Nádasdy Ádám új könyvének címe 100 év – 100 kép –100 gondolat. 1890–1989. A nyelvész, költő, műfordító a Fortepan gyűjteményéből válogatott 100 képhez írt gondolatai olvashatók a Kossuth Kiadó által megjelentetett kötetben. „Szubjektív történelem – határozza meg játékosan komoly vállalkozását Nádasdy Ádám, amikor a képmagyarázók, pontosabban a képértelmezők sorába beállva műfajt újított.” – olvasható a kötetismertetőben. De miben hozott újat a kötet és mire hívhatja fel a múzeumok, a történelemmel, a helytörténettel vagy az oral historyval foglalkozók figyelmét? Ebben az esszében a kötet kapcsán ezekre a kérdésekre kerestem a választ.
A kötet tulajdonképpen egy különleges rendezőelvvel összeállított fotóabum, amelyben a képekhez Nádasdy Ádám képaláírásait, gondolatait olvashatjuk. Tehát a kötet jellemzője, hogy minden képhez tartozik szöveg, vagy épp fordítva, minden szöveghez, gondolathoz egy-egy kép. Hogy melyik a főbb rendezőelv, azt mindenki döntse el maga. A képek és a szövegek a kezdetektől összetartoztak, Kittler egyenesen úgy fogalmaz, hogy „a képek a szövegekkel együtt léptek színre, illusztrációként”, nyilván a kódexekre vagy később az ellenreformáció karikatúráira is gondolhatunk. (Friedrich Kittler: Optikai médiumok, Magyar Műhely Kiadó, Ráció Kiadó, 2005.). Azonban a képeskönyv inverzével találkozunk, ahol a képek irányítják a szöveget, s határozzák meg az emlékező szubjektum narratív sémáját.
Készülnek a fényképek... Kép forrása: Fortepan, Göcseji Múzeum
Nádasdy a Fortepan-képarchívumból választott 100 képet. A szabad felhasználású, közösségi fotóarchívumban az oldal látogatói több mint százezer archív fényképet böngészhetnek és tölthetnek le ingyenesen, jó minőségben.
A kontextusból kiragadott, rideg, személytelen fényképeknél többet mond a múltról, ha van rajta ember. Vagy, ahogy Nádasdy fogalmaz „legyen rajta ember vagy emberszerű dolog. Nekem az is emberszerű, ha egy hidat látok (és különösen, ha épülő hidat), egy élőlényszerű járművet vagy berendezési tárgyat, szóval valamit, aminek egyénisége van.” (5.) A Fortepan-internetes felületén azonban minden egyes felvételt kontextusában ismerhetünk meg: évszámhoz, helyszínez, témához kötve. S ebben a vonatkozásban a kronológiának igen fontos rendező szerep jut, ugyanis egy kép és a hozzá kapcsolódó évszám, vagy helyszín kapcsán azonnal asszociációk jutnak az eszünkbe.
A könyv médiumainak, képnek és szövegnek a relációját jól megvilágítja számunkra Cortázar analógiája, aki a regényt a film nyitott rendszeréhez, a fotót a novella zártságához hasonlította. A novella, akárcsak egy fénykép, mind tematikailag, mind pedig terjedelmében korlátozott. Mindkettő egy keretekbe foglalt jelenetet képes megjeleníteni, egy bizonyos perspektívából. (Elég csak a kocsiszekérről, lámpaoszlop-magasságból felvételeket készítő Klösz Györgyre gondolni). A fotó és a novella keretekbe foglalt jelenetei a befogadó gondolatait egy jóval tágasabb valóság felé irányítják, túlmutatva a valóban megjelenített képeken. (Julio Cortázar: Sehol sem teljesen jelen, L’Harmattan, Bp. 2015.). Az említett évszám, a kép és Nádasdy „kommentjei”, a befogadót is e felé a valóság felé vezetik.
Azonban értékelhetőek-e önmagukban a fényképek, az általuk előhívott emlékeink nélkül?
Fotóalbum nézegetés régen... Kép forrása: Fortepan, Székely Márton
Halbwachs 1925-ben megjelent munkájában szemléletesen ír a kép és az emlék kapcsolatáról, sőt egyenesen azt állítja, hogy az emlékek képekként tárolódnak. „Az emlék nem más mint kép: a szótól elválasztott kép”, amely önmagában, mindenféle társadalmi mozzanattól elvonatkoztatva létezik – fűzi hozzá Gyáni Gábor. (Gyáni Gábor: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Bp. 2000.) De hát mit érnek az emlékképeink az emlékezés nélkül? Soha elő nem hívott kópiákként porosodnának életünk fényképalbumában. Az emlékek ugyanis nem azonosak az emlékezéssel, ez utóbbi kimondottan kollektív, társadalmi tevékenység, konstrukció.
Az emlékezés az emlékekkel szemben közösségi tevékenység, mondhatjuk, hogy dialogikus tevékenység, amely nem jöhet létre szavak nélkül. Tehát a nyelv és az azzal összefonódó társadalmi konvenciórendszer ad lehetőséget a múlt puszta felidézésére is. Halbwachs 1925-ös elméletét Bartlett úgy pontosította, hogy az emlékezés nem a múlt pontos reprodukciója, hanem sokkal inkább konstrukció. Az emlékező személyeket egy bizonyos „séma” vezeti. Az emlékek csupán általános benyomásokként, képekként rögzülnek, amelyekből a séma alapján születik meg a narratív elbeszélés.
A fotók számunkra tehát Pierre Nora terminológiájával élve az emlékezés helyei, amelyek nélkülözhetetlenek a 20. század társadalomtörténetének megismerésében. A fényképek egyrészt az eseménytörténet kordokumentumai, másrészt a hozzájuk kapcsolódó emlékekkel, a szubjektív történetekkel a társadalomtörténet fontos kútfői.
Nádasdy Ádám szubjektív visszaemlékezése amellett, hogy szórakoztató olvasmány, egészestés családi program, talán a helytörténet kutatóinak is felhívás a módszeres forrásgyűjtésre és -feldolgozásra.
A kötet borítója.
Nádasdy Ádám: 100 év - 100 kép - 100 gondolat. 1890-1989. Kossuth Kiadó, 2020.
