A Kiscelli Múzeum 2022. október 13-án nyitotta meg legújabb időszaki kiállítását VAU! A fővárosi kutyatartás kultúrtörténete címmel. A fő hangsúly a 19-20. századon van, de az ókortól egészen a napjainkig rengeteg információt kapunk. Vajon hogyan változott az évszázadok során a kutyatartás, milyen rendeleteket hoztak, hogyan váltak életünk fontos részévé és segítőinkké?
A múzeumba érkezéskor egy hatalmas molinó fogadja a látogatókat, amely a retró kutyaház perselyt ábrázolja, így már belépéskor nosztalgikus érzés fogja el az embert. Maga a kiállítótér sem szokványos, hiszen a sziklapince termeit rendezték be, amely régen borospinceként funkcionált. A lépcsőn lefelé menet az ajtónál El Kazovszkij Állat táncosnővel című munkájának központi motívumával a kutya-farkassal találkozhatunk. 1993-ban szintén a Kiscelli Múzeumban El Kazovszkij Kis purgatórium című performansz során is megjelent a kutya és a táncosnő is.
A kedvtelésből tartott kutyák tömeges elterjedése a 19. század időszakára tehető. A kutyák városiasodásával együtt azonban több probléma is jelentkezett. Az egyik legfőbb gond az ebdüh, vagyis a veszettség volt, amelyet a kóbor gazdátlan ebek terjesztettek. Erre a védőoltást Louis Pasteur és Émile Roux fejlesztették ki már 1885-ben, azonban a kutyák kötelező, megelőző jellegű oltását Magyarországon csak a két világháború közötti időszakban vezették be. A városban a kutyák terjedésével nőtt a veszettségi esetek száma, különböző intézkedésekkel próbálták korlátozni a kutyatartást. 1836-ban született az első rendelet, melynek a címe Dühös állatok marását és veszettségét távoztató orvosi közbátorsági rendelet. A rendeletben rögzítették, hogy sétáltatás közben kötelező a szájkosár viselése. Ebbe azt is belefoglalták, hogy „minden kutya, melly utczákon’ s közhelyeken egyedül futkos és nyakán különös jegy (nyakszalag) nincsen, üttessék agyon’ s takaríttassék el.” Az 1870-es évekre határozták meg az ebek után fizetendő díjakat: házőrzők után 1 forintot, a katonai ebek után 2 forintot, és a kedvtöltésből (luxus) tartott kutyák után 5 forintot kellett a gazdáknak fizetniük.
„Semmi vágyakodással, haszon kereséssel, bosszúálló tulajdonsággal nem bir; tsak egyedül attól tart, hogy urának kedvéből ki ne essék. Inkább a' jótéteményről emlékezik mintsem az ellenkezőről; a 'rosz bánás el nem ijeszti ötet szokott hűségétől, mindent el felejt, el felejti azt a kezet, a melly ötet bünteté, azt nyalja, mindent békével tűr, szenved.” – Cseremiszky Miklós: A kutyákról (1824)
A 20. században a háborúk a kutyákat is érintették, 1915-ben szükség lett az igavonásra alkalmas kutyákra és a sebesülteket felkutató ebekre. A vakvezető kutyák képzését is ekkoriban kezdték el, az I. világháborúban bevetett vegyi fegyverek okozta szemsérülések miatt, először Németországban hoztak létre erre intézményt. Az ókori és a középkori freskókon is találhatóak olyan ábrázolások, ahol egy vak embert a kutyája segíti a tájékozódásban. Magyarországon vitéz lovag Rithnovszky János szervezte meg a 60-as években az első kiképző tanfolyamot, majd 1976-ban alapították meg csepeli kiképző iskolát, két évvel később pedig a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének kezelésébe került. Rithnovszky János 1952-ben 21 évesen katona volt, amikor egy akna közvetlenül mellette felrobbant, ami letépte az egyik karját, és megfosztotta a látásától.
Megtekinthetjük ifj. Vastagh György (1868-1946) szobrászművész munkáit, aki az állatok valósághű megörökítője volt. Szobrait annyira hűen formázta meg, hogy fajtatörténeti-, állattenyésztési- és állatorvosi szempontból is lenyűgözőek.
„Mindig is szerettem az állatokat. Csak a szeretet viheti olyan közel az embert az állatokhoz, hogy az egyéniségüket is láthassa.”
A 19. század végére Magyarországon is megjelentek a kiállítások és kozmetikák. A kutyakiállítások eleinte a vadászathoz és a haszonállatokhoz kötődtek. Az első budapesti kutyakiállításra 135 ebet neveztek be. A “jury” különböző jutalmakat ítélt oda, mint díszokmány, tiszteletdíj, valódi nemesfémből készült bronzérem és a 3 legszebbnek pénzdíj. Az 1930-as években a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete nemzetközi és magyar versenyeket szervezett Budapesten.
1906-ban már működött az Első budapesti kutyanyíró- és mosóintézet az Új utcában. Budán a Margit körút 56. szám alatt volt kutyafürdő. A korabeli hirdetésben az áll, hogy az üzletben fürösztést, nyírást, fertőtlenítést és szakszerű trimmelést is igénybe vehettek az ügyfelek. Illetve drótszőrű foxit és skót terriert is vásárolhattak.
A régészeti szemszög is megjelenik a kiállításon. Több ókori és középkori lelet is látható, például csontváz, mancslenyomatok és megkövesedett kutyaürülék a 15. és 16. századból. Három csontváz is megtalálható az egyik teremben, amelyeket áldozati szertartás keretében temethettek el. Elterjedt volt az a hiedelem, hogy "az új ház áldozatot követel". Emiatt az első éjszaka az a személy aludt az új házban, akinek a halálát nem tekintették kárnak, például a legidősebb családtag vagy egy gyógyíthatatlan beteg, de többnyire kutya, macska vagy csirke volt bezárva a még üres házba. Előfordult, hogy beköltözéskor az állatokat megölték, például a kutyákat agyonverték a küszöbön.
Az egyik szekciót a magán mitológiának szentelték, ide a kurátorok saját képeket kértek, amelyek ki is lettek vetítve a tárlaton. Emellett Budapesten készült fényképeket is lehetett küldeni, ezek megtekinthetőek a kiállítás facebook oldalán.
Kiváló őszi program, amelyre a kutyánkat is magunkkal vihetjük, de kutya nélkül is különleges élménybe lehet részünk.
Kurátor: Balla Loránd, Molnár Álmos
A kiállítás 2023. március 26-ig tekinthető meg a Kiscelli Múzeumban.
Fotók: saját képek
