A Múzeumok Éjszakája nevezetű program hazánkban 1999-ben indult francia mintára. A franciákkal kapcsolatosan azonban van egy olyan érdekes múzeumi éjszaka, amiről talán most a legaktuálisabb megemlékezni. 123 évvel ezelőtt, 1885 nyarán történt a Nemzeti Múzeumban…
A Nemzeti Múzeum kivilágított épülete 1867-ben (ismeretlen mester, MNM Történelmi Képcsarnok)
1885 augusztusában egy népes, harminchat főből álló francia küldöttség érkezett hazánkba. A látogatás viszonzása volt a magyar írók és művészek 1883. évi párizsi vendégeskedésének és a budapesti Országos Állandó Kiállítás megtekintése is apropót nyújtott ehhez. A francia írókból, művészekből, mérnökökből, tanárokból és újságírókból álló küldöttséget a 82 éves Ferdinand Lesseps, a Szuezi csatorna tervezője, építtetője vezette. Két hétig tartó magyarországi útjuk minden mozzanatáról beszámolt a magyar és francia sajtó. Ebből – az előzmények említése mellett – mi most csak egyről fogunk részletesebben szólni.
Karikatúra a francia küldöttség megérkezéséről (Borsszem Jankó, 1885. aug. 16.)
A küldöttség augusztus 7-én indult Párizsból és két nappal később érkezett a magyar határra, majd hajóval Budapestre, ahol a Magyar Írók és Művészek Társasága nevében Pulszky Ferenc köszöntötte „Franciaország géniuszának képviselőit”, köztük külön megemlítve Lessepset, a „nagy franciát, kinek nevét két félgömb dicsőíti”. Pulszky egyébként fiával, Károllyal végig kalauzolta a franciákat nemcsak a fővárosban, hanem vidéki útjukon is. Budapesten az első nap már kimentek a vendégek a Városligetbe, a kiállítást megtekinteni. Utána díszebéd következett, majd a Budai Színkör előadása többek közt Blaha Lujza fellépésével. A látogatás második napján, augusztus 10-én „az ország első pincéjébe”, a vámház alatti mintapincébe mentek a franciák és vendéglátóik. Jelen volt itt az éppen Budapesten tartózkodó szerb pénzügyminiszter is, akire gróf Zichy Jenő mondott pohárköszöntőt. A Fővárosi Lapok tudósítója a következő megjegyzést tette e program kapcsán: „Sok bor fogyott, sok toaszt hangzott. Csak a francia és a magyar győzi igy. S ha a franciák büszkén néznek Lessepsre, a ki nem fárad bele ennyi vidám zajba, mi is megbámúlhatjuk Pulszkyt, a ki szintén nem mai legény.” A 71. évében járó Pulszky ekkor hordóra felállva mondott pohárköszöntőt. A francia küldöttség ezután folytatta az országos kiállítás pavilonjainak bejárását, este pedig a Nemzeti Színházban néztek meg francia darabokat, többek közt a jelenlévő François Coppée francia írótól.
Ferdinand Lesseps, a francia küldöttség vezetője (A. Liebert, Paris-London, 1870 körül, MNM Történeti Fényképtár)
A franciák az előadások után, este ½ 11-kor a mai Astoriánál lévő Nemzeti Színházból a közeli Nemzeti Múzeumba mentek, ahol Pulszky Ferenc, mint múzeumigazgató és családja szervezett éjszakai bankettet a francia vendégek tiszteletére. A vendégeket a kivilágított Múzeumkert várta. Bent a múzeumpalotában a hosszúkás, téglalap alakú előtér és az utána következő kör alakú csarnok, a Rotunda volt ez alkalomra feldíszítve tölgyfalombokból font girlandokkal és az utóbbi csarnokban még keleti szőnyegeket aggattak a falakra. A Rotundában e díszítés mellett még ott álltak a római sztélék és szarkofágok és középpontban a híres hellenisztikus szobor, a Farnese-bika másolata.
