A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 32. konferenciáját a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban tartják 2018. augusztus 30-án és szeptember elsején.
Az örökség fogalma az utóbbi évtizedekben a kortárs humán- és társadalomtudományok egyik központi kategóriájává lépett elő. Megkerülhetetlen voltát tanúsítja az, hogy a kulturális örökség jegyében, arra hivatkozva egyre többféle identitásépítő gyakorlat nyer teret a társadalom legkülönfélébb szintjein. Az örökség a szereplők széles spektrumát megmozgató, szinte mindenki számára érthető hívó szóvá vált, amely a kisebb közösségektől a nemzetekig sokféle csoport számára képes összetartó erővé válni.
Az örökség ma ernyőfogalomnak számít: lendületes térhódítását jelzi a körébe sorolható materiális és immateriális javak sokasága és változatossága. A fogalom fejlődése során a történelmi műemléktől az épített örökség felé bővült, s ma már magában foglalja a múzeumokban őrzött tárgyakat éppúgy, mint a természeti környezetet és a történelmi hagyományokat; feltűnő továbbá az időben egyre közelebbi korszakok tárgyainak, épületeinek, kulturális termékeinek örökségként való elismerése. Egyre bővül azon tudományos diszciplínák köre, amelyek ennek a heterogén együttesnek a megőrzését, kezelését végzik, és az örökségfogalom kihívásaira válaszolva megkísérlik addigi önértelmezésük, belső hagyományaik újragondolását.
E komplex jelenség hívott életre egy új diszciplínát, a kulturális örökség-tanulmányokat (cultural heritage studies), amely már kezdetektől fogva kritikai szempontból és társadalomtudományi kategóriákat mozgósítva közelítette meg az örökség megalkotásának, felhasználásának módozatait. A kortárs örökségalkotás értelmezése, a fent vázolt változatosságból adódóan, megkívánja a humán- és társadalomtudományok együttműködését. A széles körben elfogadott és a kulturális örökség-tanulmányokat is jellemző konstruktivista alapállás szerint az örökség nem eleve létező, hanem a gyűjtés, szelekció, prezentáció eljárásai hozzák létre; az azt megteremtő társadalmi csoport vagy intézmény szimbolikus vagy gazdasági haszonnal kecsegtető produktummá formálja át az általa kiválasztott történeti referenciákat. Az örökségesített múlt értelemszerűen az örököst, annak jelenbeli érdekeit szolgálja.
Az örökség kutatása kiterjed e tevékenység legkülönfélébb aspektusaira; az új kérdésirány nemcsak a műemlékvédelemmel, a régészettel, a muzeológiával (hogy csak néhány klasszikus diszciplínát említsünk) kapcsolatos társadalmi gyakorlatok, politikai szándékok, diskurzusok feltárására alkalmas, hanem a múlt átélésének, felelevenítésének, reprezentációjának formáit is vizsgálhatja. Az örökség menedzsmentje, a múlttal sáfárkodó kulturális turizmus és marketing működtetése pedig gazdasági szakértelmet igényelhet.
Az örökség fogalmával való szembesülést a történetírás sem kerülheti meg. Az örökségesített múltat a közösségi identitás szolgálatába állító praxis ugyanis alapvetően eltérhet a tudományos igényű múltreprezentáció bevett formáitól. Egy olyan közegben, ahol megkérdőjeleződött a hivatásos történetírás által kidolgozott narratívák primátusa, a történész-szakma számára sarkalatos kérdés, hogyan viszonyuljon az örökség és az emlékezet gyakorlataihoz, miként értelmezze történeti dimenzióiban az örökséget (lásd pl. Sonkoly 2016), s hogyan definiálja történelem és örökség egymáshoz való viszonyát. A kulturális örökség-tanulmányok e kérdések megválaszolásában partnere a professzionális történetírásnak, hiszen a diszciplínák közös alapja a kritikai nézőpont, valamint múlt és jelen kapcsolatának beható elemzése.
Az örökség-konstrukciók történészi vizsgálata alapesetben a nemzetépítés klasszikus korától a posztnemzeti állapotig terjedhet: a nemzeti örökség 19. századi intézményi, konceptuális megalapozásától az örökség jegyében felmutatott identitások sokféleségének eljöveteléig, a nemzeti keret fellazulásáig, avagy, hogy régiónk kurrens fejleményeire utaljunk, a posztszocialista nemzetépítésig. Ugyanakkor a fogalomkészlet és megközelítésmód a 19. századot megelőző korok, közösségek, politikai entitások identitásépítő, hagyományalkotó törekvéseinek értelmezésében is segíthet. Mivel az örökségépítés tudományos értelmezései egyaránt annak társadalmi beágyazódását állítják középpontba, magától értetődően kaphat jelentőséget a társadalomtörténeti megközelítés.
A fenti problémák előtérbe kerülése nem független attól, hogy az utóbbi évtizedekben a politika újból erőteljesen támaszkodik a történelemre és az örökségre mint önlegitimációs eszközre; valójában azonban indokoltabb úgy fogalmazni, hogy a 19-20. század politikai rendszerei gyakran hajlamosak voltak arra, hogy önmagukat a történelem mint örökség által legitimálják, és ennek érdekében igényt támasztottak a múlt szelektív felhasználására, az általuk legitimnek tartott történelmi hagyomány formálására és kisajátítására.
A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 2018 augusztusában a Szentendrei Skanzennal közösen megrendezendő konferenciája az örökség kapcsán elsősorban olyan kérdésekre kíván fókuszálni, amelyek egyrészt annak történeti formálódásával, másrészt a történelmi hagyományok megteremtésének, és identitásteremtő „használatának” történeti dimenzióival, múltbeli társadalmi gyakorlatával kapcsolatosak.
A konferencia előadásai egyebek között a következő problémákhoz kapcsolódhatnak:
- Az örökség mint fogalom története és történetisége. A történeti tudományok viszonya az örökséghez
- A társadalom viszonya a kulturális örökséghez, illetve azon belül a történelmi hagyományhoz; az örökség megalkotásának szintjei. Oktatás- és művelődéspolitika
- Közösségek által létrehozott / hagyományozott örökség
- Urbanizáció, épített örökség és történelmi táj
- Ipari örökség
- Az emlékezet helyei / emlékezethelyek. Műemlékek, emlékművek, emlékhelyek
- Szimbolikus térhasználat a múltban. Kultuszok és kultuszhelyek; nyilvános terek és birtoklásuk
- Muzeológizált örökség. Az örökség múzeumi értelmezései egykor és ma
- Negatív történelmi örökség és feldolgozása. Szembenézés a múlt problematikus fejezeteivel
- Az állam és a politika viszonya az örökséghez; emlékezetpolitika és örökség. Múzeumok és más közgyűjtemények
A Hajnal István Kör konferenciái sosem korlátozódtak a társadalomtörténészekre, hanem mindig nyitottak voltak más tudományok és más történeti diszciplínák képviselői felé. Az idei konferencia szervezői – éppen a kérdéskör transzdiszciplináris jellege és a történettudományra korántsem korlátozható mivolta miatt – ezúttal is szívesen látják a rokon tudományágaknak mindazokat a képviselőit, akik az itt megfogalmazott problémákat történeti és társadalmi összefüggéseikben kívánják megközelíteni.
A Hajnal István Kör idei konferenciáján ismét meghirdet egy doktori szekciót is. Ebben tematikai kötöttség nélkül mutathatják be társadalomtörténeti kutatásaikat azok a kollégák, akik jelenleg dolgoznak doktori disszertációjukon, vagy az elmúlt évben védték meg azt. Célunk az, hogy fórumot biztosítsunk azoknak a fiatal társadalomtörténészeknek, akiknek kutatása nem illeszkedik az adott évi konferencia tematikájába.
A szervezők kérik az érdeklődőket, hogy a maximum egy oldal (2500 leütés) terjedelmű szinopszisokat 2018. május 20-ig küldjék el a hajnaltitkar@gmail.com címre, külön jelölve, ha a doktori szekcióban kívánnak részt venni.
A beérkezett anyagok alapján a Hajnal István Kör választmánya által felkért szervezők június közepéig állítják össze a konferencia programját, s erről június 20-ig értesítést küldenek a jelentkezőknek.
Kapcsolódó letöltések:
Válogatott irodalom
Anderson, Benedict 2006: Elképzelt közösségek. Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről. L’Harmattan – Atelier, Budapest.
Assmann, Aleida 2006: Die lange Schatten der Vergangenheit: Erinnerungskultur und Geschichtspolitik. C. H. Beck, München.
Assmann, Aleida 2016: Rossz közérzet az emlékezetkultúrában. Beavatkozás. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest.
Assmann, Jan 1999: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Atlantisz, Budapest.
Erdősi Péter – Sonkoly Gábor (szerk.) 2004: A kulturális örökség. L’Harmattan – Atelier, Budapest.
Gyáni 2007: Kommemoratív emlékezet és történelmi igazolás. In: Uő: Relatív történelem. Typotex, Budapest. 89-110.
Halbwachs, Maurice 1992: On Collective Memory. Ed., transl. and introd. by Lewis A. Coser. University of Chicago Press, Chicago – London.
Halbwachs, Maurice 2000: A kollektív emlékezet. III. fejezet: A kollektív emlékezet és az idő. In: Olvasókönyv a szociológia történetéhez. I. köt. 403-432. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest.
Sonkoly Gábor 2016: Bolyhos tájaink. A kulturális örökség történeti értelmezései. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.
Szívós Erika 2014: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19–21. században. Történeti tanulmányok. Budapest Főváros Levéltára, Budapest.
