Fel kell adni a centrum-periféria megközelítést

INTERJÚ

A Várkert Bazárban látható Gésák a Duna parton c. kiállítás egyik legfontosabb kísérőrendezvénye, egy nemzetközi konferencia kapcsán beszélgetünk Dénes Mirjammal, a kiállítás egyik kurátorával a japonizmus globális és helyi összefüggéseiről.

Türk Timea 2017-03-13 12:00
Cikk küldése e-mail:

A japán kultúra magyar művészetre gyakorolt hatását jeleníti meg a Kogart és a Hopp Ferenc Ázsia Művészeti Múzeum egy közel 50 évet felölelő (~1870-1920)  kiállításban, ahol  a magyar képző- és iparművészet ekkor született emblematikus tárgyainak bemutatásával sikerül megvilágítani a japán kultúra és  művészet iránti szeretetet és érdeklődést Magyarországon. A Gésák a Duna parton című tárlat nagy számú köz- és magángyűjteményből összegyűjtött, reprezentatív anyagával március 15-ig látogatható a Várkert Bazárban.

A Hopp Ferenc Múzeum a kiállítás legfontosabb kísérőrendezvényeként egy nemzetközi konferencia megszervezését is fontosnak tartotta, a japonizmus globális és helyi összefüggéseit kutatva.  De hogy miért is, erről  kérdezem Dénes Mirjam művészettörténészt.

 

- Először is tisztázzuk a japonizmus fogalmát, nemzetközileg is ez az elfogadott kifejezés a japáni kultúrának más kultúrákra való hatására? Mit jelent ez pontosan?


- A japonizmus fogalma 1872-ben született meg Franciaországban és a japán kultúra, művészet iránti szeretetet és érdeklődést jelenti, és a sokrétű fogalomba beletartozik a japán művészet kutatása, értése és gyűjtése is. ​Szűkebben pedig a nyugati képző- és iparművészeti alkotások formai, motivikus, kompozicionális stb. jegyeire utaló fogalom, amely azt jelzi, hogy alkotójuk a japán művészet által ihletetten dolgozott. Franciául Japonisme, angolul is, az e-t megtartva, vagy elhagyva, a németben Japonismus, a spanyolban Japonismo, az olaszban Giapponismo. Nálunk japonizmus, japanizmus, japánizmus és nipponizmus is használatban volt. A kiállításban a japonizmus kifejezést, illetve az angol szövegekben a Japonisme alakot használtuk, mert ez magában hordozza a francia kapcsolatot is. Végül is az egész jelenség Párizsból terjedt el.

 

- Maga a fogalom időben behatárolt?

- A kezdete mindenképp. Japán közel 250 évnyi elzárkózás után amerikai nyomásra 1854-ben nyitja meg kikötőit a nemzetközi kereskedelem előtt. Ezt megelőzően csak szórványosan kerülhettek japán tárgyak nyugatra, sporadikus jelenlétük ott volt a 17-18. század chinoiserie-divatjában is, de a Nyugat művészetére nem gyakoroltak akkora hatást, mint a 19. század második felétől tömegesen megjelenő japán műtárgyak, főleg fametszetek, kerámiák, lakkok, textilek. A legkorábbi japonizáló alkotásként Félix Bracquemond 1866-os Rousseau-készletét szokás számon tartani. Erre az étkészletre Hokusai Manga-sorozatából válogatott növények, állatok, rovarok rajzait vitte fel, bármiféle rendszer nélkül, egymással keverve és színezésüket a porcelánfestőkre bízva, ami szinte forradalmi cselekedettel ért fel a konzervatív kerámiaművészet területén. Persze Rousseau után egész lavinája indul el a japonizáló alkotásoknak. Magyarország a Monarchia részeként csak 1869-től száll be a nyugaton terjedő Japán-rajongásba, s a japonizmus első magyar alkotásaként Székely Bertalan Japán nőjét szokás emlegetni. Hogy hol a vége, az már egy sokkal nehezebb kérdés, többek között erre is vártunk reflexiót a konferencián. A klasszikus japonizmus, ami a nyugati modern művészet fejlődésének egyik motorja, ha még az első világháború idejére nem is, az 1920-as évek végére, a 30-as évek elejére már meggyengül. Az az elementáris benyomás, amit a 19. század végének szereplői egy új, gazdag vizuális kultúrával rendelkező ország megismerésekor érezhettek, már nem érvényesül. Ekkor már más kultúrákban találták meg a további fejlődést biztosító inspirációt. Megszoktuk a japán látásmódot, és bár a mai napig a klasszikus japán esztétikai gondolkodás jelentősen inspirálja a Nyugatot, már nem tud olyan mértékű művészeti paradigmaváltást generálni, mint amire sok más tényezővel együtt képes volt a 19. század végén és a 20. század elején.