A Nemzeti Múzeum épületének Rotundája a Farnese-bikával (Magyar Nemzeti Muzeum. Szerk.: Szalay Imre. Bp., 1888)
Mindezen termeket, a dekorációt az akkor még nem teljesen általános elektromos világítás tette hangsúlyosabbá. A Budapesti Hirlapban az eseményről a következő megjegyzést olvashatjuk: „A Budapestre érkező idegenek fogadási programmjának rendes sablonjából ez az egy hatalmasan kiválik eredetiségével, ujdonságával, a frappáns hatásával. Oly sajátságos volt ez a fekete, kaczagó, ivó, evő társaság a néma szobrok fenséges társaságában, a gyujtó zene, szilaj tánc, a tudomány fölszentelt templomában, hogy az ellentét mindenkit megragadott, s mindenki átengedte magát az elragadtatásnak.” A múzeumi estély háziasszonya, mint az 1870-es évek híres Pulszky-féle múzeumbeli szalonestjein is Pulszky Polixéna, a múzeumigazgató immár férjezett leánya volt.
A vendéglátók: Pulszky Ferenc, a Nemzeti Múzeum igazgatója és lánya, Pulszky Polixéna (Than Mór és Barabás Miklós olajfestményei, MNM Történelmi Képcsarnok)
A sok hölgy között még kitűnt Pulszky Ferenc menye, Márkus Emília, a kor egyik legünnepeltebb színésznője, akinek játékát egy-két órával korábban a Nemzeti Színházban Lesseps és az egész francia küldöttség is megcsodálhatta. Rajta kívül szép számmal megjelentek színésztársai is és egyáltalán számosan eljöttek a magyar írók és művészek közül. E 123 évvel ezelőtti múzeumi éjszaka, mint a korabeli sajtó megjegyzi „…roppant néptömeget gyüjtött a múzeum elé. Tompa morajjal hullámzott a nép föl s alá s élénk érdeklődéssel nézte az érkező vendégeket.” A meghívott hölgyek kivágott derekú estélyi ruhában, az urak frakkban, fehér nyakkendővel jelentek meg. Még mielőtt a francia vendégek megérkeztek volna bevonult a múzeumba a főváros öt legjobb cigány bandája, zenekara és elhelyezkedtek a múzeum oszlopai mögött arra várva, hogy rázendíthessenek. Erre akkor került sor, amikor Lesseps is megérkezett Türr István társaságában. (Ők jól ismerték egymást, hiszen a Panama-csatorna építésének előkészítésén együtt dolgoztak.) A Marseillaise-re zendített rá a nem száz, de hetven (?) cigányzenész, majd a Rákóczi induló következett. A Múzeumkertben tartózkodó tömeg, a közönség mindkettőt megéljenezte. (Az éjszaka folyamán még a budai dalárda tagjai énekeltek magyar népdalokat.) A program e bevezető felvonása után – az előtéri hosszú teremben – asztalhoz ültek a vendégek. Meleg ételek következtek, míg korábban az érkezőket a Rotundában hideg büfé várta. A Borsszem Jankó c. élclap karikatúrája is megeleveníti a nagy vendéglátást, melynek folyamán Pulszky Ferenc és fia Károly szakácssipkában az asztalhoz hoznak egy egyiptomi múmiát. A karikatúra kísérő írásában a következő „javaslat” fogalmazódik meg: „A muzeum depossedálta (kisajátította) a vigadót s inditványozom, hogy cseréljen a kettő szerepet. Vigyék át az összes gyüjteményeket a redoutba, tartsuk ezentúl báljainkat a muzeumban. Pulszky Ferencz és fia Károly pedig köszönjenek le mostani állásaikról és neveztessenek ki bálrendezőkké és szakácsokká.”
Karikatúra a múzeumi estélyről (Borsszem Jankó, 1885. aug. 16.)
