Ez nem egy olcsó vicc kezdése, pusztán véget ért az első hivatalos minősítést adó európai élő történelem képzés. Tizenegy résztvevővel, két képzővel és két vizsgáztatóval zajlott le a hét napos, izgalmas, de kimerítő tanfolyam. A kezdeményezés Mark Wallistól, a Past Plesures élő történelem cég alapítójától indult. Az Interpret Europe nevű örökségbemutatással foglalkozó ernyőszervezet biztosította, hogy számos országnak lehetősége legyen csatlakozni.
Megtisztelő volt, hogy a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum adhatott mindennek otthont, és szervezési, hirdetési támogatást. Nekem pedig személyesen egy régi álmom vált valóra, hogy a szakma nagymestereitől tanulhattam.
Az első három nap alatt megismerkedtünk a történelmi viseletben való munka elméleti hátterével, a karakteralkotás gyakorlati lépéseivel és az előadó legfontosabb feladataival. Gyakoroltuk, hogyan küzdjünk meg szerepből a „problémás” látogatókkal, és hogyan kommunikáljunk más, szintén szerepben lévő kollégákkal.
Fotó: kép Kiélvezzük, hogy az elején még lehet ücsörögni
Fotó: Kelj fel, és nézz komolyan!
Fotó: Egy kis térdtorna üdvözlés képpen
Képzőinken látszott, hogy komoly, harminc éves tapasztalat van mögöttük, nem volt olyan felmerülő kérdés, helyzet vagy probléma, amelyre ne tudtak volna megoldást. Kipróbáltuk, hogyan alkossunk karakterlapot kevés információval is úgy, hogy azt más el tudja játszani. Sőt, azt is megtanultuk, hogyan adjunk jobbító szándékú és építő hatású visszajelzést kollégáinknak. Azt hiszem, nem lehet felbecsülni ennek a jelentőségét egy ilyen érzékeny, és szubjektív műfajban.
Fotó: Az arcod, amikor Habsburg párti aggitációt improvizálsz egy magyar pincében
Az első három nap végeztével kétnapos kutatási és felkészülési szünet következett. Itt volt lehetőségünk kicsit megismerni a külföldi kollégákat. Érdekes dolgokat tudtunk meg, pl. hogy a szlovén kollégák nemzeti hősüknek tekintik Napoleont, hogy a horvát hegyvidéken egyesek élő vérfarkas állományról tudnak (bár a vámpírokat már kiirtották), hogy a görög népemlékezet nem vesz tudomást az antik Athén és a II. világháború közti röpke időszakról, és hogy az angol kollégák számára egzotikus keletnek számítunk.
Fotó: A szakmai kapcsolatépítés legfontosabb eleme: Hol találjuk este a kocsmát?
Az utolsó két nap a vizsgával és az értékeléssel telt. Mindenki egy tíz perces előadással készült, amelyet egy francia és egy holland vizsgáztató kolléga értékelt (akik hazájukban ugyancsak egy-egy élő történelem cég vezetői). Az előadásoknál volt, aki csak viseletjelzést használt, volt, aki jelmezt, és volt, aki komoly viselet másolatot. Ez azonban nem befolyásolta az értékelést, mivel az előadói technikánkat pontozták.
Fotó: Generációk várják feszülten a vizsgát
Fotó: Ha nincs reneszánsz úr, jó a Krúdy is
A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy senki sem az anyanyelvén vizsgázott. Ráadásul nem csak a tíz perces előadást értékelték, hanem azt is, hogy egymásnak mennyire adunk alapos visszajelzést. Végül a forrásaink listáját is alaposan átnézték. Ahogy egy kedves barátom mondja mindig: „Innen szép győzni!”
Fotó: Ezek meg csak írtak és írtak...
Fotó: Te meg hallgattad a reneszánsz toalett készlet mellett a pincében
Fotó: A szlovén Napoleon nem bírta már a sötétet, és kiült borozva vizsgázni. Hát nem neki volt igaza?
Fotó: Az utolsó vizsga sikeres teljesítőjét még a szemébe perzselő nap sem tántorította. Még hogy a barokk nem egy kemény kor?
Az értékelés önmagában is fél napig tartott, mivel mindenkivel egyenként beszéltek. Vizsgáztatóink nagyon kedvesek, és előzékenyek voltak, azonban minden kritikusan kezelhető részletre kőkemény figyelmet fordítottak. Amikor az értékelésemre mentem, azt mondtam magamnak: „Nyugi, tök lehengerlően adtad elő magad, az oktatási célod egy kis részét kihagytad, de ez biztos nem tűnt fel nekik.” Kifelé jövet: „A fenét nem.”
Fotó: Most már mindenki könnyen mosolyog
A szigorúságnak is megvolt a haszna. A kurzus elvégzése után mindenki érezhette: nem ajándékot kaptunk. Komolyan megdolgoztunk azért, hogy elmondhassuk: végzett élő történelmi előadók vagyunk. Ugyanakkor mégis ajándékot kaptunk, hiszen az erre a remek élményre nem lett volna lehetőségünk, ha Mark Wallis nem hisz annyira egy minőségi sztenderd fontosságában, hogy a módszertanát szabadon felhasználhatóvá tegye, és másokat is a tudása továbbadására bíztasson.
Ennek jegyében nem mondhatok mást: folytatása következik…
