A londoni Tate Gallery a járvány miatt továbbra is zárva tart, így a július 5-ig tervezett Maurer Dóra kiállítás sorsa is kétségessé vált. A kiállítás egyes munkái azonban angolul online is elérhetők. Ezekről és a kiállítás katalógusáról olvashatunk most egy beszámolót, hogy képet adjunk a tárlat anyagáról és jelentőségéről.
Juliet Bingham kurátor mellett Fehér Dávid és a Tate két dolgozója, Klara Kemp-Welch és Carly Whitefield tanulmányai olvashatók a kötetben, ami végigkíséri Maurer pályáját az 1970-es évektől egészen legfrissebb munkáiig.
Frances Morris, a Tate Modern igazgatója az előszóban többek között arra is kitér, hogy a kapcsolat Maurer és a múzeum között egészen 1985-ig nyúlik vissza, amikor a Környomok (1974) és Lemezhajtás (1975) című munkái bekerültek a múzeum gyűjteményébe. Egy, a művésznőről készülő kiállítás már a Tate Modern 2000-ben történő megnyitásakor felmerült, aminek szervezése 2013-ban Maurer budapesti lakás-stúdiójának meglátogatásával kezdetét is vette. Ez a látogatás vezetett egészen az önálló kiállítás 2019. augusztusi megnyitójáig.
Maurer Dóra: Környomok, 1974, vászon, hidegtű , ©Tate Gallery
A katalógus azon túl, hogy a kiállításon megjelenő munkákat elemzi, Maurer egész munkásságát részletekbe menően ismerteti. Klara Kemp-Welch összefoglalja Maurer életének főbb állomásait, ír a Bécs és Budapest közti ingázásról, az ezt követő magyarországi műveiről, amelyek „általában ironikus és politikai fennhangot hordoztak”, a balatonboglári Kápolna Studióban a többi alternatív művésszel közösen létrehozott kiállításokról, a Schmuck lap szerkesztéséről, majd a Ganz-MÁVAG Művelődési Központban betöltött szerepéről.
Ezt kiegészítendő, a kötet végén Juliet Bingham egy hosszabb lélegzetvételű interjút is készített a művésznővel, amiben Maurer kommentárokat fűz főbb munkái mellé, mesél azok létrejöttéről, a mögöttük megbújó koncepciókról és személyes történésekről, amik alakították azokat.
Carly Whitefield külön fejezetben összegzi Maurer kísérleti fotóit és filmjeit. A művésznő részletekbe menő tanulmányokban írt a fotótechnika eszközeiről. Ezen alapok mély ismerete tette lehetségessé a kísérleteket, amik a formabontó, hagyományos módszereken túllépő egyéni lehetőségeket keresték. Az első kísérletek a Megtanult önkéntelen mozgások (1973) film negatívjának és pozitívjának két külön projektorból egy vászonra történő vetítésével indultak. Maurer figyelmét az egymás mellé vetített képek és az egymásra vetítés okozta rétegek keltették fel. Az ezt követő munkáiban már több kamerával rögzítette az eseményeket. Hol „aktív” és „passzív kamerának” nevezte ezeket, amik közül a passzív kamera magát az aktív kamerával történő munkafolyamatot dokumentálta, hol pedig több-perspektívájú felvételeket készített. A Maurerre jellemző játékos, kreatív munkák volt, hogy magát a vásznat is alanyként használták, és maga a hang is (amit főként Jeney Zoltán készített) végig fontos szerepet játszott.
A Maurer munkáinak fókuszában álló mozgás, elmozdulás, változás kérdéskörök mind printjeiben, festményeiben és fotóiban tetten érhetők. Fehér Dávid tanulmányában konkrét példákon keresztül ismerteti, mit is jelent ez pontosan az alkotó műveiben. A mozgás, elmozdulás utal mind az elmúlt évszázadok művészetről élő teoretikus képének állandó módosulásaira, mind Maurer életében a 70-es évekbeli ingázások okozta folytonos „úton levésre” és változásokra. A különböző technikákkal készült munkák mind ugyanazon gondolatmenet reprezentációi, így összefüggnek és élesen elkülönülő művek helyett egymással aktívan kommunikáló értelmezői folyamatokká állnak össze. Ezt maga Maurer is megfogalmazta Barbara Willert-nek adott 2014-es interjújában:
„Alapvetően még most is kevésbé látom magam festőnek, mint inkább vizuális művésznek. Nem akarom egyik médium mellett sem elkötelezni magam. Tehát az egész gondolkodásmódom kevésbé származik a festészetből; a szemléletemet sokkal inkább befolyásolta a hosszú évekig tartó konceptuális és koncepcionális tevékenység. És így a printnyomásban vagy fényképészetben szerzett tapasztalatom is beleáradt a festménybe, például a szekvenciákban és sorozatokban való „filmi” gondolkodásmód.”
Fehér Dávid tanulmányában a művésznő festményein megfigyelhető mozgás, elmozdulás módjait vizsgálja, ami tetten érhető a vászon megbontásában, annak méretével, formájával való játékában és a festmény térben betöltött helyzetében egyaránt (pédául Ledőlt Quasi-kép). A színek ugyanilyen fontos szereppel bírnak, az egymást fedő rétegek módosulnak (például Overlappings-sorozat), emellett azok napszaktól (és fénytől) függő érzékelése is folytonosan változik.
Maurer Dóra – Ledőlt Quasi kép, 1986., akril, falap, helyszíni falfestés, ©MODEM
„A Tate Modern kiállítása a művésznő munkájának első egyéni intézményes bemutatása az Egyesült Királyságban, és e jelentős személy globális művészettörténetben való reprezentációját szándékozik erősíteni. Egy több mint 60 évet átölelő karriert mutat be és felfedi munkásságának változatosságát – beleértve a printnyomást, fényképészetet, filmet és festészetet – egy széles közönség előtt.”
A Juliet Bingham által kiállítás céljaként említett életmű bemutatásával párhuzamosan a katalógus nagy vonalakban a magyar hivatalos és nem hivatalos művészet korát is felvázolja. Ilyen értelemben az egész korszak magyar művészeinek reprezentációját szolgálhatja.
Lead kép: Maurer Dóra: Relatív Quasi kép, 1996. © Maurer Dóra Photo: Vintage Galéria / András Bozsó
