Eldőlt, ki lesz a Nemzeti Múzeum főigazgatója

VEZETÉS

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum jelenlegi vezetője, Varga Benedek veszi át 2016 júliusától a Nemzeti Múzeum irányítását.

Magyar Múzeumok Online 2016-01-05 12:25
Cikk küldése e-mail:

 Új vezető kerül a Magyar Nemzeti Múzeum élére: július elsejétől Varga Benedek, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár (SOM) főigazgatója veszi át az irányítást – írta a Magyar Idők ma reggel. A Magyar Nemzeti Múzeumot – 2010. február 1-jétől – öt éven keresztül Csorba László történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora vezette, majd 2015. február 1-jétől december 15-ig megbízott főigazgatóként folytatta munkáját. A lap információi szerint január elsejétől további fél évig marad a múzeum megbízott vezetője.

Varga Benedek ugyancsak történész végzettségű szakember, a SOM vezetői posztja mellett tavaly március óta a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának (ICOM) Magyar Nemzeti Bizottsága elnöki tisztségét tölti be. Utóbbi szervezet a múzeumokat és múzeumi szakembereket fogja össze, és tavaly megválasztott elnökségének céljai között szerepelt a közép-európai országokkal való együttműködés erősítése, továbbá a magyar múzeumi szakma eredményeinek nemzetközi népszerűsítése - olvashattuk a lapban.

A többek között a Semmelweis Ignác egykori szülőházában működő Semmelweis Orvostörténeti Múzeum – amely egyébként tavaly ünnepelte megnyitásának 50. évfordulóját – az orvostudomány és a gyógyszerészet hazai és nemzetközi történetéből ad ízelítőt. Az állandó kiállítás az ókortól a XX. század elejéig tartó fejlődés tárgyi, művészeti és írásos emlékeit mutatja be, míg az időszaki kiállítások egy-egy különleges téma köré csoportosítják anyagukat. Az intézmény névadójának alakja előtt 2013-ban a Semmelweis ikon című kiállítással tisztelegtek, majd tavaly nyáron, Semmelweis Ignác halálának 150. évfordulója alkalmából rendhagyó tárlat nyílt a múzeumban. Ennek célja volt, hogy bemutassa, miként változott Semmelweis értékelése az elmúlt másfél száz évben. A SOM-nak otthont adó tabáni épület nemcsak az anyák megmentőjeként tisztelt orvos szülőháza, hanem az 1960-as évek óta végső nyughelye is, így nemzetközi zarándokhelynek számít.

 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...