Pulszky - túl a múzeumon

Pulszky Ferenc emléktábla Szécsényben

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület névadóiról, Ferencről és Károlyról csak ritkán áll módunkban mesélni. Most megragadjuk az alkalmat!

Kazareczki Noémi 2011-10-10 09:00
Cikk küldése e-mail:

 Ki volt Pulszky Ferenc és Károly? Miért az ő nevüket viseli a legnagyobb taglétszámmal rendelkező múzeumi, szakmai civil szervezet?
A válasz nem bonyolult. Pulszky Ferenc, akit a dualizmus kultúrpápájának is neveznek, 1869-től 25 éven át volt a Nemzeti Múzeum igazgatója. Részt vett az Esterházy-képtár és több más külföldi gyűjtemény állami megvásárlásának előmozdításában. Ezen gyűjteményekből jött létre az 1870-es években Iparművészeti, majd az 1880-as években a Szépművészeti Múzeum jogelődje, az Országos Képtár. Ez utóbbi intézmény vezetője, Pulszky Ferenc fia, Károly volt.
2011. szeptember 18-án az idősebb Pulszkyra emlékeztünk, amikor az európai uniós pályázatból megújult szécsényi evangélikus templom ünnepélyes átadásán a Pulszky Társaság által készíttetett emléktábla avatására is sor került.
Hogy hogyan alapították templomukat a lutheránusok, és hogyan kapcsolódik hozzá Pulszky Ferenc, azt az alábbiakban olvashatjuk.

Szécsény és a protestánsok

A szécsényi evangélikus közösség keletkezésének ideje a 16. századra nyúlik vissza. A ferences kolostor historia domusa szerint 1594-ben, Szécsény török alóli felszabadítását követően a vár plébániatemploma a lutheránusok kezébe került. Ebben Bocskai István megerősített őket. Az 1607. május 30-án kelt oklevél szerint viszont Forgách Zsigmond – aki 1603-ban visszatért katolikus hitre – mint Nógrád vármegye főispánja és Dóczy András barsi főispán adta vissza a katolikusoknak korábbi templomukat: az 1606. évi ún. bécsi békére hivatkoztak, amely elrendelte az elfoglalt templomok kölcsönös visszaadását.

Egy uniós pályázatnak köszönhetően 
Szécsény belváros megújulhatott.

1663-ban a szécsényi gyülekezet sorsa véglegesen megpecsételődött: a török újból elfoglalta a települést, majd húsz éven át uralma alatt tartotta. Végül 1683-ban Sobieski János lengyel király csapatai szabadították fel Szécsényt, amely ezután pestisjárvány miatt hosszú évekre teljesen elnéptelenedett. 1688-ban a ferencesek kezdeményezésére megindult az újratelepítés, előbb a katolikus népesség talált új lakóhelyet, csak ezt követően érkeztek protestánsok is. Még nem tudható pontosan, mikor alakíthatták meg a közösségüket, és kiknek a házaiban tarthatták az istentiszteleteket. Az 1798-as evangélikus egyházlátogatási jegyzőkönyv mint Kiszellő filiájáról beszél Szécsényről. Valószínű azonban, hogy a település már 1731 előtt csatlakozott az anyaegyházhoz, a katolikus vizitációban ugyanis ekkor 14 fő evangélikus vallásút tüntettek fel. A fokozatosan gyarapodó lélekszám joggal igényelhette a lelkipásztori gondoskodást, s így kerültek a szécsényi evangélikusok Kiszellőhöz.

Az 1798-ban tartott vizitáció adatai szerint Szécsényben 25 fő evangélikus lelket írtak össze, s az 1805-ös, 1813-as és az 1819-es vizitációk gyarapodó lélekszámról tettek tanúságot a filiákban és a szórványokban. 1831-től minden vasárnap tartottak istentiszteletet, egyelőre Kristóffy János alszellői lelkész szolgálatában.

A tanító nélkül maradt közösség azon fáradozott, hogy iskolaházat szerezzen. Gróf Forgách Pál, Szécsény akkori ura kérelmüket meghallgatva, 1 hold földet adományozott nekik, és sikerült megszerezniük még két rozoga házat. 1845-ben Dobranyovszky Károly – Kiszellő káplánja – már Szécsényben lakott, tanította az iskolás gyermekeket, és gondozta lelkiekben a híveket.

