Dargay Lajos szobrászművészt, tanárt, 2019. január 11-én helyezték végső nyugalomra Egerben. Dargay a Kalocsán 1980-ban létrehozott világhírű Schöffer Múzeum és kortárs képzőművészeti gyűjtemény alapító-igazgatója és annak három évtizeden át vezetője, a magyarországi kinetikus-kibernetikus művészet megalapozója.
Temetésén régi ismerőse és kollégája, Dr. Kriston Vízi József ny. főmuzeológus búcsúzott tőle.
„Tudod, Lajos, most olyan időket élünk, amikor sokszorosan nehéz elválni Tőled!
Toporogtam egy bő hete Nálad, Kalocsán, hiszen annyira akartam már jó ideje bekéredzkedni Hozzád. Dehát megkésett az a találkozás, a legendás Műteremben. Félig-hűlt helyed volt. Márta csendben és megértően mégis magunkra-magamra hagyott. Véltem és hittem: még együtt nézzük a 975-ös debreceni „fényszimfónia” plakátját; mosolygunk (akkori) egyetemi hatalmasságok (akkori) félszeg félelmein, programozó matematikus barátok kétkezi lelkesedésén, a Szalay-fivérek (pontosabban a Panta Rhei) oly sokszor különcnek és érthetetlennek tartott gépzenéjének Veled pörgő, minket leterítő, majd felemelő látvány-erdején. Ott, ahol elleptük a büntetésük ellenére is europeér professzoraink óráit, akiktől a hortobágyi pásztorok kútgém adta titkos jelrendszerétől a francia strukturalistákig minden lényeges és lényegtelen dologgal töltekezhettünk. Oltalom alatt éltünk, és élveztük is ezt: az egyetem, az Universitas sajátos rendetlen rendjét és védernyőjét. Az eldózerolt kis- és nagyvárosi élettelepek között botorkálva a hivatásul választott múzeumtól a társbérelt szobáig haza, világossá vált: nekünk nem vagy nem csak a hímes kelengyés ládákat, hanem a kortárs élet tárgyait s a nagy kedvvel remélt jövő teremtett alkotásait is számba kell venni…
Amikor a már bő két évtizede elbontott egri Fénytorony fotóját látom műtermed falán, a Nagy Ábécé és a szolgáltató házak mögött állt s létezett építmény újra feldereng. 1979 ősze, késő este. Már egyre fáradtabban lépdelünk egy jól eső múzeumi rendezvény után, az egykori malomárok nyomvonalán. Leülünk kicsit a Fénytorony tövében lévő betonkockákra. Lessük, miként reagál a torony, amikor K. Lajos gyűjteménykezelő és zenész a reánk bízott palackok üveg-öblén játszik, vagy amikor L. Laci, szépreményű művészettörténész és H. Pisti korán elhunyt népművelő József Attilát mantráz felváltva, én pedig az egyezményes füttyjellel próbálom kitudakolni, hogy főbérlőm vendége elment-e már végre? Bizony más és másképp mozdul-fordul a fény-árnyéknyaláb a toronyban, hullik ránk a csebokszári lakótelep szendergésében. Kortársak és kartársak vagyunk, fiatalok, tettre kész és még sebezhető múzeumisták néhány gyanútlan és léha esten,- „a Dargay” jótékony árnyékában…
Néhány hónappal később sértetten csapjuk fel a fejünket, amikor a megyei napilap kulturális megmondó embere támadja a szöveges konyhai falvédőkből rendezett kiállításunkat, amely megnyitóján ferenczjóskás poharakba mért vörösborral koccint a megnyitót absolváló Hankis Elemér. Értetlenkedünk, amikor az izgalmas paraszt-mobilokat is produkáló madárijesztő kiállításunkat már csak Egertől távol rendezhetjük meg,- zajos sikerrel. „Örüljetek, hogy titeket csak ki- vagy lehallgatnak itt-ott; munkaszobák folyosóin vagy záróra előtt a kricsmiben. Képzeljétek el, ezek velem évek óta beszélgetnek, kérdezősködnek…” – próbált nyugtatni minket sajátos hanghordozásával Dargay Lajos a negyvenedik születésnapja körül rendezett színházbeli kiállítás nyitója után. Nem csak érezte, jól tudta a szabadság árát: egy mára névtelen senkinek a cikke a nyilvános újságírói feljelentés rafinált mesterpéldája volt, amit alig tudott ellensúlyozni Némethi Zsuzsa szemle-tanulmánya.
Persze nem ezek voltak (csak), amelyek miatt – igen hosszú időkre – elhagyta, elhagyták családostul Egert. „Lajosék elhajóztak az Alföldre. Lajos elment múzeumot csinálni. Schöffer Miklós révbe érhet, megnyugodhat. És nemsokára megyünk mi is!” - Bán Péter hozta a hírt, miközben szétosztott köztünk egy-egy cseresznyefa szipkát. Forgott velünk a világ, örültünk s valahogy büszkék voltunk mi is. Múzeumot csinálni, igen! S ráadásul a fővároson kívül,- ez ám a kurázsi!
Dargay Lajos – Kalocsa város elszánásával és Mentorának mindvégig egyetértésével – egyedülálló múzeumot, ahhoz kapcsolódott élő-lélegző szellemi fórumokat és egy állandóan gyarapodott kortárs képzőművészeti gyűjtemény szimbiózisát hozta létre. És ami mindennek a kulcsa: működtette, tárgyalt, dohogott, taktikázott a rendszerforgások közepette is a normális fennmaradásért. Máshol erre, ilyenre több ember adatik, de a kultúrával időnként reprezentáló, amúgy annak éltetésével alig törődő központi akarat inkább tülekedésre, megalázó birkózásra sarkallja intézményeinket. S amikor egy eszme és idea embere nem sztárolt vezető akar lenni, sőt: maga egyúttal még alkotó, szabad és öntörvényű ember, gondolkodó szellem is,- tudjuk Dargay Lajos példáján: mennyire hihetetlenül nehéz és embert próbáló teljesítmény ez!
Kedves Lajos!
Egyedülálló, de nem önös szakmai pályafutásod még életedben méltatták értő, érteni akaró, sőt önmagukat képezni sem rest művészet-filozófia történészek itthon s hiszem, külföldön is. Mestered századik, Neked pedig hetvenedik születésnapod volt, amikor Príma díjas lettél.
Ám a múzeumi szakma, amelynek most a régi barátság-morzsák mellett képviselője is vagyok itt, azonban jócskán adós Neked kalocsai és egri múzeum/gyűjtemény-szervező és -megtartó munkád elismerésével. Utódaid, tanítványaid mellett tehát nekünk is van mit őrizni, feltárni és tovább örökíteni. Úgy, ahogy talán Magad is szeretted volna, egy Modern Museion, egy Múzsák Kertje Ligetben: Moholy-Nagy és Schöffer mellett Magadéival is egy mozgó, nyüzsgő, fény-árnyékos, fasorokkal dús téren. Nyitott égbolt alatt, lesve egy jobb csillagállást, amit most már kicsit közelebbről, ott is igazgatsz.
Az ÉG Veled, kedves Barátom!"
2019. január 25-én a kalocsai Viski Károly Múzeum szervezésében Dargay Lajos emlékestet tartanak.
Forrás: hiros.hu
