Kutatás Egyiptomban IV.

ÁSATÁS

A thébai nekropoliszban dolgozó Egyiptomi Magyar Régészeti Misszió 1995 óta kutatja a qurnai el-Hoha domb déli lejtőjének felső részét. A kutatásba László Orsolya antropológus képes tudósítása enged betekintést.

László Orsolya 2017-03-10 15:20
Cikk küldése e-mail:

A 2017. ásatási szezonunk alatti fotóriportunkat az idén előkerült múmiák bemutatásával zárjuk. De milyen is egy múmia?

A mumifikálási technika az évezredek során többször átalakult; akárcsak manapság az öltözködésben, különböző „divat irányzatok” jelentek meg, tűntek el és tértek vissza újra. Ami tendenciaként megfigyelhető, az a test megőrzésére irányuló eljárások egyre „tökéletesedése” volt.

 

 

A legkorábbi (és egyben a legolcsóbb) eljárások lényegében a test megőrződését, főleg a helyi klimatikus viszonyokra bízták. A pólya alkalmazása már ekkor is megfigyelhető. A temetés után a pólyába tekert test, a koporsóban kialakult belső pára miatt, szinte teljesen lebomlott, ezért csak a csontokat találjuk meg. A képen egy gyermek múmiája látható, mely az ásatás területén az egykori ideépült modern ház elbontásakor került elő, a padló alóli törmelékből. A pólyában jól láthatóak a combcsontok medence felőli végei.


 

A pólya vászoncsíkokból állt, mely anyagukat tekintve lehetnek durvábbak és finomabbak, valamint sűrű és lazább szerkezetű szövet együttes használata a jellemző. Gyakran összevarrások helyét is megtaláljuk rajtuk.

 

 

 

A későbbiekben „finomodtak” a módszerek. Körülbelül i.e 2600 körül kezdték el a testek szándékos megőrzésére irányuló mumifikálást. Az agyszövetet és a belső szerveket eltávolították és ún. kanopus edényekbe helyezték, a halott testét pedig nátronban (sóban) szikkasztották hetekig. Az is előfordul, hogy a test belsejébe ún. nátron zsákokat helyeztek, ami szintén a szövetekből való vízelvonást segítette elő. A képen egy ilyen zsák látható, belsejében nátron maradványával.



A belső szervek eltávolítása, a szikkasztás és a nagyobb mennyiségű gyanta alkalmazása a testüregben és a testfelületen, már a lágyszövetek szinte teljes megőrződéséhez vezettek. A testfelület gyakran vöröses elszíneződésű, de a testfelületre felvitt, illetve a gyolcsok közé kent gyanta levegőre kerülve oxidálódik, így a múmia és a rajta lévő gyolcs is, feketévé válik, amint ez a képen is látható.

A test helyzete ugyancsak változó volt a különböző időszakokban. Például a karok mellkason való keresztezése inkább a korai dinasztiák idején volt alkalmazott, míg később a test mellett a kar nyújtott helyzetbe kerül, a kezeket tenyérrel lefelé a medencére helyezték, amint ezen a példán is láthatjuk.

A III. Átmeneti Korban visszatér az a szokás, hogy a belső szerveket gyolcsba tekerve visszahelyezik a mellkas-, illetve hasüregbe. Ez a képen látható „fekete” múmiánál is megfigyelhető volt, így ez a jelenség bizonyos fokig datálni tudja ezt az egyént.

 


A balzsamozáshoz használt anyagokat, ugyancsak a sírba tették, edényekbe zárva. Idén egy ilyen edény töredéke került elő (fent), tartalmával együtt (lent). Az edény száját szövettel zárták le, amire egy követ is helyeztek súlyozásként (Fotó: Zomborácz Tamás)



A mumifikálás legkésőbbi példái az ún. Ptolemaiosz korból származnak. Ebben az időszakban a test konzerválása már gyakran abszurd méreteket öltött. Ekkor kezdték el a kátrány alkalmazását, az addig kizárólag gyantával kezelés helyett, ami olykor szinte kőkemény szoborrá változtatta a néhai „megrendelőt”. A kátrányt nemcsak a gyolcsok közé és a testfelületre kenték, hanem a testüreget, még a koponyaüreget is ezzel töltötték ki.

Idén ezt a technikát csak egy múmiatöredéken tudtuk megfigyelni (egy jobb kar töredéke- fenti képen; a bal oldali képen a váll melletti terület egy részlete, fekete, fényes felületű kátránymaradvánnyal), de az előző évekből ismerünk egy olyan esetet, ahol az egész testfelületen igen vastag kátrányréteg volt megfigyelhető (ld. lent)

 

A fotókat szerkesztette: Bicskei József

 

Végezetül ennyi  mulandóság után, mégis inkább néhány életképpel fejezném be az idei jelentést, amelyek talán némi betekintést adnak a misszió kutatómunkájának sokrétűségébe is.

 


Fábián Zoltán Imre, ásatásvezető, egyiptológus



Németh Bori, ásatásvezető-helyettes, egyiptológus



Zsom Dóra, orientalista


Somodi Nóra, festőrestaurátor-hallgató


Zomborácz Tamás, kőrestaurátor-hallgató



Azab Amm, restaurátor Szeni-Iqer sírjában található falfestményének tisztítása közben


Ásatási pillanatkép

 

Ásatási csoportkép a 2015. évi szezonból

Kutatás Egyiptomban I.

ÁSATÁS

A thébai nekropoliszban dolgozó Egyiptomi Magyar Régészeti Misszió 1995 óta kutatja a qurnai el-Hoha domb déli lejtőjének felső részét. A kutatásba László Orsolya antropológus képes tudósítása enged...

2017. március 03. László Orsolya

Kutatás Egyiptomban II.

ÁSATÁS

A thébai nekropoliszban dolgozó Egyiptomi Magyar Régészeti Misszió 1995 óta kutatja a qurnai el-Hoha domb déli lejtőjének felső részét. A kutatásba László Orsolya antropológus képes tudósítása enged...

2017. március 03. László Orsolya

Kutatás Egyiptomban III.

ÁSATÁS

A thébai nekropoliszban dolgozó Egyiptomi Magyar Régészeti Misszió 1995 óta kutatja a qurnai el-Hoha domb déli lejtőjének felső részét. A kutatásba László Orsolya antropológus képes tudósítása enged...

2017. március 03. László Orsolya
 
A lengyel ulánusok a Jósa András Múzeumban
 
Utolsó felvonás. IV. Károly király koronázása – 1916 a Magyar Nemzeti Múzeumban
    Muzeumok.hu Rss betöltése...