Tényleg a feje tetejére áll a világ, ha egy középiskolás csoport érkezik a múzeumba? Mi milyennek látjuk ezt a korosztályt? Csak a saját közegükben mozognak szívesen? Bezárkóznak, nem vesznek részt semmiben, mert cikinek érzik a múzeumot? Nehéz felkelteni a figyelmüket és még nehezebb megtartani? Múzeumpedagógust próbáló feladat a bizalom és a szimpátia kialakítása? Csak a kortársak véleménye értékes számukra? Biztosan ilyenek?
Harcoljunk a sárkánnyal vagy szelidítsük meg?
Léteznek ma olyan múzeumpedagógusok Magyarországon, akik szerint nehéz a középiskolás diákok számára vonzóvá tenni a múzeumokat. Ez elsősorban a korosztállyal kapcsolatos sztereotípiákra épül. Valóban érdektelenek, közömbösek és nehezen motiválhatóak? Lehet, hogy éppen mi, felnőttek vagyunk az okai annak, hogy ez a korcsoport nehezen jön be a múzeumba? A fiatalok múzeumlátogatása három szereplőtől függ. A diákok, mint a köznevelés alanyai, a pedagógusok és a múzeumok. Ha a tanárok ifjúkori negatív tapasztalataik miatt nem éreznek elköteleződést a múzeumi ismeretátadás iránt, akkor diákjaikat sem tudják erre motiválni. A pedagógusokat már a foglalkozás előtt meg kell nyerni magunknak. A múzeumpedagógusok szerepe abban rejlik, hogy a tanár felé hitelességet, a diákok felé élményt nyújtsanak. Érdemes az önállóságukra, a véleményükre, a kritikus szemléletükre támaszkodva kooperatív, csoportmunkás foglalkozásokat szervezni számukra. Érezzék, hogy az ő érdekükben végezzük a munkánkat, de nélkülük ez nem sikerülhet. Ez a partnerségünk lényege.
A ravasz, az agy és hét füstölgő puskacső
Kortársas(s)ág
Csoportként tekintünk rájuk, pedig párok, szövődő szerelmek, egy pillanat alatt köttetett és megszakadó barátságok, egyéniségek, egyéniséget mímelők, vagy épp mintakövetők̄. Hogyan lehet vonzóvá tenni számukra egy olyan múzeumi kiállítást, amely semmilyen módon nem tükrözi egy tinédzser tárgyi világát, nem érez semmi közöset vele, nem érinti személyesen az életét? Először magunkban kell tisztáznunk, hogy hol vannak a gondjainkra bízott kiállításban olyan tárgyak, képek, amelyek valamilyen módon az őket (is) foglalkoztató problémákhoz kapcsolhatóak. Feleltessük meg a kiállítást korunk társadalmi jelenségeinek, találjuk meg benne a kamaszok kérdéseit, mint például a kirekesztődés, ami az egyik legrosszabb dolog egy önmagát kereső fiatal ember számára. Ezért is fontos, hogy a csoporton belül az egyénekre, kapcsolataikra is jusson figyelem.
Milyen módszerek hatékonyak? Erre nincs egyetlen, egyértelmű válasz. Minden megoldás hozhat jó végeredményt. Fontos, hogy a csoport összetételét jól mérjük fel: ki az, aki formálni tudja a többiek véleményét? Ha őt be tudjuk vonni, akkor a csoportot is megnyertük.
Empátiára, kreativitásra és sokrétű alkalmazkodásra van szükségünk ahhoz, hogy meg tudjuk szólítani őket és odafigyeléssel meg tudjuk teremteni a személyesség hangulatát. Az adott csoportra kell a múzeumi szakembernek reflektálnia, ezért munkája leginkább egy stand-up előadáshoz hasonlít: gyakran kell rögtönöznie, ha egyik vagy másik módszer nem működik a figyelem megragadására, megtartására.
