Búcsú Dr. Gulyás Éva néprajzkutatótól

GYÁSZ

Hortiné dr. Bathó Edit
2019-02-20 11:00

 

Dr. Gulyás Éva néprajzkutató (1946-2019)

 

Földi pályafutásunk véges, ezt jól tudjuk mindnyájan. S mégis, ha eltávozik közülünk egy számunkra kedves személy, végtelen szomorúság tölti el szívünket, s ha lehetne, visszafordítanánk az idő kerekét.

Fájó szívvel vettük a hírt, hogy Dr. Gulyás Éva néprajzkutató, a szolnoki Damjanich János Múzeum egykori munkatársa 2019. január 8-án, életének 73. évében befejezte földi életét.

 

Gulyás Éva a Tisza-parti városban, Szolnokon született 1946. december 25-én, s egész életén át hűséges maradt szülővárosához. Eredetileg nem néprajzosnak készült. Magyar-latin szakon tanult a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, a néprajz egyetemi évei alatt került a látókörébe, de egész életére megbabonázta. Tanulmányai befejeztével egy évet ugyan Békéscsabán töltött, de hamarosan visszakerült Szolnokra, ahol a Damjanich János Múzeumban kapott állást, mint néprajzos muzeológus. Munkáját nagy lelkesedéssel, kitartással és elkötelezettséggel végzete. Folyamatosan gyűjtött terepen és bekapcsolódott a jászsági, kiskunsági, szigetközi, Tisza II., a palóc és a gömöri kutatásokba.

 

Gulyás Éva meghatározó személyisége volt nemcsak a Damjanich János Múzeumnak, de a magyar néprajznak is. Munkássága rendkívül sokoldalú és gazdag volt.

 

Már pályája elején tiszteletre méltó néphitgyűjteménnyel tette le névjegyét a szakma előtt. 1976-ban a Folklór Archívum 4. kötetében jelent meg a Jászdózsai hiedelmek című munkája, amelyben teljes képét tárja elénk a több irányú palóc kapcsolatot is mutató jászsági falu hiedelemvilágának.

 

Másik kiemelkedő munkája a doktori értekezése volt, amely Egy őszi pásztorünnep és európai párhuzamai. Adatok a Vendel-kultusz magyarországi kutatásához címmel 1986-ban jelent meg. E kötet a szakmában előzmény nélküli. Rendszerét, szempontjait maga a szerző alakította ki, s ma már az ehhez hasonló feldolgozások alapjául szolgál.

 

A Vendel-kultusz után kezdett foglalkozni Szent György alakjával, de előszeretettel kutatta az ünnepi szokásokat és az emberi élet fordulóinak szokáskörét. Kitűnő cikkeket, tanulmányokat írt a betlehemezésről, a karácsonyi és húsvéti szokásokról, az ostyahordásról, májusfa-állításról, a lakodalmi és a temetkezési szokásokról, a temetők népművészetéről, a jász viseletről és a szűcsmesterségről. Figyelme nemcsak a katolikus vallási élet felé fordult, hanem a megyében gyakorolt református szokások is foglalkoztatták.

 

Gulyás Éva aktívan részt vett a Szolnok megye népművészete és a Szolnok Megyei Néprajzi Atlasz munkálataiban, de az ő nevéhez fűződik a nagyhírű Fazekas Triennálé pályázattal és kiállítással egybekötött sorozatának beindítása is.

Gulyás Éva folklorista portréjához hozzátartozik a népzenével való foglalkozás is. Legjelentősebb vállalkozása volt a Szabó Lászlóval önálló munkaként megjelentetett Túl a Tiszán a szendrei határban… című kötet, amelyben a megyében élő, kiadott és korábban gyűjtött népballadákat és históriás énekeket adta közre. A táncos-énekes népszokások dallamai mellett saját gyűjtésű népdalokat is publikált, és a Múzeumi Levelek című sorozatban több népzenei számot szerkesztett meg.

 

Gulyás Éva muzeológiai munkásságának igen komoly pillére volt a kiállítások rendezése. Több nagy sikerű állandó és időszaki kiállítás rendezésében működött közre vagy éppen rendezte ő maga.

 

Nagy sikerrel szerepelt hazai és külföldi konferenciákon, melyek alkalmat adtak neki a megmérettetésre, tájékozódásra, szellemi felfrissülésre. Megadatott neki az is, hogy taníthasson. A jászberényi Tanítóképző Főiskolán 10 éven át tanított folklórt és muzeológiát a lelkes hallgatóknak.

 

S nemcsak a családi életben, de tudományos és muzeológiai munkájában is kezdettől fogva a legfőbb segítője, támasza, a férje, Dr. Szabó László volt.

 

Az itt leírtak Gulyás Éva munkásságának csupán legfontosabb állomásait körvonalazták, de talán mégis jól kirajzolódott előttünk egy erős akaratú, a megszállottságig a munkájának elkötelezett tudós nő képe, aki egész életét a néprajz szolgálatába állította.

 

Szakmai elképzeléseinek, terveinek a váratlanul érkező és gyorsan elhatalmasodó betegsége vetett gátat, de Éva továbbra sem adta meg magát, rendíthetetlenül kutatott, publikált, s szembeszállt a tehetetlenség erőivel. Mintegy két évtizeden át küzdött a testét béklyóba szorító betegséggel. Férje halálával a sors újabb csapást mért rá, de élni akarása megerősítette lelkét. Decemberben még örülhetett legkisebb unokája születésének, de január 8-án élete gyertyájának lángja utolsót lobbant.

 

Családtagjai, egykori kollégái, barátai, ismerősei február 15-én (pénteken) kísérték őt utolsó földi útjára a szolnoki Kőrösi úti temetőben.

 

Kedves Éva! Bár elmentél abba a messzi, titokzatos égi világba, de szakmai örökséged és közös emlékeink révén Te örökre velünk maradsz. Isten veled! Nyugodj békében!

 

Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója, egykori munkatárs

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma, állapot
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
fénykép, helytörténet, restaurátor, állományvédelem
2019-01-10 16:00