EN facebook

Ókori könyvtárat azonosítottak Kölnben

2018-07-27 16:00

A Németország területén épült eddig ismert  legrégebbi könyvtár alapjait azonosították Köln belvárosában. Egy új evangélikus templom építési munkálatai közben a régészek egy évvel ezelőtt bukkantak  azokra a falmaradványokra, amelyről eddig is azt gondolták, hogy valamilyen középülethez tartoztak, de végül az alaprajz részletes tanulmányozása és az ókori világ más római kori épületeivel való összehasonlítás után jutottak arra a következtetésre, hogy az a város könyvtára lehetett. 

 

A 20x9 méteres, apszisos, falfülkékkel tagolt, kétszintes épület az ókori Colonia Claudia Ara Agrippinensium fórumának délnyugati sarkán állt, padlóját csiszolt kőlapokkal burkolták.  Marcus Trier, a kölni műemlékvédelmi hivatal vezetője, egyben a Römisch-Germanisches Múzeum igazgatója szerint Kr. u. 150-200 között építették. Hogy az építmény könyvtár lehetett azt az, Epheszoszban, és más ókori városokban található hasonló létesítménnyel való összehasonlítás alapján gondolják.   

 

Celsus könyvtárának alaprajza Epheszoszban

 

Az ókori forrásokból jól ismert, hogy nagyobb római kori városokban voltak könyvtárak.  Marcus Trier szerint hasonlók létezhettek más germániai városokban is, így Trierben, Augsburgban, Mainzban és Xantenben is. Ezekben a könyvtárakban papirusztekercseken őrizték a latin és görög nyelvű irodalmi és tudományos műveket.     

 

A kölni ókori könyvtár alapfalait megőrzik az új épületek alatt is és részlegesen látogathatóvá teszik majd a nagyközönség számára.