A kő kemény

MÚZEUMPEDAGÓGIA

A szerző a Néprajzi Múzeum Kő kövön című kiállításában szervezett, vak és gyengén látó csoport két múzeumpedagógiai foglalkozásán vett részt.

Bán Ildikó 2015-06-24 18:50
Cikk küldése e-mail:

Besüppedek a babzsák székembe, jön a vonat, izgulok, mi következik. Felismerem a hangot, igaz, ez a gőzös, amit mi, mai tizenévesek nem is ismerhetünk, csak filmekből. Száz évet visszautazunk az időben. Zenék és hangokból történetek bontakoznak. Közben felpróbálom a kipát, kezembe kerül egy gránátalma, maceszt kóstolok, szegfűszeget szaglászunk, majd finom mákos kalácsot is kapok, kóser sóval meghintve. Játszunk, ha jó kérdést teszek föl, csokipénzt kapok. Minden érzékemmel ízlelem, érzem a kiállítást – csak éppen nem látom.

Vak és gyengén látó csoport két múzeumpedagógiai foglalkozásán vettem részt a Néprajzi Múzeum Kő kövön című kiállításán. A foglalkozásokat Czingel Szilvia etnográfus (Centropa Alapítvány) és Joó Emese etnográfus, múzeumpedagógus vezette.

 

 

Bármely iskola tanára felhívhatja a múzeumpedagógust, időpontot kérve osztályának. Előzetesen megfogalmazhatja szándékait, igényeit: a kisebbek számára elegendőnek tartanak akár egy rövid interaktív sétát, de kérhetnek akár egyetemi szintű előadást is, mondjuk angol nyelven. Komoly bizalom szükséges ahhoz, hogy a tanár elhiggye, a múzeumpedagógus akár egy gyengén látó csoport számára élménnyé tesz egy kiállítást (a látványok terét). És a múzeumpedagógusnak komoly felkészültsége kell legyen, hogy akár egy elitgimnázium diákjai számára is újat mondjon az adott kiállítás témájáról. Mindezt kétszer 45 percben: az előre végiggondolt, kialakított tematikát, időbeosztást az adott csoporthoz igazítva. Ennyi idő áll a múzeumpedagógus rendelkezésére, hogy közös hangot találjon a gyerekekkel, a meglévő tudásukat felmérje és mozgósítsa, mindenkire figyeljen, kérdésekre és felfedezésekre ösztönözzön, ezen az úton a kiállítást közösen bejárják – feszültségmentes légkörben, indirekt módon oktatva.

 

 

A Kő kövön című, egy éven át, 2015. október 18-ig nyitva tartó kiállítás a múzeum anyagára alapozva a magyar vidéki zsidóság holokauszt előtti életmódjáról, vallásgyakorlásáról, kultúrájáról alkot képet. „A történelmi, társadalmi és néprajzi ismereteket fotókon, filmeken keresztül személyes sorsok, történetek egészítik ki, így válik a megismerés élővé, a tapasztalat valóságossá.”

 

 

Múzeumpedagógiájáról írva nem lehet célom a Kő kövön recenzeálása, bár annyi személyes megjegyzés megengedhető, hogy nagyon jó kiállításnak tartom, amelynek témája „múzeumpedagógiai ziccer”: a középiskolás korosztály lelkének érzékeny húrjait pengeti, éppen az őket legjobban érintő problémával foglalkozik. Vonzza az előítéleteket, ezzel pedig mind a múzeumpedagógusoknak, mind a diákkurátoroknak szembe kellett nézniük.

A diákkurátorokkal egy ismert pesti gimnázium tizenegyedik évfolyamos diákjainak foglalkozásán találkoztam. Az indító, kiállítást bemutató rövid beszélgetés után az osztály kilenc csoportra oszlott. Feladatuk szerint kilenc kérdéskörhöz kerestek egy-egy hozzájuk tartozó tárgyat a kiállításon. Ezt követően együtt módszeresen végignézték a termeket: így sorra kerülhetett mind a kilenc kérdéskör. A diákkurátorok nem beidomított néprajzi tudományos szöveggel, hanem saját szavaikkal fejtették ki az egyes témaköröket (miközben a múzeumpedagógusok mentorként kísérték őket, s ha – ritkán – szükség volt rá, kiegészítették az elhangzottakat, válaszoltak a fajsúlyosabb kérdésekre).

 

 

A Kő kövön kiállítás múzeumpedagógiájának fontos módszertani eleme a diákkurátorok bevonása kezdettől. „Hat középiskola diákja működött itt együtt, akik közösen megtervezték a koncepciót, majd együtt elrendezték a tárgyakat, elkészítették a dekorációt és kitalálták a múzeumpedagógiai programot is. A különleges múzeumpedagógiai vállalkozás módszertani szempontból egyedülálló, eredménye egyrészt a kiállítás rendhagyó tantermében látható, másrészt személyesen is megtapasztalható a középiskolások közreműködésével zajló foglalkozásokon, tárlatvezetéseken” (az idézet INNEN). Ám ahogy a diákkurátorok a múzeumpedagógusok egyenrangú partnerei voltak az előkészületek során, úgy ez az egyenrangúság a konkrét foglalkozásokat is átjárta.

 

 

A módszer működik, ugyanis az ifjú kurátorok nem egy iskolai ötösért vállalnak egyszeri szereplést, hanem feladattudattal, büszkeségből és a Néprajzi Múzeum iránti elkötelezettségből szánnak nem kevés időt mindennapjaikból. Lényükből jövő fogalmazásuk, akár szlengszavaik, hitelesebbé teszik mondandójukat. Úgy és annyit beszélnek, amennyit értenek. Azt tapasztaltam, hogy a még a jó felkészültségű osztály diákjai is szívesen veszik, hogy kortársaik vezetik végig őket a feszültségek és előítéletek közt a megértés keskeny ösvényén.

Kinek, milyen iskoláknak ajánlom, hogy vegyen részt a Kő kövön múzeumpedagógiai foglalkozásain? Azt hiszem, nincs olyan középiskola, nincs olyan sajátos érdeklődésű osztály, amelyhez a diákkurátorok és mentoraik ne találnák meg a megfelelő hangot, kombinációt – bevezetésként a holokauszt történelmi megtárgyalásához, vagy akár az előítéletesség társadalmi problémájához.

14 hónap kellett hozzá!

SZÉKESFEHÉRVÁR

Korszerű multimédiás oktatótereket és virtuális pontokat alakítottak ki az Alumíniumipari Múzeumban.

2015. február 02. Magyar Múzeumok Online

Egykor tárgy – egy kortárgy

Kézműves műhelymunka, drámajáték, filmezés, fotózás.

Több száz - elsősorban hátrányos helyzetű, speciális nevelési igényű - gyerek részvételével zárult a múzeumpedagógiai programsorozat az Iparművészeti Múzeumban Budapesten.

2012. június 06. MTI - MMO

Akadálymentes-e a web?

SZEMTELENÜL

Biztosan mindenki hallotta már azt a frázist, hogy „a világháló mindenkié”. De belegondolt-e már abba, hogy ez valóban igaz-e?

2014. szeptember 09. Árpádházy-Godó Csaba
 
A lengyel ulánusok a Jósa András Múzeumban
 
Utolsó felvonás. IV. Károly király koronázása – 1916 a Magyar Nemzeti Múzeumban
    Muzeumok.hu Rss betöltése...