EN facebook

Afrika Magyarországon, Magyarország Afrikában

Az Addisz-Abeba-i Nemzeti Színházban ünnepélyes keretek között adták át a magyar kutatók által 1965-ben gyűjtött etióp népzenei anyagot. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott nemzetközi kulturális programsorozat zajlott júniusban a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága szervezésében - Kontinenseken átívelő hidak az emberiség szellemi kulturális örökségének megőrzéséért címmel.  A programsorozat két nagy részből állt, célja pedig afrikai országok szellemi kulturális örökségének megőrzésében való szakmai részvétel volt.

 

A szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló UNESCO egyezményhez Magyarország 2006-ban csatlakozott. Az UNESCO prioritásait figyelembe véve hazánk kezdeményezte olyan programok megvalósítását, amelyek a fejlődő országok (és kiemelten Afrika) szellemi kulturális örökségének megőrzését elősegíthetik.

 

A júniusban zajlott kulturális kapcsolatépítő programsorozat első felének Magyarország, második részének Etiópia adott otthont. Június 3-10-e között az afrikai Botswanából, Etiópiából, Ghánából, Mozambikból, Ugandából és Zimbabwéből népzenével és néptánccal foglalkozó szakemberek érkeztek hazánkba. Szakmai továbbképzés során táncházi és népzenei eseményeken vettek részt, megismerték a Táncház- és Kodály-módszert és találkoztak szellemi kulturális örökség közösségekkel. A Skanzen Pünkösdi Örökség Ünnepen való részvételük zárta az egyhetes találkozót.

 

A programsorozat június 14-én az Addisz Abeba-i Nemzeti Színházban folytatódott. Ünnepélyes keretek között adta át a magyar állam képviseletében dr. Csonka-Takács Eszter, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottságának elnöke Etiópiának a hatvanas években magyar népzenekutatók által gyűjtött egyedülálló népzenei és néptánc felvételek digitalizált változatát. A digitalizált anyag a Nemzeti Könyv- és Levéltárba, az Addisz-Abeba-i Egyetem Etióp Tanulmányok Intézetébe és a Yared Zeneiskolába került. A ceremóniát az etiópiai kulturális miniszterhelyettes ünnepi beszéde és tradicionális népzenei és néptánc program kísérte. Díszvendégként fellépett a Szeged Néptáncegyüttes a Tükrös zenekar kíséretében.

 

Június 15-én a Yared Zeneiskolában egész napos nemzetközi műhelykonferenciát tartottak, amelynek során magyar, etióp, francia és amerikai kutatók mutatták be az 1965-ös gyűjtés történetét, az anyag digitális és adatbázisban történt feldolgozását és a szakmai együttműködés diplomáciai és kultúrtörténeti hátterét.

 

Az Addisz-Abebában lezajlott ünnepi és szakmai program nem egy folyamat lezárását, hanem a múltban megkezdődött együttműködés felélesztését szolgálta, egyben új lehetőségeket nyitott a jövőbeni együttműködés számára Etiópia és Magyarország között.

 

Az előkészítés mellett a program megvalósításában az MTA BTK Zenetudományi Intézete, Magyarország Etiópiai Nagykövetsége és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága segítette a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága munkáját.

 

 

  Az Etiópiához kapcsolódó videó

 

Az Etiópiában ünnepélyesen átadott népzenei anyag története:

 

1964-ben az utolsó etióp császár, Hailé Szelasszié magyarországi látogatása után és kérésére magyar népzene és néptáncgyűjtés indult a Kodály Zoltán vezette MTA Zenetudományi Intézet munkatársai részvételével Etiópiában. A néptánc anyagot Martin György (1932–1983), a zenei anyagot Sárosi Bálint (1925–) rögzítette korabeli technikai feltételekkel. A magyar kutatók mellett etióp szakértők (az etióp rádió zenei osztályának vezetője és a Nemzeti Színház igazgatója) is csatlakoztak a gyűjtőút egyes pontjaihoz. A gyűjtés hat hétig tartott. 6000 km-t tettek meg a kutatók, 17 településen készítettek hang- és filmfelvételeket. A korabeli adatközlők együttműködésével több mint 3000 méter film, 40 óra hanganyag, ezernél több fénykép és 2000 oldalnyi feljegyzés készült.

Az összegyűjtött egyedülálló népzenei és néptánc anyag ötven év után kerülhetett digitális feldolgozásra az MTA Zenetudományi Intézetében, és most kerül vissza Etiópiába. Az Ethiofolk néven közzétett adatbázis online elérhető – tovább bővíthető és felhasználható a tudományos kutatás, az oktatás és az érintett közösségek számára.