EN facebook

Baltával nyomták össze, elrabolták, tűzvészből menekítették ki

KINCS

2018-08-10 06:00

Baltával nyomták össze, hogy jobban szállíthassák, majd elrabolták. Hóba ejtették, egy tűzvészkor pedig egy épületből dobták ki – ilyen kalandos volt a gyönyörű pietroasai aranykincs múltja. A lenyűgöző leletegyüttes darabjait most a szegedi Fekete ház arany- és ezüstkiállításán láthatják az érdeklődők. A lebilincselő tárlatról kisfilmet is készített a múzeum. Nézd meg itt!

 

Csodálatos arany- és ezüstkincseket láthatnak az érdeklődők Szegeden, a Fekete házban, melyek közül több kincsnek igazi izgalmakat rejt a múltja. Ilyen a pietroasai aranykincs is, melyet sokan a „romániai Seuso-kincsként” is emlegetnek. A tárgyak mindenesetre igazán kalandos múlttal „büszkélkedhetnek”.

 

A 22 darabból álló aranykincset 1837-ben találta meg két földműves, akik a tárgyakat egy kereskedőnek adták el. A kereskedő baltával nyomkodta össze a kincseket, hogy minél könnyebben szállíthatóak legyenek. Később a román hatóságok megszerezték a leletet: 22-ből 12 tárgyat, melyek még így is összesen 19 kilogrammot nyomtak. A nagy nyilvánosság előtt 1867-ben mutatkoztak be a tárgyak a párizsi világkiállításon.

 

Nyolc évvel később a kincset ellopták, az egyik tárgyat menekülés közben a rablók a hóba ejtették. Ennek a darabnak a segítségével aztán megtalálták a tetteseket és a tárgyakat, melyeknek ekkor sem ért véget a kálváriája. 1884-ben egy tűzvész miatt egy magas épület ablakain dobálták ki őket, hogy ne váljanak a tűz martalékává. 1916-ban a leletegyüttest a német megszállás elől a Szovjetunióba menekítették, majd 1956-ban kerülhettek vissza Romániába.

 

Az izgalmas múltú kincslelet darabjai igazán lenyűgöző látványt nyújtanak: egy gyönyörűen csipkézett, kövekkel kirakott aranyedény, egy aranykorsó és két tenyér méretű, ragadozó madarat formáló ruhakapocs is látható a Fekete házban, a Móra Ferenc Múzeum kiállítóhelyén. Emellett sok évszázad arany- és ezüstkincseit láthatják az érdeklődők a kiállításon, melyeket a mai Románia területén találtak meg a 19-20. században. A kollekció gépfegyveres rendőri kísérettel érkezett Bukarestből Szegedre, eszmei értékük szinte felbecsülhetetlen.

 

Az ősi arany- és ezüstkincsek kiállításról egy kedvcsináló kisfilmet is készített a szegedi múzeum: