Nick Gray 2011-ig nem különösebben érdeklődött a múzeumok iránt, egészen addig, amíg egy nő el nem vitte egy randevúra a The Metropolitan Museum of Art épületébe – ekkoriban ő és a barátai úgy tekintettek erre a helyre, mint egy turistalátványosságra, ahová legfeljebb akkor megy el az ember, ha a szülei a városban vannak. Miközben a nő privát túrát tartott és megmutatta azokat a dolgokat, amelyek tetszettek neki, Gray beleszeretett a múzeumba. Ezek után minden hétvégén odajárt, elkezdett érdeklődni a történelem és művészetek iránt, amely addig nem foglalkoztatta – audioguide-okat és előadásokat hallgatott, Wikipédiát olvasott és YouTube-videókat nézett.
Annyira megszerette ezt a világot, hogy elkezdett ingyenes túrákat csinálni a barátainak – ugyanakkor, mivel üzleti szakon végzett és soha nem hallgatott művészettörténetet, a vezetések eleinte kevésbé szofisztikáltak és sokkal inkább személyesek voltak. Miután híre ment a hétvégi túráknak és egy blogon is írtak róla, ezer ember jelentkezett Graynél, hogy szeretne részt venni valamelyik vezetésén. Először a barátai segítettek neki, majd 2013-ban felmondott az akkori munkahelyén és megalapította a Museum Hack céget. Azóta, ahogy ő fogalmaz, minden napot azzal tölt, hogy „megpróbálja újrafogalmazni a felnőtt múzeumi tapasztalatot”. Ezzel természetesen már évek óta foglalkoznak külföldön és itthon egyaránt. Hogy csak néhány egyesült államokbeli példát említsünk, a Take Walks és a Context Travel is szolgáltat múzeumi túrákat (bár nem csak azt, és az ő jelenlétük erősebb Európában, míg a Museum Hack kizárólag múzeumokban és amerikai városokban tevékenykedik), de olyan speciális túrák is vannak, mint a New York-i Shady Ladies Tours vagy Oscar Wilde Tours, amelyek a gender és a szexualitás kérdéseit állítják a középpontba művészeti alkotásokon keresztül.
„Megszállottjai vagyunk egy egészen újféle közönség bevonzásának. A múzeumok nem egymással versenyeznek, hanem a Netflixszel, a Facebookkal és az iPhone-al” – állítja Gray, aki szerint három dolog különbözteti meg őket másoktól: a vezetők, a játék és a pletyka. A vezetők mindennek a lelke – nekik köszönhető, hogy szeretik a céget és terjesztik a jó hírét, hiszen velük találkoznak az emberek. A vezetők között vannak tudósok, művészettörténészek, színészek, tanárok, ugyanakkor a szenvedély a fontos: a túravezetők a saját útvonalaikat tervezik meg, mert azokról a dolgokról kell beszélniük, amelyek különösen érdeklik őket. „Úgy gondoljuk, a történetmesélés fontosabb, mint a művészettörténet” – mondja a Museum Hack vezetője. A túrák előtt és közben is vannak játékos, csapatépítő jellegű tevékenységek, van például, hogy jógáznak, a lényeg az, hogy ne lankadjon a figyelem és ne fáradjanak bele a vezetésbe – fontos szerepet kap a fotók és a szelfik készítése is. A pletyka arra jó, hogy olyan embereket is megszólítsanak, akik talán azt gondolják, hogy nem szeretik a múzeumokat. Így olyan is előfordul, hogy arról beszélnek, melyik műtárgyért mennyit fizetett a múzeum, mert vannak, akiket ez érdekel a leginkább, és ezen keresztül más aspektusokkal is meg lehet ismertetni a résztvevőket.
A Museum Hack nyilvános és privát túrákat is csinál, csapatépítő tréningek kapcsán már több száz céggel dolgoztak együtt – olyanokkal, mint a Google, a Facebook, és a LEGO. Saját állításuk szerint úgy tudnak segíteni a múzeumoknak, hogy egy újféle közönséget hoznak be az intézménybe, a már meglévő közönséget pedig elkötelezetté [engaged] teszik stratégiai tervezés, történetmesélés, marketing és képzés által. Kétféle Museum Hack-túra található meg mindegyik városban, ahol jelen van a cég (New York, San Francisco, Washington D. C., Chicago, Los Angeles). Az úgynevezett Un-Highlights túrákon az ígéret szerint az adott múzeum addig még soha nem látott oldalát mutatják be egy két óra hosszú, energetikus vezetés során, melynek keretében őrült történetekkel lehet megismerkedni. A Badass Bitches Tours során a kollekciók feminista szempontú megközelítésére helyezik a hangsúlyt, bemutatják a gyűjteményben reprezentált nőket, megismertetik a résztvevőket olyanokkal, akikről (valószínűleg) korábban még nem hallottak, és rövid ideig megemelik a múzeumban látható női alkotók által készített művek számát.
A Redditen – az Egyesült Államokban népszerű közösségi weboldalon – az egyik felhasználó 2015-ben tette fel a kérdést: „hogy érzel a Museum Hackkel kapcsolatban?”. Szerinte a cég által nyújtott túrák némileg komolytalanok, főleg, ha tekintetbe vesszük azok árát (negyvenkilenc dollár fejenként), és a Wikipédia helyett inkább az intézmények oktatásért felelős osztályaival kellene együttműködniük – ennek ellenére elismeri, hogy a túrák szórakoztatóak és általuk az emberek jobban tudnak kapcsolódni a látottakhoz.
A kérdésre több válasz is érkezett. Az egyik fórumozó kiemeli, hogy a múzeumok tipikusan bajban vannak a húszas, harmincas éveikben lévő emberek megszólításával, a fókuszukban eleve elsősorban a gyerekek és a családok állnak. A Museum Hack egy válasz arra a trendre, amit az emberek akarnak: informális atmoszférát, részvételt, párbeszédet, képeket és szelfiket csinálni, és olyan információkat, amelyeket magukra tudnak vonatkoztatni – összességében tehát edutainment-et [educational entertainment], azaz oktatási célzatú szórakoztatást. Az intézmények oktatásért felelős osztályaival szerinte nem kellene együtt dolgozniuk, mert egyfelől a Museum Hack alapvetően nem oktat, hanem élményt ad, másfelől, amit a múzeumok csinálnak, eleve nem elég jó – különben nem léteznének az ilyen piaci keresletet kielégítő cégek. Egy másik – ezzel éles ellentétben álló – vélemény szerint azonban Museum Hack „trükkös és hitvány”.
Akárhogy is, jó néhány kérdés felmerült még a Museum Hack tevékenységével kapcsolatban. A körülöttük lévő felhajtás arról győzhet meg mindenkit, hogy náluk van a bevonódás [engagement] kulcsa – de valóban így van? És mit visznek magukkal az emberek ezekből a túrákból? Az is felvetődik, hogy az áraik nem teszik elérhetővé a művészetet a gazdaságilag rosszabb helyzetben lévő emberek számára – ugyanakkor feladatuk-e ez? Meghackelnek-e egyáltalán bármit is azzal, hogy a már fentebb említett létező igények kielégítésére játszanak rá? Szintén kérdés, hogy azok, akik részt vesznek ezeken a túrákon, a későbbiekben mennyire válnak rendszeres múzeumlátogatókká? A Museum Hack végeredményben egy jól menő üzleti vállalkozás, amely a múzeumokat és a művészetet használja fel arra, hogy pénzt csináljon – állapítja meg az egyik kommentelő, hozzátéve, hogy ez nem bűntény. És valóban, a fenti kérdéseket is ennek fényében lehet megválaszolni.
