Közös örökség

KIÁLLÍTÁS

Kő kövön.Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából a Néprajzi Múzeumban.

Götz Eszter 2015-01-12 08:55
Cikk küldése e-mail:

A Nagy Háború előtti utolsó két békeévben Slomo Rapoport orosz néprajzkutató – aki később An-Ski művésznéven világszerte ismert drámaíró lett – egy kutatócsoporttal végigjárta Oroszországban a Zsidó Letelepedési Körzet falvait, és több tízezer tárgyat, zenefelvételt, írásos dokumentumot, fotót gyűjtött az ott élők életéről. 1914-ben, már a mozgósításkor menekítette értékes ládáit egy pétervári múzeumba. Majd jött a háború, a forradalom, a szovjet rendszer és egy újabb háború fenyegetése. 1939-ben egy kiállításon még bemutatták a felbecsülhetetlen értékű anyag metszetét, a következő években az orosz zsidóság túlnyomó része elpusztult, és magával vitte azt a világot, amit az etnográfus a legutolsó pillanatban dokumentált. A teljes gyűjtemény egy múzeumi raktárban maradt, csak 1990-ben találtak rá, azóta óriási figyelemmel övezve járja a világot.

Szédertál
Nyugat-Magyarország, Grünbaum Gyula gyűjtése, 1911.
Bikur Holim betegsegélyező egylet adománygyűjtő könyve
Pápa, Grünbaum Gyula gyűjtése, 1912.

 

A Néprajzi Múzeum májusig látható Kő kövön című kiállítása, persze jóval szerényebb volumenben, de erre a szenzációs anyagra emlékeztet. Itt is a múzeum lappangó ládáit nyitották fel, és a holokauszt hetvenedik évfordulójára olyan kiállítást állítottak össze, ami az egész éves megemlékezés-sorozat legértékesebb darabja lett. A tárlat a magyarországi vidéki zsidóság életét eleveníti föl – erre soha korábban nem volt példa –, egy mára tökéletesen elpusztult és emlékeiben is alig föllelhető világot idéz meg oly módon, hogy saját gyűjteményéből hoz elő tárgyakat és fotókat. Többek között annak az 1921-22 folyamán végzett gyűjtőmunkának a húszezerre rúgó tételéből válogat, amelynek keretében a múzeum munkatársai vidéki fotóműtermek üvegnegatívjait mentették meg a kidobástól. De értékes judaikák, viseletek, rituális tárgyak, Kodály és Vikár Béla által gyűjtött népdalok, sőt még egy látogató itt felejtett sábeszdeklije is szerepet kapott. Ezek eddig soha semmilyen kiállításon nem kerültek közönség elé, hiszen a téma nem volt „aktuális”.

Most az lett, és ezt a múzeum munkatársai – Szarvas Zsuzsa, Bata Tímea, Gebauer Hanga, Sedlmayr Krisztina kurátorok –, valamint a látványt tervező Balla Margit képzőművész ritkán tapasztalható érzékenységgel kezelték. A felvállaltan töredékes anyag (a tárlat alcíme is ezt hangsúlyozza) nem kíván teljes képet adni, nem dolgozza föl területenként, városonként a zsidóság tárgyi kultúráját, nem vállalkozik arra, hogy a magyar-zsidó együttélés történetét végigkísérje. Sőt, magával a holokauszttal sem foglalkozik, csak annyira, amennyi a magyarázó szövegek végére odakívánkozik: az említett család, a boltos, a kocsmáros, a falubeli ismerős, a nagymama soha nem jött vissza a haláltáborból. A holokauszt maga az emléktöredékek létmódjában van jelen: nem mint történet, hanem mint a pusztítást, az eltűnést vezérlő erő.

A tárlat tehát a darabjaira tört világ utolsó emlékeit mutatja be, sok tárgyat személyes visszaemlékezésekkel, másokat a néprajzkutatók kommentárjaival kísérve. Az arcokhoz és tárgyakhoz nevek, történetek, viszonyok kapcsolódnak: nem megfigyelőként, hanem szinte családtagként láthatjuk az egykor élt emberek mindennapjait. A tíz tematikus egység a töredékesség ellenére is jól felépített. Szándékoltan nem szétválaszt, hanem összeköt, a közös magyar-zsidó kultúrát, az együttélés leleteit tárja fel. Minden fejezetcímben egy jiddis és egy magyar kifejezés kapcsolódik össze, megszelídítve az esetleg ismeretlen kifejezéseket, hozzákötve egy ismerős fogalomhoz: a srájmli és a főkötő, a handlé és a kereskedő, a hanukia és az örökmécses párba állítása a párhuzamos magyar és zsidó hagyományokra utal. A „kóser hungarikumok” kiemelése, a makói hagymakereskedelem, a mezőkövesdi matyó kézművesség, vagy a korondi fazekasság zsidó családokhoz, kézművesekhez, kereskedőkhöz kapcsolása is a közös gyökerek felé tereli a látogatók figyelmét. A kevés, de jól összeállított tablószövegen mindez szépen követhető, de a magyarázatok mellett önmagukért beszélnek a személyes visszaemlékezésekből vett sorok, a több generáción átnyúló emlékfoszlányok képekhez, tárgyakhoz fűzött egy-egy mondata.

