Sosem gondolnád az APEH-ről!

GYARAPODÁS

Milyen új pénzügyőr- és APEH-történeti relikviákkal gazdagodott tavaly a NAV múzeuma? Új kiállítás!

Szakács Tamás 2017-04-20 12:58
Cikk küldése e-mail:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézete szervezeti egységeként működő Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum ma már hagyománynak tekinthető idei első kiállítása az Új szerzemények 2016 címet viseli.

 

A 2017. március 30-án megnyitott kiállításunk kettős célt szolgál, egyrészt bemutatja tavalyi esztendő adóhivatali és pénzügyőri munkához kapcsolódó adományokat, másrészt felvezető kiállítása a 2017-es emlékévünknek, ugyanis múzeumunk idén a NAV és elődszervezeteinek évfordulóit ünnepli.

Gróf Lónyai Menyhért a kiegyezés utáni első pénzügyminiszter 1867/1-es számú körrendeletével 150 éve alapította a Magyar Királyi Pénzügyőrséget, egészen pontosan 1867. március 10-én. A pénzügyőrség kebelén belül hetvenöt éve, 1942-ben alapították a ma is működő és számos rendezvényen – többek közt a Múzeumok Majálisán is – fellépő Pénzügyőr Zenekart. Harmadik jubileumi eseményünk az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, az APEH 30 évvel ezelőtti megalapítása 1987. július 1-én.

Jelenlegi kiállításunk egy válogatás a 2016-ban a múzeumba érkezett több mint ezer tárgy közül. Kiállításunk célja bemutatni a NAV és elődszervezeteiben dolgozó tisztviselők és egyenruhás pénzügyőrök mindennapi tárgyait, felszereléseit, viselt ruháit, érdekes kitüntetéseit.

A két teremben megrendezett kiállítás bővelkedik képi ábrázolásban, elsősorban fényképekben, amelyek főleg az 1940-es évekből származnak, de találhatunk 1960-as években a Pénzügyőr Iskolán készült tantermi fotókat is. Érdekes párosítás a ma is népszerű előtte-utána típusú képek közül az 1949-es első női előképző tanfolyam fotója és az ötven évvel későbbi nyugdíjas találkozó képe. Az adóhivatali dolgozókat ábrázoló képek ritkábban érkeznek a múzeumba. Tavaly fényképgyűjteményünkbe került egy 1933-as tablókép fotónegatívjáról készített másolat, amely Győr szabad királyi város adóhivatalának tiszti karáról készült.

A kiállításban látható könyvek és dokumentumok közül vegyesen kerültek ki testületi és személyes dokumentumok is. A kiállítás legrégibb könyve Heranus Géza fiumei pénzügyőr által 1905 és 1908 között írt Fináncz história és egyéb versek, amely humoros formában mutatja be a pénzügyőri életet és szolgálatot.

A testület tagjai jogosultak voltak fegyver viselésére, felszerelésükhöz alapításától kezdve hozzá tartozott a kard és a lőfegyver is. Vásárlás útján a múzeum birtokába került egy eredeti, igen jó állapotú 1864 mintájú gyalogtiszti szablya, amelyet a pénzügyőrség tagjai használtak, de a testületnél nem volt rendszeresítve.

Kevesen tudják, de nem csak egyenruhát viselő testületek tagjai kaphattak kitüntetést. Az APEH-nál az 1990-es és 2000-es években a „Do ut des” kitüntetést adományoztak az APEH érdekében végzett tartósan kiemelkedő munkateljesítményért, a szervezet szempontjából hosszabb távra kiható szakmai feladat megoldásáért, valamint nyugdíjba vonulás alkalmából, illetve az együttműködő szervezetek munkatársainak is.

A falakon elhelyezett cím- és címertáblák tükrözik a szervezeti változásokat mind a Vám- és Pénzügyőrség, mind az APEH esetében. Szintén a falakon helyeztük el Maszlag István nyugállományú pénzügyőr őrnagy által gyűjtött 1970-es évekből származó bor, sör és pálinka címkéket, amelyeket hosszú évekig otthonában őrzött.

A kiállításban kiemelt helyet foglalnak el a Vám- és Pénzügyőrség korábbi vezetőinek, illetve vezetőihez kapcsolódó adományok, például a dr. Balogh György nyugállományú pénzügyőr altábornagy, volt vám- és pénzügyőr országos parancsnok személyes relikviái, amelyeket a nemzetközi társszervek ajándékoztak neki.

A kiállításban megtekinthetők az adományozók által viselt 1980-as és 1990-es évekbeli pénzügyőr egyenruhák. Érdekesség egy 1993-1994 között készült textilminta, amely a rendszerváltás utáni egyenruhára tervezett címert ábrázolja.

A múzeum igyekszik bemutatni a restaurátori tevékenységet is. A restaurált műtárgyak a 2016-os gyarapodásból és a korábban a múzeumba érkezett tárgyak közül kerültek ki. Előbbiek közé sorolható a már említett pénzügyőr kard, továbbá egy 1965-ben készített csizma, szeszfokmérő bőrtok és magánszemélyek által adományozott adózástörténeti iratok. Utóbbiak közé sorolható a már korábban gyűjteménybe került tárgyak: eredeti két világháború közötti pénzügyőr csákó, 1946-os adópengők, útlevelek és igazolványok.

A kiállítás megtekinthető 2017. május 31-ig. A látogatás során tárlatvezetést is biztosítunk.

 

Terveink szerint a Múzeumok Éjszakáján a jubileumi év keretében újabb kiállítással várjuk látogatóinkat. Elérhetőségeink: https://www.nav.gov.hu/nav/keki/muzeum

Pénzügyőrök egykor és most

KIÁLLÍTÁS

„Ki lehetett pénzügyőr? Milyen szabályok vonatkoznak rájuk? Ki tekinthető egészségügyileg alkalmas jelentkezőnek?” Többek közt ezekre a kérdésekre kaphat választ a látogató a Pénzügyőr- és Adózástörténeti...

2016. december 12. Szakács Tamás

Tűzoltás és katasztrófavédelem

JUBIELIUM

Kiállítással és nemzetközi tudományos konferenciával ünnepelte 60. születésnapját a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma.

2015. november 11. Berki Imre

Középpontban a vizek házai

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAI

A vizek házai kerülnek a középpontba idén a kulturális örökség napjain, így hévégén forrásházakba, víztornyokba, tározókba és fürdőkbe is ellátogathatunk.

2013. szeptember 09. MTI - MMO
 
A lengyel ulánusok a Jósa András Múzeumban
 
Utolsó felvonás. IV. Károly király koronázása – 1916 a Magyar Nemzeti Múzeumban
    Muzeumok.hu Rss betöltése...