EN facebook

11 kg lengyel ezüstre bukkantak a reptérnél

RÉGÉSZET

2018-05-15 10:00

Öt-hatezer darab, az első mérések szerint tizenegy kilogramm tizenhatodik századi ezüstpénzt talált egy helyi vállalkozó a kunmadarasi repülőtér melletti egy-másfél hektárnyi építési telken, az eddig megvizsgált érmék mindegyike lengyel veretű - mondta a szolnoki Damjanich János Múzeum régésze.

 

Polgár Zoltán egyedülállónak nevezte a leleteket. "Ez olyan, mintha Krakkóban találtak volna egy Szent István pénzeiből álló éremleletet" - magyarázta. A ritka, építkezés közben előkerült leletek feltehetőleg egy különleges történelmi eseményhez kötődnek, de ennél többet egyelőre nem lehet tudni - jegyezte meg.    

 

Az eddigi vizsgálatok szerint az időben utolsó érme 1578-as, Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király verete - mondta. A leletek között a leggyakoribb I. Zsigmond lengyel királyi verete, de Brandenburgi Albert első porosz herceg verete is szerepel az érmék között - fűzte hozzá.    

 

Polgár Zoltán elmondta: a viszonylag jó minőségű ezüstből készült érmék súlya egyenként körülbelül kettő gramm, a félgarasok mérete 2,1-2,2 centiméter, a garasé 2,3-2,4 centiméter. Hozzátette: a kézi erővel vert pénzek nem teljesen egyformák. A  szabad városok korabeli számadáskönyvei alapján körülbelül egy század katona havi zsoldjával volt egyenértékű és a címletek - az aprópénznek számító fél- valamint egész garasok is erre utalnak. Négy ilyen pénzérme egy napi díj volt egy átlagos napi munkáért - árulta el.     

 

Polgár Zoltán elmondta: nagyon sok lengyel pénz volt a vizsgált időszakban, mivel Európában a legtöbb ezüstöt Erdélyben és a Felvidéken, tehát a Magyar Királyság területén bányászták, amikor az két részre szakad a török hódítás miatt. Hozzátette: tallérokat, nagy értékű pénzeket verettek, a kis értékű forgalmi pénz verése akkoriban szinte megszűnt, ezért áramlottak be a német és a főleg lengyel pénzek.    

 

Polgár Zoltán arról is beszámolt, hogy az ezüstpénzeket restaurálni fogják a szolnoki Damjanich János Múzeumban, ahol a közönség is megtekintheti majd az érméket május 26-án, a Régészet Napján.

 

Fotó: MTI/Mészáros János

műhely, régészet
2017-11-22 08:18
beruházás, régészet, történelem
2018-01-11 08:48