Borotvatartó

A HÓNAP MŰTÁRGYA

A Jósa András Múzeum előcsarnokában látható a 2017-es esztendő februári műtárgya, egy 1897-ben készült, szépen díszített fa borotvatartó.

Dr. Ratkó Lujza 2017-02-11 12:08
Cikk küldése e-mail:

 

A 2016-os év egyik legkülönlegesebb, legérdekesebb néprajzi szerzeménye egy 1897-ben készült, szépen díszített fa borotvatartó volt. A népművészetnek ez a klasszikus szépségű darabja ajándékozás révén, a nyíregyházi illetőségű Makara Sándor jóvoltából került a Jósa András Múzeumba.

A műtárgy kuriózumnak számít, hiszen manapság ilyen régi, ráadásul alkotójuk (vagy tulajdonosuk) nevével és készítésük pontos dátumával ellátott, szépen díszített tárgyak gyakorlatilag már nem gyűjthetők, legfeljebb csak elvétve kerülhetnek a muzeológus látókörébe. A borotvatartó előéletéről a belevésett adatokon kívül csak annyit tudunk, hogy feltehetően Nyírszőlősön vagy környékén használhatták, vagy legalábbis utolsó tulajdonosa oda való lehetett.

A borotvatartó a paraszti kultúrának egyik legjellegzetesebb, rendszerint szépen díszített használati tárgya. A mai borotva előde egy éles, hosszú pengéjű, nyeles szerszám volt, ennek biztonságos tárolására szolgált e sajátos fadoboz. Múzeumaink néprajzi gyűjteményei a 18. sz. derekáról őrzik a borotvatartó legrégebbi példányait. Története azonban jóval korábbra nyúlik vissza, ugyanis egy hasáb alakú, kihúzható fedelű formáját már Kr. u. az első évezredben is használták Európa-szerte. Ezt az archaikus típust a későbbiek folyamán felváltotta egy újabb forma, amelynek már nem kihúzható fedele, hanem egyik végén szöggel rögzített, félrefordítható zárólapja volt. Ezeket a fedőlapokat gyakran több részből szerkesztették meg úgy, hogy csak egyik alkatrésze elmozdításával lehessen kinyitni. Aki nem ismerte ennek a fortélyát, az csak hosszas próbálgatás után jöhetett rá a csalafinta zár nyitjára.

A borotvatokok készítői rendszerint ügyes kezű, fúró-faragó falusi gazdák, mesteremberek, illetve gyakran pásztorok voltak. Előfordult az is, hogy valamilyen vétség miatt börtönbe került betyár vagy pásztor készített ilyet – egyéb használati tárgyak, pl. sótartó, tükrös, fűszertartó mellett – úgynevezett „rabi munkaként”. Ezeket a pásztorművészet körébe sorolt tárgyakat többnyire ékrovással, karcolással, véséssel díszítették. Aprólékosan kimunkált díszítményeik között archaikus geometrikus formákat éppúgy találunk, mint stilizált növényi ornamenseket, ember- és állatalakokat, a pásztor használati tárgyainak realisztikus ábrázolását, vagy nemritkán hazafias és vallási jelképeket is. Gyakran rájuk került alkotójuk és/vagy tulajdonosuk neve, ugyanis sokszor baráti vagy szerelmi ajándékként készültek. Egy-egy ilyen hosszú és gondos munkát kívánó, mívesen díszített pásztorremeknek nagy volt az értéke: akár egy malacot vagy bárányt is megadtak érte, ha gazdát cserélt.

Hogy a pásztorok körében milyen nagy becse volt egy-egy szépen és jól elkészített borotvatartónak, arról érdemes ide idéznünk Malonyay Dezső érzékletes leírását 1911-ből: „Nevezetes faragott és díszített holmi a borotvatartó. ... A borotva kényes szerszám, nem szabad mindenkinek hozzá nyuládozni. A borotvatartót tehát úgy kell csinálni, hogy a gyermek valahogyan hozzá ne férhessen. A borotvatartók legnagyobb részén ezért elmés, furfangos, huncfut kitalálások, födelek és zárak vannak. Ha a pásztor egy-egy ilyen borotvatartót megkészít, bemutatja pajtásainak, s akkor megkezdődik a borotvatartó forgatása, zárása, feszegetése, nyitogatása. Húszan sem tudják kitalálni a nyitját. A korcsmában körülállják az asztalt. Ez is fogad, az is fogad, hogy ő ki tudja nyitani, de bizony sorra vesztik a fogadást és isszák az áldomást. Akár össze is törhetik az ördöngős jószágot, mégsem mennek vele semmire. Végre mestere, társai szeme láttára, félrehúz egy gombot, odébb tol egy kis darab alkatrészt, felfordítja, megrázza a borotvatartót, fordít még egyet rajta, s kinyílott. Újra bezárja a borotvatartót. De bezzeg megint csak nem tudja azt kinyitni senki, pedig jól látta mindenik az imént... Van persze ámulás-bámulás, csak úgy dagad a pásztor önérzete belé!”

