A Dobó István Vármúzeum 2018-ban Fegyvermustra címmel új, interaktív kiállítást nyitott meg az egri vár Dobó-bástyájában. A tárlat anyagát Péterváry István műgyűjtő közel háromszáz darabból álló fegyvergyűjteményéből, valamint a Múzeum saját darabjaiból válogatták a kiállítás kurátorai. A Péterváry-gyűjteményt a Magyar Nemzeti Bank az Értéktár program keretében vásárolta meg, és letétként a Dobó István Vármúzeumban helyezte el. A gyűjteményi darabok, térben is időben is széles skálán mozognak. A középkortól az I. világháborúig használt fegyverek Európából, Afrikából illetve Ázsiából származnak. A tárgyi anyag többsége azonban a kora újkorhoz, és azon belül is az ország, illetve Eger életében kiemelkedő szerepet játszó török korhoz kapcsolódik. A kiállítás célja a tapintható tárgymásolatokon, rekonstrukciókon és interaktív tartalmakon keresztül az önálló ismeretszerzésre, kíváncsiságra építő többszintű tudásátadás.
A kiállítást kiegészítő –harmincöt tárgyat és ötvenhat képeslapot magában foglaló – virtuális tárlat filmekkel, jó minőségű, nagyítható műtárgyfotókkal és részletes tárgyleírásokkal segít élményszerűen megismerni a fegyverek működését és megcsodálni azt a művészi tudást, amellyel az egykori mesterek a fegyvereket díszítették.
A muzeális tárgyak mellett két, kifejezetten a kiállításbeli felhasználásra készült rövidfilm is elérhető a menürendszerből. Az Egy ötvösműhely titkai című 3 perces filmben a négy alapvető ötvös díszítési technika: a trébelés, a nielló, a tausírozás és az intarzia eszközeit, készítési technikáit ismerhetjük meg Lengyel Boglárka ötvös-restaurátor közreműködésével. A másik film, A lőpor ereje. Lőkísérlet elöltöltő fegyverek másolataival címmel a kora újkori lőfegyverek gyilkos hatását szemlélteti művészi szépségű lassított felvételek segítségével. A film kockáin a 16–17. századi keréklakatos pisztoly, arquebus, muskéta és dupla szakállas puska működésével ismerkedhet meg az érdeklődő.
A Fegyvermustra című virtuális kiállítás a történelem órák hadtörténettel foglalkozó részeihez nyújt kiváló szemléltető anyagot. Hat történelmi korszakkal foglalkozik, így az általános iskola felső tagozatosainak és a középiskolásoknak is segítségére lehet a tananyag jobb megismeréséhez. Egy-egy leírás számos érdekes és részletes ismeretet ad a fegyverről illetve az adott történelmi korszakról, számos esetben pedig magyar történelmi párhuzamokat is bemutat.
A virtuális kiállítás arra is lehetőséget ad, hogy a gyermekeknek otthon, önállóan végezhető feladatokat adjunk. Pl.: Nézd meg az ötvösök munkájáról szóló filmet! Válassz ki három fegyvert különböző korokból, amelyek díszítéséhez szükség volt az ötvösök munkájára!