EN facebook

Bújj be a tévéinstallációba - Muzéj a Ludwigban

2017-06-18 00:00

Legyél benne a tévében, azaz bújj bele Halász Károly legendás fotóakcióit megidéző, a múzeum teraszán felépített „tévéinstallációba”, és ha az első száz jegyvásárló között vagy, megajándékozunk egy polaroid fényképpel, amely a tévébe bújást örökíti meg. Emellett exkluzív tárlatvezetések, filmvetítés, dj szett a teraszon, szitaműhely, homlokzati fényfestés vár az egész estés programban.

 

 

EXKLUZÍV PROGRAMOK

17.00 – 19.00: Jelenkor-est a Pécsi Műhely kiállításában
Kerekasztal-beszélgetés a Pécsi Műhelyről és tágabb kulturális környezetéről a pécsi Jelenkor folyóirat tagjainak közreműködésével

Helyszín: 3. emeleti kiálíltótér

A Jelenkor Pécsett szerkesztett, országos terjesztésű irodalmi és művészeti folyóirat, amelynek első száma 1958 októberében jelent meg, s már a hatvanas évek elején az egyik legjobb magyar irodalmi lapnak tartotta a kulturális közvélemény. Olyan szerzők műveit közölte, többek között, mint Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Kassák Lajos, Tandori Dezső, Weöres Sándor, Mészöly Miklós, Örkény István, Szabó Magda, Kodolányi János, Konrád György, Pilinszky János; illetve a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójától kezdve az ún. „új próza” képviselői, Esterházy Péter és Nádas Péter írásait is. A kétezres évektől a korábbiaknál jóval több irodalmi, kulturális esemény zajlott a lap égisze alatt Pécsett, s a nemzetközi kapcsolatai is jelentősen kibővültek. A lap rendszeresen helyet ad a pályakezdőknek.

Résztvevők: Havasréti József kritikus, irodalomtörténész, kommunikációkutató és Parti Nagy Lajos költő, író, a Jelenkor egykori szerkesztője; a beszélgetés moderátorai, Várkonyi György művészettörténész, a Jelenkor képzőművészeti rovatának szerkesztője és Ágoston Zoltán kritikus, a folyóirat főszerkesztője; valamint a kiállítás kurátorai, Készman József és Doboviczki Attila.

Irodalmi felolvasás - Pécshez kötődő írásaikból felolvasnak: Kiss Tibor Noé író, Parti Nagy Lajos költő, író, valamint Tóth Krisztina költő, író.

19.00 – 20.00: Fábry Sándor író, humorista, műsorvezető, dramaturg tart szubjektív tárlatvezetést a Párhuzamos Avantgárd – Pécsi Műhely 1968-1980 című kiállításon
Helyszín: 1. emeleti majd 3. emeleti kiállítótér

20.00-20.25 Az öt érzék – Hogyan restaurálunk mi
Gőgös Ágota és Kónya Béla előadása Joe Tilson művének restaurálásáról

Helyszín: 3. emeleti kiállítótér

Joe Tilson a brit pop art egyik legjelentősebb alkotója. A múzeum gyűjteményébe tartozó (öt darabból álló) műve 1968-ban a pop art jellegzetes technikájával, szitanyomással készült. Az öt érzéket megjelenítő képek óriás plexi diakeretekben láthatók, amivel Tilson a pop art hétköznapi tárgyak felnagyításának stratégiáját követte. A műtárgy egyik darabja több mint tíz évvel ezelőtt megsérült, s a teljes sorozat 10 év után először lesz látható. Az előadás a műtárgysorozat restaurálási problémait és a technológia alapú kortárs műtárgyak reprodukciójának lehetőségeit járja körül az 1968-ban készült mű sikeresen kivitelezett másolatán keresztül.

20.30 – 22.00: David Lynch: Az én művészetem (David Lynch: The Art Life) – exkluzív filmvetítés és beszélgetés Réz András filmesztétával
Helyszín: 1. emeleti előadóterem
Helyfoglalás érkezési sorrendben!