Az őket foglalkoztató témákból induljunk ki, mert ezek által lehet kapcsolatot teremteni velük. Hozzunk új nézőpontokat, perspektívát, meghökkentő felvezetéseket, furcsa tárgyakat. Ne féljünk olyan feladatokat alkalmazni, amire korábban nem is gondoltatok: kooperatív asztali társasjátékok, szerepjátékok, detektívjátékok, szabadulószobák.
Teremtsünk alkalmat az egyéni munkára és a közös gondolkodásra is. Hallgassuk meg a megfogalmazott kritikáikat, mert ezzel fejezzük ki, hogy számít a véleményük.
És ami talán a legfontosabb: Ne higgyünk a látszatnak és a saját sztereotípiáinknak! Ha nyitottsággal közeledünk feléjük, akkor ők is nyitni fognak.
Utánam srácok!
A lustaság fél egészség?!!
Tapasztalatok, vélemények szerint a középiskolás diákok lusták, motiválatlanok, közönyösek. Ezek olyan negatívumok, amelyek első hallásra bizony sértőek. Mi lehet az oka ennek a vélekedésnek? A lustaság lehet egyfajta álarc, de egyszerűen állapot is. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne keressünk megoldást mindkettőre! Álarcként, szerintünk szándékosan az aktivitást próbálják a kamaszok hárítani, vagyis: köszönöm, elvagyok a magam KIS világában, kényelmesen, nyugodtan, nem szeretnék részt venni a dolgokban. És egyrészt igazuk van, hiszen mi szintén ebből a magunk kis világából nőttünk ki, és ma ebben a múzeumi világban mozgunk, aminek nem kőbe vésettek a határai, folyamatosan mozgásban vannak. Legyünk őszinték: utálunk néha valamiben részt venni, legegyszerűbb, ha azt mondjuk, hogy fáradtak vagyunk. Ilyenkor jól jön a “méhcsípés”, valami szokatlan, váratlan, meghökkentő dolog, amely kizökkent ebből az állapotból.
Ajánlhatunk laza, spontán elemekkel tűzdelt programokat, vagy megszólíthatjuk a kamaszokat rövid, különleges témákkal, véleményüket, együttműködésüket kérve. A bevonódás legyőzi a lustaságot! Talán az sem ördögtől való, ha néha visszaveszünk az aktivitásból, és a szemlélődés, az elmélyedés irányába visszük a diákokat. Azaz, valóban álljunk meg egy témánál, tárgynál, ugyanis a lustaság másik oka a diákok túlterheltsége, és állandó szellemi aktivitásukból eredő fáradtságuk, mert mindenhol teljesíteniük kell (iskolában, kortárs csoportban, face-n…). Hozzuk vissza velük közösen egy tárgy emberi történetét, hogy érzelmi oldaláról is fogja meg a múzeum a diákot. És ezzel azt is mondjuk: Gyorsítsuk a lassulást!
Mint a darázscsípés vagy egy jó kávé, úgy mozdít meg a múzeum
“Ott vannak, ahol nincsenek”
Amikor a múzeumba megérkezik egy középiskolás csoport, felszólításra lepakolnak (táskát, kabátot), de a kezükben továbbra is ott marad a mobiltelefon. Rendben van-e ez így múzeumlátogatás szempontjából?
A mobil éjjel-nappal jelen van a középiskolások életében. Alapszükségletük (nem csak nekik) a társas kapcsolatok folyamatos fenntartása, aminek elengedhetetlen eszköze az okostelefon, mert ez biztosítja és bizonyítja számukra az állandó jelenlétet a közösségi felületeken. Ennek a ténynek előnyei is vannak, amelyekkel érdemes számolnunk múzeumi munkánk során. A középiskolások gyorsak az interneten, hatékonyan osztják meg figyelmüket, kiválóan kooperálnak, tudnak csapatszellemben gondolkodni. Rendelkeznek ehhez a saját szükségleteiket kielégítő digitális kompetenciákkal. El kell fogadnunk, hogy ez az eszköz a múzeumlátogatás során velük van, vagy másképpen: együtt vannak.
