EN facebook

Egy ókori karrier története

KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ

2017-05-25 16:19

Az óbudai Kórház utcában május elején nyílt szabadtéri kiállítás az idei Hadrianus-év kapcsán, akit azonban komolyan érdekel Hadrianus kora, az Aquincumi múzeumban ismerheti meg az uralkodó életútját - mondta a pénteki megnyitón Óbuda-Békásmegyer polgármestere.

 

Bús Balázs hozzátette, Publius Aelius Hadrianusra az egyik legjelentősebb római császárként emlékezik az utókor, nem hódításai, hanem a birodalom határainak szilárdságát biztosító tevékenysége és építkezései miatt.

 

Láng Orsolya, az Aquincumi Múzeum igazgatója, a kiállítás egyik rendezője elmondta: Aquincum nagyon sokat köszönhetett Hadrianusnak, nemcsak azért, mert ő volt a kettéosztott provincia első helytartója, hanem mert uralkodása alatt indult meg a település gyors fejlődése, városi rangot is ekkor kapott Aquincum.

 

Mint hangsúlyozta, a múzeum nem hagyományos történeti kiállítással jelentkezik, inkább az embert kívánják bemutatni. Hadrianusnak szerencsére fennmaradt az életrajza, amelyből kiderül, hogy rendkívül színes egyéniség volt, életútja bővelkedett az izgalmas eseményekben - számolt be az igazgató.

 

Beszédes József régész, a kiállítás társrendezője emlékeztetett: Hadrianus 106-ban lett az akkor megalakított Pannonia Inferior tartomány helytartója, majd 117-ben vette át a hódításai csúcsán járó, Britanniától Mezopotámiáig terjedő Római Birodalom vezetését Traianustól.

 

Politikája gyökeresen eltért Traianusétól: több frissen meghódított területet feladott, hogy ésszerűen védhető határokat alakítson ki. A veszélyesebb területeken komoly határvédelmet is kiépített, a leghíresebb ilyen építmény a Britanniában máig fennmaradt Hadrianus-fal.

 

Hadrianus beutazta egész birodalmát, közben azonban Rómában is intenzíven építkezett, uralkodása alatt emelték például a Pantheónt. A 138-ban elhunyt császár hamvait a ma Angyalvárként ismert hatalmas síremlékben temették el.

 

Az Aquincumi Múzeum kiállítása elsősorban a jelentős pannóniai tevékenységgel is büszkélkedő császár életének állomásait, főbb helyszíneit mutatja be, számos olyan tárgyon (fegyverek, érmek, mindennapi használati tárgyak, sőt egy Hadrianus mellszobor) keresztül, amelyet a nagyközönség eddig nem láthatott.

 

Az október 31-ig nyitva tartó kiállítás látogatói megtudhatják, hogy valóban volt-e köze Hadrianusnak a hajógyári-szigeti helytartói palotához, hogy miként zajlott egy katona híres Duna-átúszása a császár jelenlétében, de mai fotókból és virtuális rekonstrukciókból kiderül az is, hogyan is nézhetett ki Hadrianus híres villája Tivoliban.

 
kép elforgatása balra 90 fokkalelőzőslideshow elindításakövetkezőkép elforgatása jobbra 90 fokkal
loading
clearbox ablak bezárása
slideshow megállításaslideshow elindítása