Rendezők: Jon Nguyen, Rick Barnes, Olivia Neergaard-Holm,
Szereplő: David Lynch,
2016. 90 perc, angol nyelven, magyar felirattal

A filmben maga a kultikus rendező kalauzolja el a nézőt az életét meghatározó évek színtereire: gyermekkora idilli amerikai kisvárosi környezetéből indulva egészen Philadelphia sötét utcáiig követhetjük korunk egyik legrejtélyesebb filmkészítőjét. A dokumentumfilmben Lynch képzőművészeti alkotásait, zenéit és korai filmjeit is megismerhetjük, sőt segítségükkel bepillanthatunk a művész egyedi világának legrejtettebb zugaiba.
A dokumentumfilmet csak az idei Titanic Nemzetközi Filmfesztivál vetítette. Ezen kívül csak itt és csak most láthatja a nagyközönség

EGÉSZ ESTÉS PROGRAMOK

17.00 – 23.00: Mi a fókusz? Akciózz a térben! – Játék az El nem kötelezett művészet – Marinko Sudac gyűjteménye című kiállításban
A kiállítás által vizsgált időszakban a fotódokumentáció sok esetben nem csak archiváló funkcióval bírt, hanem maga a műtárgy szerves részévé vált, vagy akár maga a műtárgy önmaga lett.
A kiállítás bejáratában elérhető listán szereplő feladatokkal arra invitálunk Téged és látogatótársaid, hogy különböző akciókat csináljatok ti magatok is a kiállítótérben. Amennyiben követed az utasításokat, és akcióid dokumentációi közül egy fényképet megosztasz a Facebookon vagy az Instagramon #miafokusz hashtaggel 17:00 és 23:00 között, akkor éves belépőt nyerhetsz a Ludwig Múzeumba.
A játék és a posztolás szabályairól részletes információ a feladatlapon olvasható.
Helyszín: 2. emeleti kiállítótér

17.00 – 23.00: Éjszaka Andy Warhol nyomában – Szitaműhely
Helyszín: 2. emeleti gyerekfoglalkoztató
Az érdeklődők Pinczehelyi Sándor képzőművész által összeállított motívumokat szabadon felhasználva szitázhatnak egy képet egy táskára, amit aztán magunkkal is vihetnek.

17.00 – 18.30: Gyermek szitaműhely (10-14 éves korig)
19.00 – 23.00: Felnőtt szitaműhely (óránként kezdődő foglalkozások)

A helyek száma korlátozott, érkezési sorrendben fogadjuk az érdeklődőket.

17.00 – 23.00: Kirakom a könyvtáramat. A Velencei Biennále Magyar Pavilonja (1986–2017) virtuális könyvtára
Vajon mik voltak Hajas Tibor kedvenc könyvei, vagy mi a meghatározó olvasmánya Bak Imrének, a Kis Varsónak vagy Bukta Imrének? Az idei Velencei Képzőművészeti Biennále Kirakom a könyvtáramat (Unpacking my Library) című projektjéhez kapcsolódva a múzeum második emeleti könyvtára üvegfalán az elmúlt harminc év velencei magyar kiállítóinak a virtuális könyvtárában böngészhetünk.

SZABADTÉRI PROGRAMOK

14.00 – 16.00: Tour de l’Art – Fedezzük fel együtt a város kortárs alkotásait kerékpárral!
Regisztráció: salgo.viktoria@ludwigmuseum.hu
Találkozópont: MÜPA bringatároló

18.00 – 01.00: Bem aka Matild DJ szett a Ludwig Múzeum teraszán

18.00 – 01.00: Legyél benne a tévében!
A Ludwig Múzeum teraszán felépített „tévéinstallációval” Halász Károly legendás fotóakciói elevenednek meg.
Az első száz látogató, aki a Ludwig Múzeumban vásárolja meg karszalagját, ajándék polaroid fényképet kap, amely a tévébe bújást örökíti meg.

22.00 – 01.00: Árnyékképek – fényfestés
A Pécsi Műhely kiállításához kapcsolódó árnyékvetítés a múzeum homlokzatán, Ficzek Ferenc műveinek inspirációjára.
Művészeti kivitelezés: ifj. Ficzek Ferenc és Hizsnyik Dénes fényművész; technika: Pallagi Mihály, a Nemzeti Színház fővilágosítója.

 

Kép: GERHES Gábor: A T megtalálása | Finding the 'T', C-print, 2002

Múzeumok Éjszakája, programajánló
2017-06-15 00:00