Az egyetemi évek alatt tudatosan készültem a hivatásomra: muzeológus, antropológus. A diploma megszerzés után úgy tűnt sínre került a pályám, ösztöndíjjal a bécsi természettudományi múzeumba kerültem négy hónapra, majd mikor haza jöttem, állást kaptam a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatóságánál. Lendülettel és még több lelkesedéssel tekintettem a rám váró feladatokra, kihívásokra. Két év múlva feladtam a biztos anyagi forrást jelentő státuszt, nem egy jobb állás reményében, hanem mert – visszatekintve – a lelkesedésem és a lendületem túlságosan is sok volt a vezetőségnek. Választhattam, hogy vagy lemondok a Széchényi Pál érsek múmiájának kutatásáról és szakmuzeológusként raktáros leszek, vagy nemhogy segítségre nem számíthatok a kutatásban, hanem gátak hadával kell megküzdenem. Választottam: elhagytam a múzeumot, és ezzel a biztos megélhetést, a stabilitást. Hét szűk esztendő, hét nagyon kemény év következett, ami még most is tart. Kiszolgáltatottság, bizonytalanság, bár munka bőségesen adódott, csak a fizetés… az nem akart befolyni. A muzeológiában ugyanis az a furcsa helyzet alakult ki, hogy míg egy restaurátornak, régésznek természetes, hogy fizetnek a megérdemelt munkájáért, addig egy antropológus, az emberi csontok tudora, szívességből vagy hazaszeretetből dolgozik. Antropológusként állásra sem lehet igazán számítani, annak ellenére, hogy a legdinamikusabban növekvő gyűjtemény a múzeumokban az embertani részleg. Hogy ez miért és mikor alakult ki, és miért nem tudunk ezen a rossz beidegződésen változtatni, arról érdemes lenne külön diskurzust folytatni, de most nem ez a téma.

A kérdés: miként lehet biztos anyagi forrás nélkül túlélni a független értelmiségi létet, a pályán maradni? Hogyan lehet a létbizonytalanság teljes súlyának, nyomorának ellenére kimagasló alkotó munkát végezni? Rengeteg lemondással és akarattal, valamint átváltozással. Visszatérni a fundamentumhoz erkölcsben, hitben, elmében, lélekben. Számomra ez volt az út.

Megérte? A Széchényi Pál érsek kiállítás után erre is választ kapok.

A feltett kérdés másik lényegi része: hogyan lehet függetlenként, ismeretség, befolyás nélkül támogatókat szerezni? Elkezdtem házalni a kutatási tervemmel, az addigi eredményekkel. Kopogtattam állami és magáncégeknél, intézeteknél, önkormányzatoknál. A legtöbb helyen még csak válaszra sem méltattak, de a legrosszabb a hitegetés volt. Erkölcstelennek, sunyinak és időlopásnak éreztem, mikor valaki nem merte megmondani, hogy „hé kislány, minket ez nem érdekel, a tudományoddal arrébb tolhatod a biciklit.”

Így lassan építkeztem, először egy konferencia, a kutatási eredményekre támaszkodva (amit mi, kutatók finanszíroztunk végül), aztán sikerült kiadatni a Pál érsekről szóló könyvet. Mindezt úgy, hogy minőségben nagyon magasra kellett tenni a lécet, ami persze óhatatlanul konfliktusokhoz vezetett. És megint a nagy kérdés: az ember belesimuljon a szürkeségbe és egy középszerű munkát adjon ki a kezéből, vagy vállalja a rá váró nehézségeket, szembenállást és bár kiharcolja a magas színvonalat, de megint magára marad. Az eredmény kárpótolt, a Széchényi Pál érsek emlékezete című kötet a várakozáson felül teljesített. A névjegyemet, a beugrómat jelentette a győri városházára. A Győri Hittudományi Főiskola lett a tervezett kiállítás befogadó intézete, állást ők sem tudtak adni, de az intézeti hátteret a remélt támogatáshoz biztosítani tudták.

Több mint egy évembe került mire Győr polgármesteréhez eljutottunk Dr. Lukácsi Zoltán atyával, a főiskola rektorával. Meg kellett győzni a gazdasági, kulturális és a PR osztályt is a kiállítás különlegességéről és a siker lehetőségéről.

Emlékszem 2013 őszén, mikor Borkai Zsolt polgármester úrnak először tudtuk bemutatni a Széchényi Pál érsek vándorkiállítás tervét, megkérdeztem polgármester urat, hogy maga előtt látja-e az átlag kiállítások sémáját, szokásos felépítését? Vitrinek, kordonok sorozatát, tablók tömkelegét, amelyeken hosszú-hosszú sorokba, apró betűs szövegek láthatóak, néhány illusztrációval? Azt válaszolta, igen, látom. Na, polgármester úr, ezt felejtse el, törölje ki az elméjéből! – csaptam le a válaszára. Ezen elmosolyodott, és meghallgatta elképzeléseinket a kivitelezésre vonatkozóan. A találkozóról azzal az ígérettel távoztunk, hogy Borkai Zsolt beterjeszti a város költségvetési rendeletének keretében a közgyűlésnek támogatásra az újszerű, komplex tárlatunk tervét. Pár hónappal később a közgyűlés elfogadta az indítványt, így Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata több mint tizenöt millió forinttal lett a kiállítás főtámogatója. És ezt, Zoltán atyával kívülről értük el! (Az összeg magában foglalja a kiállítás kivitelezését, technikai eszközbeszerzéseket, további háttérkutatói munkát itthon és külföldön, a szervezést, a Széchényi Pál érsek kötet bővített kiadását: a nyomtatást, a szerkesztői és grafikai nyomdai előkészítő munkákat.)

Borkai Zsoltnak, Győr polgármesterének, az olimpiai bajnoknak volt szeme, hogy meglássa az értéket, volt füle, hogy meghallja a kérést és volt bátorsága, lehetősége meg akarata, hogy segítsen megvalósítani egy 2007-óta dédelgetett álmot. Közel tíz év kutatómunkája, több mint ötven tudós és művész alkotása válhat most ismertté Győr támogatásával. 2015 április 19-től szeptember 30-ig, a Magyar Ispitában (Győr, Nefelejcs u. 3.) a feledés homályából életre kel Széchényi Pál érsek személye és kora.

Szerzetes, főpap, hazafi: Széchényi Pál. A nagycenki múmia kutatása című kiállítás szakít a muzeológia megszokott hagyományaival, szerkezetével, kivitelezési sablonjaival. Vállaltan hat az érzelmekre, ugyanakkor az értelemre és a lélekre is. Hitvilágában visszatér a keresztény magyar fundamentumhoz, felhasználva a 21. század technika eszközeit.

A tárlat összetettségéről, egyediségéről a következő bejegyzésekben szeretnék ízelítőt adni a szakmának és az érdeklődő nagyközönségnek.

Hittel, alázattal és szeretettel,

Kristóf Lilla Alida

Győr