Idei újdonságok a Lumúban

2017

Többek között a brit Gilbert & George művészpáros, a Fluxus mozgalom és a Pécsi Műhely alkotásaiból válogató tárlatok szerepelnek a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) idei kiállítási programjában.

MTI 2017-01-26 14:45
Cikk küldése e-mail:

Fabényi Julia igazgató a Lumú csütörtöki sajtótájékoztatóján felidézte: 2016-ban 311 nyitvatartási napon – Magyarországon egyetlen múzeumként napi 10 órában – várták mintegy 100 ezer látogatójukat 13 kiállítással és 270 múzeumpedagógiai programmal.

Az elmúlt négy évben 89,5 millió forint értékben vásároltak műtárgyakat, elsősorban a Nemzeti Kulturális Alap és a Ludwig Stiftung támogatásának köszönhetően – tette hozzá.

Fabényi Júlia az idei programról szólva közölte, hogy február végén Mentés másként… címmel a Lumú kollekciójából válogat a magyarországi újmédia-művészet alkotásaiból az év elsőként megnyíló tárlata.

A múzeum gyűjteményéből márciusban Westkunst - Ostkunst címmel nyílik új állandó kiállítás. A keleti és nyugati művészet párhuzamait, jellegzetességeit vizsgáló tárlaton újra láthatók lesznek az elmúlt két évben más intézményeknek kölcsönzött főművek is.

Készman József kurátor az El nem kötelezett modernitás című kiállításról szólva elmondta, hogy az anyag az exjugoszláv államok avantgárd művészeti tevékenységét tekinti át, egy Marinko Sudac gyűjteményéből 2016-ban Milánóban bemutatott válogatásra építve. Ehhez a tárlathoz kapcsolódik a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában is szereplő, Párhuzamos avantgárd című kiállítás, amely a neoavantgárd Pécsi Műhely 1968 és 1980 közötti tagjainak jelentős munkáit gyűjti össze, archív anyagokat is felsorakoztatva.


Gilbert & George munkái Szipőcs Krisztina szakmai igazgatóhelyettes elmondása szerint utoljára 1992-ben voltak láthatók Magyarországon. A világhírű brit művészpáros Bűnbak-képek Londonnak című, korábban a londoni White Cube Galériában bemutatott anyaga a modern városi létezés által felvetett kérdéseket boncolgatja. A Lumú július közepén nyíló kiállítása az 1984 és 1992 között működött Hejettes Szomlyazók művészcsoport humoros, provokatív installációit és intervencióit idézi meg.

Ősszel Walter Schnepel több ezer darabos gyűjteményéből válogatva mutatja be átfogó igénnyel a Lumú Fluxus címmel a 20. század egyik legnagyobb hatású művészeti mozgalmát, mások mellett Arman, Joseph Beuys és Yoko Ono munkáit is felvonultatva.

Az év végén a kortárs képzőművészet és a gazdaság kapcsolódási pontjait vizsgálja egy nemzetközi válogatásból merítő tárlat, majd a Lumú által kiírt CAPP (Collaborative Arts Partnership Programme) pályázat legjobb munkái mutatják be a társadalmi együttműködésen alapuló művészeti tevékenységek lehetőségeit.


Boros Géza, a Velencei Biennálé Iroda vezetője és Petrányi Zsolt kurátor emlékeztettek arra, hogy a Lumú feladata a Velencei Biennálé magyar kiállításának megszervezése is. A magyar pavilonban idén Várnai Gyula Békét a világnak! című kiállítása szembesíti májustól novemberig több installáción keresztül a múlt futurológiai elképzeléseit a jelen dilemmáival.

 
Utolsó felvonás. IV. Károly király koronázása – 1916 a Magyar Nemzeti Múzeumban
 
Gésák a Duna-parton. A japán kultúra hatása a magyar művészetre
    Muzeumok.hu Rss betöltése...