2016-ban a magyarok harmada járt múzeumban

SZÁMOK

MTI
2017-07-04 23:00

Az elmúlt évben Magyarország lakosságának 35 százaléka járt valamelyik múzeumban vagy kiállításon - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet kedden közzétett kutatásából.

 

A tavalyi 35 százalékos múzeumlátogatási arány a 2015-ben mérthez képest (34,4 százalék) alig jelent változást - áll a GfK által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

 

Míg 2015-ben a 15-19, valamint a 20-29 évesek jóval átlag feletti arányban fordultak meg múzeumokban, addig 2016-ban nem mutatkozott jelentős eltérés a korosztályok között.

 

Ugyanez a kiegyenlítődés figyelhető meg a nemek tekintetében is: 2015-ben a nők számára némiképp népszerűbbnek bizonyult a múzeum- és kiállításlátogatás mint kikapcsolódási lehetőség, 2016-ban azonban a múzeumokat, kiállításokat felkeresők aránya mindkét nem esetében a teljes lakosság körében mérthez hasonlóan alakult.

 

Régiós összehasonlításban Budapest és a Közép-Dunántúl áll az élen, hiszen az itt élők az átlagosnál nagyobb arányban kerestek fel múzeumokat és kiállításokat 2016-ban. Míg az Észak-Alföldön mindössze 24 százalék volt a múzeumokat és kiállításokat felkeresők aránya, addig minden második budapesti élt e kulturális kikapcsolódás lehetőségével.

 

Településnagyságot és -típust illetően Budapesten kívül a nagyobb, azaz 50 ezer főnél több lakost számláló települések esetében volt átlag feletti a múzeum-, illetve a kiállításlátogatottság - összegezte a GfK a lakossági megkérdezés adatait.

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma, állapot
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
fénykép, helytörténet, restaurátor, állományvédelem
2019-01-10 16:00