EN facebook

Az év kiállítása 2023 díj esélyese: A Petőfi Irodalmi Múzeum Költő lenni vagy nem lenni. Kiállítás Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára című állandó tárlata

AÉK23

2023-11-05 18:00

AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2023 díjat november 14-én adják át a BTM Vármúzeumában. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította a címet, mellyel évről-évre muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki kiállítását kiválasztva. Idén két kategóriában folyik a megmérettetés, 10 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki kiállítások pályáznak az elismerésre. Virtuális kiállítás kategóriában nem érkezett olyan pályázat, amelyet a bizottság jelöltségre javasolt. A 16 jelölt már csak arra vár, hogy a díjátadón fény derüljön az eredményre. Addig is ismerjük meg őket, drukkoljunk nekik!

Lássuk most a 10 millió forint feletti bekerülési költségű kategóriából a Költő lenni vagy nem lenni. Kiállítás Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára című állandó tárlatot. A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításának tartalmáról, szemléletmódjáról, látványáról Turcsányi Eszter perspektíváján kaphatunk képet.

 

A Petőfi Irodalmi Múzeum új állandó kiállítást nyitott a Petőfi emlékévben Petőfi Sándorról. És hogy mi ebben a különleges? A költészetet életcéljának, hivatásának tekintő költőt ismerhetjük meg ezúttal, aki a nemzetközi szintéren is jelentőset alkotott. Segítségünkre van ebben a megismerésben több művészeti ág tárgyi képviselője, festmények, szobrok és bútorok.


A korszak művészeit, gondoljunk itt akár festőre, íróra vagy költőre több téma is izgatta, köztük olyanok, mint a „horror”, a katasztrófák, a bűntények iránti kíváncsiság vagy a halál misztériuma, emellett a romantika és a szépség fogalma is központi elem volt. Ezek megjelenése Petőfi költészetében is tetten érhető, láthatunk rá több példát is a tárlaton, melyet kiegészítenek a festmények és bútorok, így téve teljessé a képet.

 

"Áldozat" terem


A Petőfitől elmaradhatatlan reformkor és forradalom is megjelenik a kiállításban, ám ezúttal olyan kérdésekhez való viszonyában, mint például a hogyan értette és gyakorolta a kor embere a hazáért, a közösségért való áldozatvállalást, illetve vajon politikus és forradalmár volt-e Petőfi, milyen szerepet szánt magának az elnyomottakért való küzdelemben.

 

"Kötelék" terem

 

A múzeum több éven keresztül tervezte a kiállítást, mind az állományvédelmi, mind a múzeumpedagógiai terület kollégái a kezdetektől jelen voltak a tervezésben. Az intézmény kutatásai szerves részét képezik a létrejött hatalmas információhalmaznak, melyet a kiállítás feldolgoz. A megértést segíti több interaktív, adatvizualizációs elem is. Petőfi kapcsolati hálójával egy kisebb helyiségben ismerkedhetünk meg részletesen, egy tablet és öt interaktív felület könnyíti meg a bőséges adattömeg befogadását. A kiállítás egy interaktív szobával zárul, ahol a látogató 1848. március 15. négy fontos helyszínére léphet be és vehet részt az eseményekben.

 

Ha tehetjük, keressük fel többször is a kiállítást, hogy minden alkalommal újabb és újabb szintjeit ismerhessük meg.

 

Turcsányi Eszter

 

 

 
 
 
View this post on Instagram

A post shared by Pulszky Társaság (@pulszkytarsasag)