Székely Bertalan Japán nője és Gellér Katalin kurátor

 

- Milyen nemzetközi érdeklődés kíséri ezt  a tudományterületet? Léteznek iskolák, kutató helyek, melyekről lehet tudni, hogy komoly figyelmet szentelnek a témának vagy inkább elszigetelten, egyéni kutatások jellemzik? Esetleg vannak olyan országok, ahol a japonizmus hatása jobban megfigyelhető, nyomon követhető a művészetekben és ezért jobban is foglalkoznak vele?

 

- A japonizmus kutatása az 1970-es évek vége óta folyamatosan jelen van a művészettörténeti kutatásban. Eleinte természetesen a nagy európai kultúrnemzetek, a franciák, angolok, németek és az USA kezdték feltérképezni kultúrájuk Japán általi ihletettségét, ahol eleve a művészeti élet főbb központjai pezsegtek. A nyolcvanas évektől születnek a nagy, monografikus feldolgozások és az első nagyobb volumenű kiállítások is, köztük olyanok, amiket Japánban is bemutatnak. Az persze természetes, hogy ezek a kutatások országonként nem sok személynévhez köthetők, hiszen egy rétegjelenségről van szó. A japonizmus nem olyan izmus, ami kizárólagosan definiál műveket, hanem inkább búvópatak-szerű jelenség, ami itt is, ott is felbugyog. Van Gogh művei még posztimpresszionisták, Klimt művei pedig szecessziósak attól, hogy a japán művészetből eredő bizonyos vonások is kimutathatók rajtuk. Viszont az is megfigyelhető, hogy a japonizmus kutatása nem szűnik, és a 2000-es évekre már minden nyugati országban foglalkoznak helyi és globális jelenségeinek feltérképezésével. Nem csak Európában, de Észak- és Dél-Amerikában, sőt, Ausztráliában is. Szerencsére  a kutatási repertoár is egyre szélesedik, az építészettől  és a lakáskultúrától kezdve a színházon, vagy a festészeten át a viselettörténetig mindenhol kimutatható a jelenléte. Éppen ezért olyan konferenciát szerettünk volna létrehozni, ahol előadóink segítségével a lehető legszélesebb földrajzi területet fedhetjük le a japonizmus kutatása szempontjából. Persze addig nyújtózkodtunk, ameddig a takarónk ért.

 

- Hogyan kell elképzelni egy ilyen konferenciát? Párhuzamos monológok soraként vagy vannak kapcsolódási, netán ütközési, illetve reflektálási pontok?

- Minden konferencián vannak monológok, és minden konferencián vannak olyan résztvevők is, akik nyitottak az új eredmények befogadására és továbbgondolására. Itt sem volt másképp. A konferencia tapasztalatait azonban nagyon könnyű így megfogalmazni: eltérő helyek, közös problémák. Elképesztő volt látni, hogy a sok különböző kulturális háttértudással rendelkező, más-más országból érkező előadó hasonló módszertani kérdésekkel küzd és hogy bizonyos jelenségek, esetek csak országhatárokon átívelő kapcsolatrendszerek segítségével válnak érthetővé. Természetes, hogy mindenki a saját földrajzi területének tárgyanyagából, azok jellegzetességeiből indul ki. A kétnapos konferencia végére azonban szinte minden előadó felfedezte, hogy a teremben ülők közül legalább 2-3 személlyel érdemes lenne együttműködnie, vagy legalábbis együtt gondolkodnia ahhoz, hogy mindannyian lépéseket tehessenek előre.

 

- Milyen szempontok alapján lettek kiválasztva a meghívott előadók?

