EN facebook

Búcsú Dr. Gaál Zsuzsannától, a szekszárdi múzeum igazgatóhelyettesétől

GYÁSZ

2020-12-01 14:30

Mély megrendüléssel és szomorúsággal adjuk hírül, hogy elhunyt Dr. Gaál Zsuzsanna (1957-2020) történész, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum igazgatóhelyettese.

 

1957-ben született Szekszárdon Dr. Gaál Zsuzsanna Vadász Anna és dr. Vadas Ferenc későbbi szekszárdi múzeumigazgató (1981-1994) második lányaként. Alap- és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte, Pécsett diplomázott történelem-orosz főiskolai szakon, melyet Budapesten az ELTÉ-n egészített ki történelem és numizmatikus szakkal. 1979 óta dolgozott intézményünkben történészként. Kutatási területe Tolna megye és Szekszárd 19-20. századi történelme, elsősorban a Dualizmus időszaka volt. Publikációit ebben a témakörben írta, utóbbi időben különösen a 19. századi női sorsok foglalkoztatták. 1984-ben doktorált, 2008-ban védte meg PhD disszertációját, mely könyv formájában A dzsentri születése címmel jelent meg 2009-ben. Számos nagysikerű kiállítás megvalósulása fűződik nevéhez (Megelevenedett képek, Örökségünk, Retro, Levelek a frontról, Szekszárd a két világháború között, Látványtár). 2004-ben lett a Wosinsky Mór Megyei Múzeum igazgatóhelyettese, mely tisztséget ellátta 2020. november 1-jei nyugdíjba vonulásáig. Közéletben is megmérette magát, Szekszárd Megyei Jogú Város képviselőjeként dolgozott 2001-2010 között. 2002-től 2006-ig a város kulturális ügyeiért felelős alpolgármestereként tevékenykedett. Elkötelezett munkája eredményeként neki is köszönhető, hogy a Mészöly Miklós hagyatéka városunkba került és hogy az Irodalom Háza megnyitotta kapuit 2005-ben.

 

Két gyermeke született, Gergely és Zsófia, tőlük két rajongva szeretett unokát kapott: Dénest és Stefit. Hirtelen halálával hatalmas űrt hagyott maga mögött. Magas szakmai alapokon álló józan értékítélete, szociális érzékenysége, derűs lénye nem csak a múzeumunkból fog hiányozni. Dr. Gaál Zsuzsannát a Wosinsky Mór Megyei Múzeum saját halottjának tekinti.

 

 

Forrás: wmmm.hu