A Forgách család kastélya

A Pulszky család érkezése

1846-ban Forgách Pál végleg eladta ősi fészkét Pulszky Ferencnek és nejének, Walter Teréziának. Az evangélikus vallású Pulszky család azonnal a kis gyülekezet segítségére sietett. A hívek a kastélyuk mellett, a régi várból megmaradt bástya falai között – a mai Nyugati Bástya épülete – húzódtak meg, amelyet berendeztek imaháznak, s ott tartották istentiszteleteiket 1846–49 között. Ezután azonban Dobranyovszkyt Kiscsalomjára helyezték rendes lelkésznek, és a lutheránusok elvesztették hitbuzgó, jótékony pártfogójukat, Pulszky Ferencet is. Pulszky ugyanis a szabadságharc leverése után a forradalom és szabadságharc eseményeinek aktív szereplőjeként külföldre kényszerült. A kastély és az uradalom császári kezelésbe került, szó sem lehetett arról, hogy az evangélikus gyülekezet a bástyában összegyűlhessen, sőt még az imaház bútorait is elárverezték.

 
Az emlékezetes nyugati bástya

Kiegyezők

1867-ben, a kiegyezés évében fordult jobbra a gyülekezet helyzete: Pulszky Ferenc amnesztiában részesült, és visszakapta szécsényi uradalmát. Első intézkedéseinek egyike a szécsényi gyülekezet sorsának áttekintése volt. Kezdeményezésére a tagosítás alkalmával a közbirtokosság telket adott a lelkésznek, ezzel garantálta a szécsényi anyaegyház jövőjét.
Még ebben az évben Székács József püspök Simonides János orosházi tanárt ajánlotta Pulszkynak, aki a kápláni-tanítói állást elfogadta. Ez nem volt elegendő, csakhamar be kellett látniuk, hogy a maroknyi felekezet elvész más egyházak tengerében, ha segítő kézzel talpra nem állítják, és nem önállósítják.
Simonides és az ifjú Pulszky Ágoston – Pulszky Ferenc fia – bejárta Szécsény vidéki szórványait, összeírta a híveket. A végeláthatatlan tárgyalások eredményeként 1869-ben a szécsényi evangélikus gyülekezet végre anyaegyházzá lépett elő, és Simonides Jánost rendes lelkészükké választották. Rövidesen segédtanítót is sikerült választaniuk.

 A Pulszky család, amely nemcsak a múzeumokért hozott áldozatot

Lelkészük vezetésével nagy elhatározásra jutottak: mielőbb templomot kell építeni a gyülekezetnek. A templom helyének szánt területet a Pulszky család adományozta az egyháznak. Négyévi lassú építkezés után 1888-ban használatba vették, bár berendezése még hiányzott, sőt külső fala is vakolatlan volt. Éveken át folyt a gyűjtés, míg a belső berendezés is elkészült, végül 1899. július 2-án szentelték fel a gyülekezet templomát.
Simonides János lelkipásztor, amikor az egyházalapítás, a templomépítés nagy munkáját befejezte, 1911-ben megérdemelt nyugalomba vonult. Rá egy évre, 1912-ben halt meg és temették el Szécsényben.
Simonides és Pulszky Ágoston egyházfelügyelő emlékét 1929-ben emléktáblával örökítették meg, ami a mai napig hirdeti nagyságukat a templom belső falán. Utódaiklelkesedéssel folytatták a megkezdett munkát, de törekvéseiknek először a háborús évek eseményei, majd 1945 után az egyházüldözés vetett gátat.

A nagy elődök nyomában

Őseinek küzdő példájából merítve a gyülekezet most is lelkesen dolgozik, összefogva ápolja a lutheránus értékeket. Így tesz és tett Deme Károly is, a Szécsényi Evangélikus Egyházközség lelkipásztora, akinek (többek között) köszönhető a templom felújítása. Elkészült a torony és a templom külső-belső renoválása, az orgona felújítása, a templomkert kerítése. Az egyházközség emléktáblát helyezett el Simonides János evangélikus lelkész tiszteletére a templom északi oldalán; a Pulszky Társaság névadójára emlékezve, Pulszky Ferenc előtt tisztelegve állított emléktáblát az épület keleti falán, a főbejárat mellett.

Örvendetes hír ez nemcsak azért, mert Pulszky Ferenc az önálló egyházközség megteremtéséért fáradozott – és erről tábla emlékezik meg –, hanem azért is, mert végre megjelent Szécsény belvárosában a Pulszky név, hiszen kevesen tudják, hogy e család a településen egykor jelentős birtokkal rendelkezett.

 

 

 

Irodalom

Galcsik Zsolt: A Szécsényi Evangélikus Templom története. (A templom avató ünnepségén elhangzott előadás, 2011. 09.18.)


 
Utolsó felvonás. IV. Károly király koronázása – 1916 a Magyar Nemzeti Múzeumban
 
Gésák a Duna-parton. A japán kultúra hatása a magyar művészetre
    Muzeumok.hu Rss betöltése...