Egy másik korabeli élclapunkban, a Bolond Istókban is található egy karikatúra, amely már az éjszaka következő fázisát örökítette meg, amikor a franciák és a magyarok táncra perdültek. A szellemes ábrázoláson Pulszky „Papa” múmiával a kezében „mumiacsárdást lejt”, Lesseps pedig Márkus Emíliával csárdásozik. Ez utóbbi valóban megtörténhetett, mert egyrészt a színésznő mutatta meg Szemere Attilával (1849-es miniszterelnökünk fiával) a franciáknak hogyan is kell a magyar csárdást járni, másrészt az Ország-Világ c. lapunk ír a küldöttség vezetőjének táncra kerekedéséről: „Pezsgős palaczkok durrogása közt magyar figurát vet a franczia láb s – ó láss csodát! – az agg Lesseps is tánczra kerekedik, de még Pulszky is, pedig istenemre, kettőjük megszégyeniti a legvénebb Mammut korát.” Még számos francia kezdett csárdásba, többeket nevesítenek is a korabeli tudósítások. Talán nem táncoltak, de ott mulatott a társaságban a két neves francia zeneszerző, nagy magyarbarát Jules Massenet és Leo Delibes is. Utóbbiról Hevesi József a Magyar Salon főszerkesztője lapjában azt írta, hogy a múzeumban „hatalmasan toasztozott”. Pohárköszöntője szívhez szóló lehetett, miként Mario Proth lapszerkesztő Hevesivel való beszélgetése is, melynek során azt bizonygatta magyar kollégájának, hogy mennyivel különb város Budapest Párizsnál. Hevesi álomszerűnek, feledhetetlennek nevezte e múzeumi estélyt és más lapokban is „pompásan”, „fényesen” sikerültnek értékelték azt az eseményen résztvevő újságírók.
Karikatúra a múzeumi estélyről (Bolond Istók, 1885. aug. 16.)
A bankettnek nem tudni pontosan mikor lett vége, de arról még említést tett a sajtó, hogy a vendégek után halomszámra söpörték össze a földhöz vagdosott poharak és palackok törmelékeit. Talán ebben volt némi túlzás, de abban a megállapításban aligha, amelyet Birkás Géza tett Francia utazók Magyarországon c. 1948-ban megjelent monográfiájában, amelyben részletesen elemezte az 1885. évi budapesti kiállítás francia vendégeinek látogatását. Valóságos diadalútnak nevezte a franciák budapesti és magyarországi tartózkodását ugyanakkor rámutatott a látogatás politikai hátterére és kettős fogadtatására. Birkás a következőket írta a politikai háttérről: „Az újságírók és szónokok, midőn a francia-magyar barátságot, a két nép politikai eszményeinek azonosságát s a nemzetek testvériségét hiirdették, voltaképpen Ausztria és Németország ellen tűntettek. Az utazásnak e politikai célzata különösen szembetűnt a nagy alföldi városokban, melyeknek tiszta magyar lakói, mint a negyvennyolcas hagyományok leghűségesebb őrzői s a függetlenségi politika leglelkesebb hívei, örömmel ragadták meg az alkalmat, hogy a francia vendégek ünneplésével Ausztria iránti ellenszenvüknek kifejezést adjanak.” Az ugyancsak szembetűnő volt, hogy a franciák ünneplésében a kormány, illetve az állami hatóságok egyáltalán nem vettek részt. Ez a hozzáállás a leglátványosabban Tisza Kálmán miniszterelnök esetében volt tetten érhető, aki a látogatás első napján kitért „a tőle pár lépésre lévő” franciák üdvözlése elől, majd pedig, hogy elkerülje a velük való találkozást hirtelen elutazott Budapestről. Ez azért sem eshetett jól Lessepsnek és társainak, mert két évvel korábban, amikor magyar küldöttség járt Párizsban Grévy köztársasági elnök is fogadta annak tagjait. A kormányzaton kívül még a magyar arisztokrácia és az egyetemi világ képviselői maradtak távol látványosan a franciák ünneplésétől.
A francia látogatás legünnepibb eseménye, a budapesti Petőfi szobor megkoszorúzása, 1885. aug. 11. (MNM Történeti Fényképtár)
Ezzel együtt nevezetes eseménysor volt az a 13 nap, amelyet a népes francia küldöttség Magyarországon töltött 1885 nyarán. Sok-sok élménnyel gazdagodtak vendégek és vendéglátók, amelyek közül az egyik legkülönlegesebb és legemlékezetesebb az a bizonyos múzeumi éjszaka volt. Az idei Múzeumok Éjszakáján a Nemzeti Múzeum előcsarnokába lépve néhány pillanatra idézzük meg képzeletünkben ezt a régi éjszakát!