Bocskor (chaliza cipő)
Sopronkeresztúr, Grünbaum Gyula gyűjtése, 1911.
Adler italmérés boltja, ajtajában zsidó férfi és fiúk kalapban, cicittel
Alsóapsa, 1911. Balogh Péter felvétele

 

Mégis, a tudatosan vállalt töredékességgel együtt a tárlat végigszemlézi a vidéki zsidóság életének egészét, hétköznapi és ünnepi pillanatait, tárgyi kellékeit és dokumentumait. Térképen láthatjuk, hogy egy dunántúli város (Bonyhád) közepén hol helyezkedett el egymáshoz képest a zsinagóga, a zsidó iskola és a többi hitközségi intézmény; a zsidó közösségi élettel kapcsolatban a pápai jótékonysági egylet munkájáról kapunk beszámolót; egész falat betöltő fotókon és magyarázó táblákon nézhetjük végig a zsidó temetők szimbólumait. Minden témához a privát történelem és a jellegzetes tárgyi emlékek során keresztül közelít az anyag, szépen megtámogatva a piktogramok, a színkódok, a grafikai eszközök jól felépített rendszerével. Két különleges interaktív installáció is készült a kiállításhoz, mindkettő a Néprajzi Múzeum és a MOME Techlab közös fejlesztésével. Az egyik a pápai zsidó közösség 185 esztendős adománykönyve, amelyet érintőképernyővel és a falra vetített írásképpel lehet „lapozgatni”. A másik egy szombati asztal, amelyhez ha legalább három látogató odaül, önmagára vetítve mutatja meg a családtagok helyét, az étkek, tálak, rituális kellékek rendjét. Mindkettő élvezetes és különleges vizuális élmény, de ezen túl valami finom sugallattal az érinthetetlenségre utal, arra a távolságra, ami ezt a teljes egészében eltűnt világot és a mai múzeumlátogatót elválasztja egymástól.

Az adománykönyv Szombati asztal

 

Az utolsó terem, ahová a Néprajziban a kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozás elemei szoktak kerülni, a gyerekek nyelvén beszél, de ezúttal nem csak gyerekeknek. Budapesti középiskolások állítottak ki egy-egy tárgyat a család emlékei közül, és ahhoz részletes magyarázatot is fűztek. Az ő tárgyaikhoz a kiállítás létrehozói is hozzátették a maguk „csomagját”, nem feltétlenül a családi kötődés, inkább az érdeklődés, az érzelmi érintettség töredékeit. Így, ezzel a vallomás-teremmel kiegészülve nem csupán egy letűnt kultúra jelenik meg a látogató előtt, hanem a több mint négyszázezer, halálba vitt ember egy-egy történetét – tudatosan vagy sem – a sajátjaként viszi tovább.

A múzeumpedagógiai programról bővebben itt olvashatnak.

 

Kő kövön
Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából
2014. október 30. - 2015. május 31.

Néprajzi Múzeum

A törés a szavakban van

KIÁLLÍTÁS és KONFERENCIA

A Petőfi Irodalmi Múzeum a Holokauszt emlékév alkamából a jövő héten két fontos eseményt szervez: "a törés a szavakban van" - Holokauszt-emlékezet és irodalom című kiállítást és a Trauma - Holocaust -...

2014. november 11. Magyar Múzeumok Online

A mi holokausztunk

KIÁLLÍTÁS

Fiatal képzőművészek, azaz a tragédia utáni harmadik generáció holokauszt emlékezetét mutatja be a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) most nyíló kiállítása.

2014. október 10. Magyar Múzeumok Online

Különleges válogatás Kecskemétről

KIÁLLÍTÁS

Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a 20. század első felében címmel a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményéből nyílik kiállítás Budapesten, az Erdős Renée Házban október...

2014. október 10. ifj. Gyergyádesz László
 
A lengyel ulánusok a Jósa András Múzeumban
 
Utolsó felvonás. IV. Károly király koronázása – 1916 a Magyar Nemzeti Múzeumban
    Muzeumok.hu Rss betöltése...