A mi borotvatartónk legszembetűnőbb sajátossága az oldalán körbefutó felirat, mellyel készítője megörökítette a tárgyra vonatkozó legfontosabb adatokat: „1897 / KERESZTES JÁNOSÉ / KÉSZÜT 1897 MÁJUS 15. DIK / ÉN”. A feliratokon túl a hasáb alakú, lekerekített végű fadoboz teljes felületét különböző vésett és ékrovásos díszítmények töltik ki. Oldalán és tetején körbefutó cikkcakk-vonal, illetve bemélyített fűrészfogas minta keretezi a feliratokat és ábrákat. A fedőlap oldalát és a nyitást-zárást szolgáló elmozdítható „gombot” keresztekből álló sor díszíti, mely a „gombon” még pöttyözéssel és cikkcakkal is kiegészül. A sordíszek mellett ugyancsak az archaikus geometrikus ornamentikát képviseli a borotvatartó tetején látható cakkos szélű rozetta és négy, az istenszem stilizált ábrázolására emlékeztető kettős háromszög is. A fedőlap nyitása a mi esetünkben sem egyszerű, s csak némi próbálgatás után lehet rájönni a nyitjára. A három egymásra csúsztatott és a rögzítő szög körül elfordítható rész három fázisban nyitható: előbb a legfelső „gombot”, majd a teljes fedőlapot kell eltolni ahhoz, hogy aztán a fedél mindkét lapját elfordítva kinyitható legyen a doboz. A borotvatartónak ezen a részén a geometrikus keretben már stilizált növények is megjelennek: az egyik egy cserépből, a másik talán egy hármas dombból (?) kinövő, szimmetrikusan elágazó levelű életfa. A szellős, könnyed vonalvezetésű kompozíciók az életfa-ábrázolások szép példái.

Külön érdemes szót ejtenünk a borotvatartó keskenyebbik végének díszítményéről, ez ugyanis talán támpontot adhat a készítés körülményeinek megfejtéséhez. A fő motívum itt egy lófej, amiből nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy pásztor volt a tárgy készítője, hiszen elsősorban a pásztorokra volt jellemző a környezetükben megtalálható állatok ábrázolása. Még árulkodóbb azonban a ló nyaka mögött szerényen meghúzódó, kisméretű ábra, amely leginkább egy rácsos ablakhoz hasonlítható, s amely talán arra utal, hogy „rács mögött” készülhetett a borotvatartó – netán egy lótolvajlásért áristomban hűsölő pásztor „rabi munkája”. Ezt már valószínűleg sohasem fogjuk megtudni...

Amit viszont megtudtunk ennek a matuzsálemi korú, kereken 120 éves tárgynak a kapcsán, az az, hogy a paraszti kultúra a legegyszerűbb használati tárgyat is fel tudta ruházni olyan megkülönböztető jegyekkel, amelyek kiemelték azt a puszta funkcionalitás világából, és nemcsak egyedivé és személyessé, hanem egyszersmind széppé és – szimbólumai révén – jelentéstelivé is tették.

A történelem lapjai

HATÁROZÓ

A hónap műtárgya a Természettudományi Múzeumban Jávorka Sándor A magyar flóra kis határozója című könyve. Amellett, hogy a tudományos igényű ismeretterjesztés egyik alapműve, a huszadik század történelmi...

2015. szeptember 09. Pifkó Dániel

A szorgalmas segédtiszt jutalma

TÁRGY

A hónap műtárgya a Jósa András Múzeumban: a nyíregyházi Önkéntes Tűzoltó Egylet ezüstözött kelyhe 1936-ból.

2016. szeptember 09. Mohácsi Endre

Egzotikus szarvasbogarak

AZ ÉV ROVARA

A hónap műtárgya és egyben az év rovara 2017-ben a nagy szarvasbogár. Az ebből az alkalomból készült válogatás januárban megtekinthető a Természettudományi Múzeumban.

2017. január 01. Merkl Ottó
 
A lengyel ulánusok a Jósa András Múzeumban
 
Utolsó felvonás. IV. Károly király koronázása – 1916 a Magyar Nemzeti Múzeumban
    Muzeumok.hu Rss betöltése...