákányfejek tűnnek fel. A jelenkor alkotói közül efZámbó István, Aknay János, Bereznai Péter, feLugossy László, Szmetana Ágnes, Melkovics Tamás, Jávor Piroska művei képviseltetik magukat, a gyermekek és a kíváncsi felnőttek számára pedig játszósarok teremt lehetőséget kreativitásra, mágneses arckirakókkal, 3D képnézegetőkkel és interaktív játékokkal. És természetesen egy ilyen proaktív kiállításnál nem lepődünk meg azon, hogy minket, a mindenkori közönséget sem hagyja meg csupán a szemlélődés fázisában a válogatás, hanem tőlünk is választ vár, cserébe a bizalomért, mondván: mi kiválasztottuk a kedvenceinket, most ti jöttök, nektek melyik tárgy volt a legkedvesebb és miért? Így tehát a hetvenhét saját olvasat mellé további nézőpontok, további szavaztok, választások kerülnek fel a MűvészetMalom falaira, így a látogató is valami többként, másként távozik a kiállításról, hiszen a befogadás mellett ő maga is kicsit teremtővé válhatott.
És ha már hetvenhét, és ha már játék, ne menjünk el a szám jelentése mellett: a 77-es számot angyalszámnak is tartják, mely – mi másra? – személyes fejlődésre és önkifejezésre(!) ösztönöz. A 77-es szám a periódusos rendszerben az irídiumot jelöli, mely az egyik legnagyobb sűrűségű(!) átmeneti fém, nevét a görög írisz, szivárvány(!) szóból kapta. A 77-es szám a számmisztikában mesterszám, jelentése: kreatív gondolkodás(!). És végül a 77-es szám félprím szám, ennél fogva tehát szintén különleges. És merthogy a véletlen: Isten álruhában, a MűvészetMalom hetvenhét munkatársa által rendezett kiállításon nem másnak lehetünk tanúi, mint önkifejezésnek, kreativitásnak, egy szivárványszínű és -olvasatú szabad válogatásnak.
forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum, MűvészetMalom
A művészet befogadásának hagyományos megközelítését egy sokkal közvetlenebb és közösségibb nézőpontra cseréli ez a tárlat, ennek köszönhetően múzeumi dolgozók választásai, gondolatai, élményei, történetei révén testközelből tapasztalhatjuk meg, hogy miként válhatnak a múzeumi tárgyak életünk szerves részévé, miként formálják látásmódunkat, hogyan jelennek meg a művészetek a saját történeteinkben. Így nemcsak a művek kerülnek közelebb hozzánk, hanem maga a múzeumvilága is, hiszen ezúttal nemcsak a bemutatott tárgyakat, hanem azokat a munkatársakat is jobban megismerhetjük, akik a kulisszák mögött dolgoznak. A szokatlan tárlat mennyiségileg is átírja a múzeumot, hiszen a hetvenhét darabos puzzle-ben megjelenik az egész intézmény, melynek lelkes dolgozói között kevesebb a művészettörténész, mint a nem művészettörténész, és mely számbeli alapvetés egy ilyen kiállítás esetén külön pikantériát, külön jelentést ad minden egyes műtárgynak. Mintha a szemünk láttára tolnák oda az adott – maradjunk a képkirakónál – puzzle-darabot a tárlat készítői, hogy azután a hetvenhetes számhoz méltón egy sokszínben, sokhangulatban lüktető, valamiért – az az érzésünk – folyton változó, irizáló egyetlen nagy múzeumi alkotásban gyönyörködhessünk. A művészetről való gondolkodás ily módon szubjektívabb síkra terelése, a gyakran hierarchikus befogadás inkluzívabb szemléletre cserélése, a művészettörténeti ismeretek helyett a személyes kötődés és érintettség megjelenítése, a közvetlen nyelvezet, a tárgyleírások sajátos, emberi, hétköznapi tónusa – ez mind-mind hozzájárul ahhoz az egyedülálló élményhez, melyben minden egyes munkatárs hangja ugyanolyan hangsúllyal bír, és mely élménynek végsősoron éppen az az üzenete, hogy a művészet egy demokratikus élmény, mely mindenkit meghív az értelmezésre és a megélésre, legyen az múzeumi dolgozó vagy látogató, szakértő vagy lelkes laikus.
forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum, MűvészetMalom
„A játék: varázskör, ahol szabad a lét”– mondta Szabó Lőrinc. Ilyen szent varázskörré nemesedik a kiállítás által a MűvészetMalom, melynek falai között a hetvenhetes szám misztériumát megtámasztva, abból feltámadva, gyermeki énünk kiterjesztését élhetjük meg, a kreativitás, a teremtés, az önreflexió szabadságát. Egy csipet friss levegőt az élet drámájában. Amiként Pilinszky János fogalmazott: „Játszani kellene újra, mintha sosem hagytuk volna abba.”. Nos, Szentendre mindenesetre vár ránk.
