EN facebook

Az egész világ egy nagyon keskeny híd...

KIÁLLÍTÁS A ZSIDÓ KULTÚRÁRÓL TATABÁNYÁN

2018-03-06 08:00

A Tavaszi Fesztivál programsorozat keretében „...כל העולם כולו גשר צר מאוד - Az egész világ egy nagyon keskeny híd...” – A zsidó kultúra és vallásgyakorlat tárgyai címmel március 8-án nyílik időszaki kiállítás a Tatabányai Múzeumban.

 

A Tatabányai Múzeum a Tatabányai Tavaszi Fesztivál programsorozat egyik résztvevőjeként művészettörténeti és kultúrtörténeti szempontból jelentős, kiemelkedő műtárgycsoportok bemutatásával, feldolgozásával várta és várja az érdeklődőket. Ezzel a már hosszú ideje tervezett kiállítással a honfoglalás óta a magyarsággal együtt élő, hagyományos zsidó kultúra néhány elemére kívánmak fókuszálni.

 

A kiállítás három fő részre oszlik. Az első részben arra keresik a választ, hogy az olyan jelképek, mint a fény, a víz és az oltár milyen mélyebb értelemmel bírnak, milyen tárgyak közvetítésével jutottak, jutnak el a hívő zsidó és keresztény emberhez.

 

A következő egységben a zsinagóga, mint a vallási és szellemi élet központja jelenik meg, bemutatva azt, hogy az milyen sok szállal kapcsolódik a hozzá kötődő közösség életéhez.

 

Fotó:Vágó-Lévai Katalin

 

A tárlat harmadik része az otthonról szól. Arról, milyen hagyományok, szokások, értékek és előírások mentén ünnepel a közösség legkisebb egysége, a család.

 

A kiállítás anyaga a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárból érkezik, ezt egészíti ki néhány, a Komáromi Zsidó Hitközség (SK) által őrzött, helyi vonatkozású tárgy.

 

A kiállítás megnyitóján köszöntőt mond őexcellenciája Fares Saeb, Izrael Állam nagykövet-helyettese. A kiállítás szakmai megnyitója dr. Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója lesz.

 

A kiállítás július 1-éig látható a Múzeum központi épületében.