- Az eddig elmondottak után nem fogsz csodálkozni ha azt mondom, hogy az általuk kutatott földrajzi terület alapján. Két körben válogattunk. Egyrészt a Japán Alapítvány budapesti irodájának támogatásának köszönhetően meghívhattunk nyolc olyan kutatót a világ különböző pontjairól, akik a japonizmus kutatásában nagy dolgokat tettek le az asztalra. Kb. 10 éve tudom figyelemmel követni, hogy mi zajlik a témában körülöttünk, ezért egyértelmű volt, hogy kiket szeretnénk meghívni. Japánból Yuko Ikeda jött, a Kiotói Modern Művészetek Múzeumától, aki a japán textilfestő stencilek (katagamik) európai kultúrára gyakorolt benyomását kutatja. Itt volt Gellér Katalin, a magyar japonizmus első számú kutatója és egyben a kiállítás társkurátora, meghívtuk Piotr Splawskit, aki a lengyel japonizmusból írta disszertációját, Markéta Hánovát, aki a cseh japonizmus prágai kiállításának volt a kurátora, Daniela Frankét Bécsből, aki színházi japonizmus kiállítást rendezett a Theatermuseumban, Ricard Brut, aki a spanyol japonizmust kutatja és egyben az egyik legtájékozottabb a japonizmus nemzetközi kutatási áramlataiban. Volt két vendégünk Norvégiából is, a Japonomania című, északi országok japonizmusát bemutató (most épp Dániában látható) utazó kiállítás két kurátora, Vibeke Waallann Hansen és Widar Halén. Emellett lehetett előadóként is pályázni, így további 10 embert hívtunk meg annak alapján, hogy témajavaslataik mennyiben járulhattak hozzá a japonizmus lokális és globális vonatkozásainak vizsgálatához. Hihetetlenül érdekes előadásokat hallhattunk, mintegy 15 ország előadóitól.

- Az előadások témáját, az előadókat látva,  miért kaphat különös hangsúlyt a kelet-közép-európai országokban a japonizmus megléte?

- Önös érdek! (Nevet.) Körülnézünk, és azt látjuk, hogy itt egy kiállítás a magyar japonizmusról. És tudjuk, hogy milyen jelentős volt a nagy európai központokban, sőt Bécsben is, ami már a szomszédban van, viszont nem látjuk, hogy mi volt a közvetlen közelünkben. Van japonizmus Romániában, Ukrajnában, Szlovákiában, Horvátországban? Persze a történelem eseményeit ismerve nem beszélhetünk nemzeti japonizmusokról, ebből a szemszögből nézve a magyar japonizmus fogalma sem létezik, de tiszta sor, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia teljes területét többé vagy kevésbé érintenie kellett a jelenségnek, és az lenne igazán érdekes, ha ezeket a régiós átmeneteket lehetne szépen lekövetni. Azt, hogy a közép-európai japonizmus más volt-e a nyugat-európai országokétól, és ha igen, akkor miben különbözött tőle,  csak a teljes régió feltérképezése után lehetne megválaszolni. Ez nem egyemberes feladat, többnyelvű, több országra szóló, nemzetközi együttműködésen alapuló kutatást igényel. Szeretném jelezni, hogy nem zárkózom el a megoldások elől!

- A japonizmus időben összekapcsolható-e más történelmi jelenségekkel, eseményekkel?

- A világutazók és a világkiállítások korában járunk, minden mindennel összefügg! A japonizmus talán a modern világ globalizációjának egyik első kézzelfogható jele. Sonia Coman a Columbia egyetemről a Limoges-i kerámiák kapcsán hozott egy kapcsolati hálót a konferenciára: egy szoftver segítségével rajzolgatja a japonizmus terjedését a személyes kapcsolatokon keresztül. Elképesztően nagy hálója van, ami szinte minden kontinenst összeköt. Van itt még valami. A rajongott Japán először Kínát, majd Oroszországot győzi le háborúban (utóbbit már félelemmel vegyes tisztelettel bámulja Európa 1905-ben), s ezzel helyet foglal a nagyhatalmak között. Az egzotikus, érdekes keleti  helyszín egycsapásra nagyrabecsült tárgyalóféllé válik. Megváltozik a status quo. Ez egy fordulópont Japán megítélésében és nem szabad róla kutatás közben sem megfeledkezni. (Némi háttérinfó a korszakról ITT olvasható.)

- Milyen általános megközelítések,  elképzelések jellemzik ezt a tudományterületet helyi és globális szinten, illetve a mostani konferencia hozott-e újat ebben? Ha igen, milyen következményei lehetnek ennek a konferenciának?

