Immár tizedik alkalommal rendezik meg 2026. május 18. és 24. között a Közösségek Hetét a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ koordinálásával.
Az évről évre májusban zajló egyhetes rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a közösségekben rejlő értékekre, a közösségek megtartó erejére, valamint az együttműködés és társadalmi felelősségvállalás megkerülhetetlen szerepére. Az országos programsorozatot indító szakmai napon az idén alapított Közösségi Jó Gyakorlat Intézménye elismerő címet hat erre érdemes muzeális intézmény vehette át.
Az idén 85 intézmény közreműködésével 170 féle programmal 67 településen Kortársas! mottóval megvalósuló programsorozat ezúttal a különböző korosztályok találkozását állítja a középpontba. Arra hívja fel a figyelmet, hogy az életkori különbségek nem feltétlenül jelentenek akadályt, sokkal inkább lehetőséget teremtenek a közös gondolkodásra, valamint egymás meghallgatására és jobb megértésére.
A 10. Közösségek Hete programjai országszerte arra ösztönözik a résztvevőket, hogy lépjenek ki saját generációjuk megszokott keretei közül: ismerjenek meg más életutakat, osszanak meg egymással tapasztalatokat, és fedezzenek fel közös pontokat. A programszervező kulturális intézmények – könyvtárak, múzeumok, közművelődési intézmények és levéltárak – és civil szervezetek különleges szerepet tölthetnek be ebben a párbeszédben, hiszen programjaik és tereik hidat képeznek múlt és jelen, fiatalok és idősek között.
A rendezvény hét tematika köré épül:
A programok témája és műfaja a fenntarthatóságtól a közös alkotáson át a generációk közötti digitális tudásátadásig terjedően sokszínű. A teljes programkínálat a programsorozat honlapján kereshető: www.kozossegekhete.hu
A 10. Közösségek Hete kiemelt eseménye a Szakmázzunk Közösen! című szakmai nap volt, ahol első alkalommal, hagyományteremtő jelleggel adták át a Közösségi Jó Gyakorlat Intézménye elismerő címet. Az elismerésre olyan múzeumok nevezhettek, amelyek példaértékű módon vonták be a közösségeket működésükbe. Az elismerő címben részesített intézmények idén a Gödöllői Királyi Kastély, a Jász Múzeum, a Laczkó Dezső Múzeum, a Magyar Földrajzi Múzeum, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ / Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum és a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága - Göcseji Múzeum.

A szakmai nap a Múzeumok Világnapjához kapcsolódva valósult meg Óbudán, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, és a közösségi alapú gyűjtés, valamint a szakmai közösségek bevonásának kérdéseit állította a középpontba. Az eseményen a díjazott intézmények mellett múzeumi szakemberek, és a múzeumokkal kapcsolatban álló különböző szakmák képviselői is részesei lehettek a szakmai előadásoknak, jó gyakorlatok bemutatásának, kerekasztal-beszélgetésnek és helyszínspecifikus tárlatvezetéseknek. A rendezvény konklúziója a 2026. évi Múzeumi Világnap központi gondolatával áll összhangban, mely szerint a múzeumok nem pusztán gyűjtemények és kiállítóterek, hanem olyan intézmények, amelyek párbeszédet és együttműködést teremthetnek különböző közösségek között.