Szelfitársak
Az a kérdés, hogyan tudjuk ezt ideálisan beépíteni a múzeumi jelenlétbe. Vannak olyan kompetenciák, amelyek fejlesztése múzeumi környezetben is lehetséges mobileszközeikkel, mint például az infokommunikációs készségek, a hiteles ismeretszerzés, a kritikai gondolkodás. Az alkalmazás lehetőségei végtelenek, azonban fontos, hogy ne öncélú játékká váljanak, hanem a múzeumi tartalmak megismerésére, kibővítésére, vagy a csoportos ismeretszerzés céljaira irányuljanak.
Online funkcióban kialakíthatjuk a nagylétszámú osztályok csoportbontását és az így létrehozott kiscsoportok közösen dolgozhatnak tovább ebben a munkaformában. Internetes adatokat gyűjthetnek és helyben azonnal hitelesíthetik azokat a múzeumi szakemberek segítségével. Kitalálhatunk hozzájuk kapcsolódó motiváló rejtvényeket, ahol akár egy telefonszám megfejtése és felhívása is lehet a cél. Építhetünk továbbá a mobilokban megtalálható alapfunkciókra, mint a fotózás, képátalakítás, negatívba forgatás stb. Filmeket forgathatunk, feliratozhatunk, megvághatunk, zenéket adhatunk hozzá könnyen, spontán, kreatívan. Általuk beépíthetőek munkánkba a kiállításhoz csatolt internetes anyagok, de ilyen szempontok is generálhatnak foglalkozásokban felhasználható, internetre feltöltött tartalmakat. Segíthetik a kiállításépítés folyamán az interaktív elemek létrehozását például QR kódok, szelfipontok kialakításával. Szintén nagy előnye, hogy lehetőséget biztosítanak az azonnali online vélemény-nyilvánításra. A múzeumi marketing szempontjából is pozitív a helyi bejelentkezés, posztolás, online jelenlét. Erre a technikára olyan programokat is szervezhetünk, amelyek digitális “guruk” (vloggerek) közreműködésére épülnek.
A múzeum jelene és jövője, hogy képes alkalmazkodni a folyamatosan változó világhoz, nem feladva a hitelesség iránti elkötelezettségét. A kamaszok digitális eszközparkja tálcán kínálja magát ehhez. Éljünk vele!
Snapchat hercegnők
A fentiek a MOKK 2017. november 28-i kamasz műhelyén résztvevő múzeumi koordinátorok közösen megfogalmazott gondolatai és javaslatai múzeumban dolgozó kollégák számára.
A kamasz műhelyt Joó Emese, a kicsoportokat Éliás István, Kesik Gabriella, Lechner Judit és Tóth Kálmán vezette.
Résztvevők és szerzőtársak:
Baloghné Szűcs Zsuzsanna, Bálint Brigitta, Bartusek András, dr. Bereczki Ibolya, Bojcsuk Anna, Bolyácz Róbert, Csillag Edina, Csizmaziáné Lipták Mária, Farkas Gergely, Fehér Györgyi, Fiedler Zsuzsanna, Gécziné Nagy Mária, Hajdu Franciska, dr. Henn Tamás, Kajári Gabriella, Káldy Mária, Kardos Tamás, Kállai Irén, Korompainé Mocsnik Marianna,, Karancz Éva, Knob Alexandra, Kovács Anett, Kovács Éva Zsuzsanna, Marosi Ágnes, Merinu Éva, Mészáros Zsuzsanna, Nagy Anikó, Nagy Magdolna, Németh Péter, Paréj Gabriella, Pató Mária, Szabadhegyi Zita, Szabó Lujza, dr. Szabó Sarolta, Szatmári Csilla, Székely Ágnes, Sziray Zsófia, dr. Szőts Zoltán, Takács Zoltán Bálint, Káldy Mária, Varga Ágnes, dr. Veres Gábor, Vidák Tünde, Vincze Rita, Vonnák Andrea
Casting: múzeumi koordinátorok és kamaszodó plüssjátékaik
A cikket a MOKK múzeumi koordinátori hálózata és munkatársai készítették 2017. november 28-án a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP - 3.3.3.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében megtartott szakmai műhelyen.
