Természettudomány és technika avagy Bécs nagyobbacska gyerekekkel II.

türk timea
2019-03-23 00:00

Másnap könnyen konszenzusra jutottunk, délelőtt a megunhatatlan, sokszor látott Természettudományi Múzeumot (NHM), délután az eddig ismeretlen Műszaki Múzeumot céloztuk meg. A Haus der Musikkal ellentétben, ide ingyenes 19 éves kor alatt a belépés, ill. 10 éves kor alatt a kísérőnek is az NHM-be.

 

Talán ez eső, talán a szombat délelőtt, Bécs apraja-nagyját a Természettudományiba csalta, egy babakocsi börzén sem látni több magára hagyott, de teljesen rendezetten sorba állított babakocsit, mint itt, de senkit nem is zavar.

A mine crafton szocializálódott srácok számára az Ásványtár több teremnyi statikus vitrinkiállítása igazi aranybánya, bár levegőtlenség van és tömeg, itt mindnekinek jut felfedezni való, nem lehet gyorsan haladni, bár nem is cél ez. 

Kellő meteorit és csontváz és fosszília után egy rövid köszöntésre beugrunk a közel 10 éve külön kabinetet kapó 30 ezer éves kis szobrocskához (mintegy a 100 évvel ezelőtti felbukkanását megünnepelve), a prehisztorikus művészet egyik igazi ikonjához, a willendorfi Vénuszhoz, aki persze olyan további híresség társaságában osztozik a félhomályban, mint a galgenbergi Vénusz pala szobrocskája, ami a maga 36 ezer évével a legrégebbi művészeti alkotásnak számít Ausztriában, ill. egyike a legrégebbi emberábrázolásnak a világon.

 

 

 

 

Az NHM állandó gyűjteménye remekül reprezentálja a 19. század értékítéletén alapuló keletkezéstörténetet, melynek csúcspontján természetesen a maga tökéletességében ott áll az ember, az időszakos kiállítások az evolúciós fejlődés sokféleségét hangsúlyozva a legkülönfélébb témákban szólítják meg valóban a ma emberét, gyerekét: a klímaváltozástól kezdve az űrkutatáson át, a háború és béke egykor és most, előzmények és következmények tükrében, a hol a helyünk a világban kérdéskörig.

 

Mi most a Krieg. Auf den Spuren einer Evolution (Háború. Az evolúció nyomában. Nyitva: április 28-ig. c. régészeti kutatásokon alapuló kiállításba kavarodtunk át, ami több mint 7000 évre visszamenőleg veszi mustra alá a fegyveres konfliktusok legrégebbi bizonyítékait. Az evolúciós vonal itt is a kiállítás vezető fonala: hogyan alakul a szerszám fegyver, a párbaj tömeggyilkosság, a mitikus „hős” egyszerű „ágyútölteléksorsára jutó névtelen katonává?

 

 

 

Az emberben egyszerre dominál a biológiai és kulturális evolúció, meglehetősen rossz szájízű a felismerés, hogy e kettő kapcsolatára épülő alkotó e pusztító fegyvereket „alkot”. A kiállítás néhány teremből áll, mégis sok kérdést feszeget: Mi az agresszió? Mióta van háborúskodás az emberiség történelemében? A háborúskodás tényleg elkerülhetetlen, mert alapvető emberi tulajdonság lenne? Mióta beszélhetünk olyan szervezett háborúról, ami a fémet kimondottan harcászati célokra gyártja? Mióta küld névtelen tömegeket csatába a társadalmi elit?

 

 

A kiállítás központi emlékműve, ha lehet ezt mondani, a harmincéves háború egyik tömegsírja, függőlegesen felállítva. A tömegsírban pedig 47 halott (mind gyalogos), 47 sors, több mint 2500 golyó. A különböző műszeres vizsgálatoknak köszönhetően a lehető legrészletesebben próbálták rekonstruálni az életüket, ill. a haláluk okát, bár névtelenségükkel a távoli ismeretlenségben maradnak örökre, de egy-egy gyerekkori betegségük, a méreteik, a fogazatuk, a feltételezhető nemzetiségük (igazi kultimulti) megismerésével szinte valódi életrajzok bontakoznak ki a szemünk előtt (mindez egy nagyobb digitális asztalon). Tényleg, hogyan verbúválódtak ezek a nagyon különböző korú és nemzetiségű emberek mind oda? És az is valószínűsíthető, hogy haláluk okában nem a benyelt golyómennyiség a mérvadó, hanem a rajtuk áthajtott lovasság.

 

 

 

Lüzten, 1632. november 6.

 

 

Régészeti feltárásokról szóló kisfilmek pedig arról tájékoztatnak, hogy milyen kriminalisztikai-antropológiai módszerekkel vizsgálták pl. a wagrami ütközet helyszínén a Napóleoni háborúban meggyilkolt katonák csontvázait, és ezáltal nemcsak a csatában résztvevő egyének sorsáról lehet sokat megtudni, hanem magáról az akkori hadviselésről is és a háború következményeiről is. De ez már átvezet a protézisek világába (és egy újabb kiállításba  az 1918-as első világháború lezárására emlékezve), amelyek nyilván megkönnyítették a sebesült és éeltben maradt katonák életét. 

De itt már inkább a friss levegőt választottuk és wiener schnitzelekkel regenerálódtunk.

 

 

 

Irány a Technisches MuseumWien(TMW) !