- Azt hiszem, hogy a konferencia egyik legmarkánsabb és visszatérő gondolata az volt, hogy fel kell adni a centrum-periféria megközelítést. Mint mondtam, a 80-as, 90-es évek kutatásai mind a franciákra, britekre, amerikaiakra koncentráltak, és az volt az általános vélekedés, hogy minden az itt tanuló művészeknek és értelmiségeknek köszönhetően jutott el Európa más pontjaira. A lokális kutatások viszont sorra hozzák meg azokat az eredményeket, amelyek bizonyítják, hogy az előbbi gondolat nem lehet abszolút. Az adott országokban kialakuló műgyűjtemények, helyi globetrotterek tapasztalatai, a személyes helyi, vagy egy-egy régiót átkötő kapcsolatok legalább annyira járultak hozzá a japonizmus terjedéséhez, mint a Párizsból hazajáró / hazatérő művészek. Sőt, izgalmas, a konferencián felmerülő aktuális kérdés volt az is, hogy a közép- és kelet-európai régió ismereteit nem befolyásolhatták-e legalább annyira a gazdag orosz, főleg szentpétervári gyűjtemények és az ottani műkereskedelem, mint a nyugat-európai központok? Tehát a lokális, akár mikro-kutatásokból építkező puzzleből tudnak csak a globális kép fő kontúrjai kirajzolódni.

 

- A konferencia után felmerült-e benned, hogy a kiállítást esetleg másképp, más hangsúlyokkal csináltad volna vagy csinálnád egy másik alkalommal?

- Bár még nem vagyok vén róka a szakmában, az a tapasztalatom, hogy egy kiállítás mindig inkább valaminek a kezdete, mint a vége. Természetesen ezt a kiállítást is sok, megfeszített, erőt próbáló munka előzte meg, hogy sikerüljön letenni egy olyan tárgyanyagot a kiállítótérbe, ami által a napnál is világosabb, hogy Magyarországon volt japonizmus, jelentős művek kötődnek hozzá és kultúrtörténetünk kicsi, de fontos szeletét jelenti a japán kultúra megismerése, befogadása. Úgy gondolom, hogy a kiállítás ezért elérte az alapvető célját. A látogatók gondolatai azonban a megnyitó után kezdenek el megérni, új ötletek, új nézőpontok születnek, és a kurátor is, a tárlatvezetések, interjúk és kötetek után már teljesen máshogy néz a kiállítás mondanivalójára, egy-egy gondolat hangsúlyára, mint korábban tette. A kiállítás tartalma tovább érik annak lebontása után. A konferencia is olyan új gondolatokat, megközelítési módokat nyújtott a számomra (és remélem, hogy mások számára is), ami inspirációt és erőt ad a jelenség további kutatására, az ismeretanyag bővítésére és új következtetések levonására. Én nagyon sokat kaptam ettől a konferenciától, kívánom ezt az élményt mindenkinek. Magyarországon akkor kell kiállítást csinálni, amikor lehetőség van rá. Úgy gondolom, hogy éltünk a lehetőséggel, és ha a jövőben további lehetőségek nyílnak, akkor azokkal is élni kell, immár az újabb kutatások eredményeinek, újabb letisztult gondolatok és megújult koncepció segítségével.

 

Portréfotó: Tamás Ágota

Gésák a Duna-parton

JAPONIZMUS

A japán kultúra magyar művészetre gyakorolt hatását mutatja be a századforduló magyar képző- és iparművészeti munkáinak segítségével a „Gésák a Duna-parton” címmel, amely csütörtökön nyílt meg a Várkert...

2016. december 12. MTI - MMO

1. Japán

Néprajzi Múzeum 1-es számú tárgya

Ezen a címen akár Esterházy Péter is írhatna tárcát - bár ő nem tenne pontot az egyes után -, de nevezhetnénk így tréfásan az első japán császárt is. A megoldás ennél sokkal prózaibb, de egy kis kalandot...

2010. március 03. Frazon Zsófia

Ázsiai kultúrákról fiataloknak

KÖNYVAJÁNLÓ

A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum múzeumpedagógiai kiskönyvtára sorozatában Korea, majd Japán után nemrég Kínáról jelent meg egy keményfedeles kiskönyv.

2017. március 03. Türk Timea
 
A lengyel ulánusok a Jósa András Múzeumban
 
Utolsó felvonás. IV. Károly király koronázása – 1916 a Magyar Nemzeti Múzeumban
    Muzeumok.hu Rss betöltése...