EN facebook

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét kapta Raczky Pál régész

2018-08-21 16:00

Augusztus 20. alkalmából Raczky Pál az ELTE BTK Régészettudományi Intézete Őskori és Elő-Ázsiai Régészeti Tanszékének egyetemi tanára kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.

 

Raczky Pál

 


Raczky Pál egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi és Természettudományi Karán (régészet-matematika szakon, 1969–1974 között) végezte. Bölcsészettudományi doktori címét 1977-ben szerezte meg. Egyetemi oktatói munkáját 1981-ben kezdte meg a BTK Régészeti Tanszékén, ahol 1995 - 2013  között tanszékvezető, 2005 - 2014 között a Régészettudományi Intézet igazgatója volt.1988-ban szerezte meg a Történettudományok Kandidátusa címet, majd 2000-ben habilitált és ezt követően 2002-ben nevezték ki egyetemi tanárrá. 2011-ben a Lengyel Művészeti- és Tudományos Akadémia külföldi tagjává választotta. Kutatásai középpontjában az európai neolitikum és rézkor témakörei állnak, s ebben különös hangsúlyt kapott a balkáni, égeikumi kulturális kapcsolatok vizsgálata.