 

 

 

Kicsit alulnavigáltuk magunkat az előre jelzett 3 metrómegállóval és 500 m gyaloglással a Mariahilfer Straße 212-ig (kb mintha az Üllői útnak vágna neki ismeretlenül az ember), mert ugyan egyre közeledett Schönbrunn és legalább láttunk egy foglalt házat is Bécs 14. kerületében,, de vhogy tsak nem akart szembe jönni ez az egyébként nagyonis impozáns épület a historizáló jellegű homlokzatával, aminek a megépítéséhez Ferenc József uralkodásának 60. évfordulója szolgáltatta az apropót (1908-ban járunk, ugyanebben az évben már megnyílt a prágai Nemzeti Műszaki Múzeum.)

 

Az alapkőletételre 1909 júniusában került sor, magát az épületet pedig 1913-ban fejezték be, de az 1914-re tervezett megnyitást 1918 májusig késleltette az első világháború. 1919 márciusában már a 100 000. látogatót üdvözölhették. 1922-ig a múzeumot egy egyesület működtette, majd gazdasági okokból államosították.

A múzeum egyike volt az első reprezentatív vasbeton épületeknek Ausztriában, az épület szerkezete, a világos kiállítási csarnokok, a szemléltető eszközök és gépek működtetését lehetővé tevő, akkoriban nagyon modernek számító villamosítás (összesen 46,4 kilométernyi villamosvezetékkel) abszolút megfeleltek a funkcionális múzeumi épület követelményeinek.

 

 

A múzeum bejárata, ruhatárral, ülő alkalmatosságokkal

 

1992 és 1999 között teljesen felújították az épületet, sőt további 3200 m²-rel bővítették a múzeum hasznos területét. Idén pedig a múzeum megünnepelheti 110. évfordulóját.

 

 

 

 

Már az előcsarnokban érezhető volt, hogy éppen csak bele fogunk tudni kóstolni ennek a hatalmas térnek a hangulatába abban a néhány órácskában, amit erre szántunk. Én ebből is legalább 15 percet egy óriási gőzgép, majd egy turbina, aztán egy generátor bámulásával töltöttem, magamban pedig az ipari forradalmat megelőző idők nehézségein sajnálkoztam, és persze azon is, hogy milyen kár, hogy gyerekként nem láttam ezeket a monstre gépeket működés közben, bizonyára a technikai folyamatok megértését, mi több, a műszaki gondolkodásom pallérozását is elősegíthette volna.

 

 

A következő 15 percet a római Szt. Péter téren 1586-ban felállított obeliszk makettjére, ill terepasztalára tapadva töltöttem. A maga korában (is) óriási technikai és szervezési barvúrnak számított a 25 méter magas, egy darab vörös márványból faragott obeliszk városon belüli más helyszínre szállítása, mindez V. Szixtusz pápa parancsára, Domenico Fontana építészmester irányítása mellett négy hónapig tartott, és több száz ember munkaerejét vette igénybe. Négy évvel később Fontana egy rajzokkal, metszetekkel ellátott képes kiadványban összegezte ezt a munkát, minden ehhez használt segédanyagot, rajzokat, számolásokat pontosan rögzítve. 

 

 

 

Ennél a pontnál mi is mozgásba lendültünk, elsuhanva szárazföldi, vízi és légi közlekedés megannyi régi és új példája - Sissi császárné udvari szalonvagonja, csinos kis Steyr és a Puch biciklik, motorkerépárok, Ausztria legöregebb benzines autója, a világ legismertebb könnyűrepülőgépe, a Diamond DA42 – mellett. Az első emelet 3000 négyzetméternyi területén közel 800 kiállítási tárgy mesél a modern, mobillá váló emberről, és az eszközeinek a gyártásáról, nyilván a tizedét se láttuk.

 

 

 Háromkerekű tandem, 1890 körül

 

 

Az állandó kiállítás sok egységből áll, mindegyikben további kutakodás, elmélyülés lehetőségét ígérve. A "Munka és termékek. tovább_ gondolva" kiállításegység az innovációk, a technológiák, a kutatások tárházát tárja elénk mintegy 1.000m²-enA magasan automatizált gyártástól a kézi munkáig, a látnoki magasságokban röpködő járatoktól a félelmet keltő forgatókönyvekig, a történelmi tárgyaktól a jövő műhelyéig - ezek a témák nyilván nem csak a múzeumot foglalkoztatják, hanem az egész világot és nem egyszerűen történelmi kontextusba helyezve találkozhatunk velük, hiszen a jelen kutatói, szakértői már a jövő legfontosabb kérdéseit vizsgálják, és ezt láthatjuk a múzeumban. Mindezt egy interaktivitásra erősen hajtó  "techLAB" is kíséri, sokféle kérdésre keresve a választ.

 

Csak megemlítem, hogy  itt található Ausztria legnagyobb történelmi hangszergyűjteménye is, de erről már tényleg csak futva vettünk tudomást.

 

Mivel számszerűsíteni is képtelenség a rengeteg  látni és felfedezni és kipróbálni valót,  amit persze jól beágyazott tematikus programok, előadások is kísérnek, ezekről viszont nem árt jó előre tájékozódni, abban maradunk, mintegy magunkat nyugtatva, hogy ide még biztosan többször is vissza fogunk térni. Műszaki Múzeum= a technika múltja, jelene, jövője egy helyen.